A jó házhoz vezető út


Lehetséges-e szinte nyálcsorgatva ácsorogni egy tervrajzokkal teli tábla előtt, melynek felső sarkában egy családi ház felújítás előtti, alsóban pedig az átépített verzió látható? Mindezt pedig egy templom falai között? Jó, a templom már rég nem egyházi építményként szolgál. Galéria. Komárom legrendhagyóbb galériája. S falain most épp építmények. Kicsik és nagyok. Egyszerűek és formabontók. Táblaképek Eszenyi Ákos munkásságáról.

Részlet a tárlatból
fotó: a szerző

A Limes Galéria ugyanis a Komáromból származó építész szakmájához és esztétikai érzékéhez kapcsolódó tárlattal várja a látogatókat. A megnyitón Istenes József építész méltatta a kiállítót, a kiállítást. Elmondta, hogy az építészetben van egy triumvirátus, mely mindenképp szükséges az elképzelések megvalósulásához. Jó építész + jó beruházó + jó kivitelező = jó ház.

Rácz Zoltán csellójátékával tette még hangulatosabbá a kiállítás megnyitóját
fotó: a szerző

Eszenyi Ákos megtalálta a jó házhoz vehető utat – utalt az építész kiváló munkáira Istenes. Elmondta továbbá, hogy Eszenyi munkásságát három dolog határozza meg. Egyrészt az építészeti kreativitás. Másrészt a Kárpát-medencei kulturális örökség. Befejezőleg pedig a hagyományok, melyek mindig megjelennek a munkáiban. Akkor is, ha neves nemzetközi projekten dolgozik. És akkor is, amikor a megrendelőnek saját elképzelései vannak. Eszenyi Ákos elérte, hogy dominálni tudjon. Ezt viszont nem veszik rossz néven tőle, mert az eredmény mindig magáért beszél.

Balról: Istenes József, építész, Farkas Veronika, a Limes Galéria vezetője és Eszenyi Ákos, építész
fotó: a szerző

Eszenyi Ákos megemlítette, hogy legelső tanára az édesanyja volt, aki hároméves korában zsírkrétát és ceruzát adott a kezébe, üres lapot elébe: „alkoss!” És a gyermek elkezdett rajzolni. Sok helyen tanult, sok tudást szívott magába, míg megnyithatta saját tervezőirodáját.

„Isten kezembe adta a tehetséget, melyet becsülettel és alázattal művelek és adok tovább a jövő generációinak”

– hangoztatta az építőművész.

fotó: a szerző