„Jön a tacskó, kötött kardigánban. Oldalán zseb! Minek? Mit tesz bele? Gyufát? Nem is dohányzik!” – dühöng röhögve napilap ingében az immáron hatodik x-ét is maga mögött tudó Hadházi László, Karithy-gyűrűs magyar humorista, író, rádiós műsorvezető.

Szerintem Gúta jó hely! Nem túl nagy, nem túl kicsi. Igazi, hamisítatlan mezőváros. Életem első öt évét ott éltem le. Abból az időszakból nem sokra emlékszem ugyan. Talán az Iskola utcában laktunk, tömbházban. Akkor még biztosan nem volt elzárva az autók elől. Skodák döcögtek ott meg Zsigulik, Trabantok és Wartburgok. De csak módjával: óránként talán egy. Emlékszem még egy aszfaltozott sportpályára, ahol apám tanított biciklizni. Fogta a nyerget, és rohant utánam. Én meg – az eldőléstől és apám csalódottságától félve – tekertem, mint a megveszekedett. Gyorsan ment a tanulás, apám nagy örömére. Nem a büszkeség, sokkal inkább a fáradtság meg a műszálas ingbe való beleizzadás miatt.

Manapság henteshez járok Gútára, ki, a Vízimalom közelébe, mert az ő hurkájuk szerintem a járás legjobbja. Lehet, hogy a régió legjobbja, de igazából olyan messzire még nem kóstoltam a más főztjét. Meg aztán termelői piacra is járok. Néha nem veszek semmit, de a hangulat remek! A kecske- és tehénsajtok házi készítésű darabjait is ott szerzem be. Meg a futómuskátlit és a kattancsot. Ami Csallóközaranyoson bodak. És bizonyos időközönként viszek egy-egy utast, akik esküsznek Viola Miklós dokira, az ő arany kezére. Legutóbb egy pompás Dell notebookot is Gútán vettem. Nagy meglepetésemre egykori főnökömtől, akivel Budapesten dolgoztam együtt. A főnöktől, aki ha hadvezér lenne, neve a legnagyobbaké mellett szerepelne.

Voltam már Gútán gyertyaműhelyben is, és állítom, hogy Kollár Barbi Rustic kávézója, legyen bármilyen helyszínen, a legtökéletesebb hangulatbomba. Nyáron eltekerek oda Komáromból, mert van bringaút, és mert a vásár sörrel vagy fröccsel az igazi.

Hogy miért mondom el mindezt? Mert meg akarom indokolni, miért nem részletezem a tegnap estét. Amikor a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban telt házas közönség elé lépett Hadházi László, hogy egy órán át nevetésre húzza a komáromiak arcizmait, „A miheztartás vége” című önálló műsorával. Pedig olyan jókat tudnék írni! Égett a grafit a jegyzetfüzetem lapjain! Biztos vagyok benne, hogy még egy nap elteltével is viccesen tudnám visszaadni a humorista kiváló poénjait!

De nem teszem, mert április 4-én az előadóművész ugyanezzel a műsorával a gútai Adamis Anna Városi Művelődési Központ színpadán lép fel. És én egyrészt bírom Gútát, másrészt tartok a lincseléstől. Úgyhogy maradok csak a bevezetőben közölt idézetnél és a kocsma Hadházi-féle elnevezésénél, mert ezt nem bírom magamban tartani: „hangulatkarbantartó egység”. Bízom benne, hogy a gútaiaknak ugyanannyira fog fájni az arcuk meg az oldaluk a sok röhögéstől, mint nekünk, komáromiaknak. Kívánom nekik!

fotó: a szerző