Római nevén Titusz Flaviusz Klemensz, Athénban született. Elsősorban hitvédelemmel, misszióval, és a görög kultúra megkeresztelésével foglalkozott. Legfontosabb fennmaradt műve egy trilógia.

Későbbi életrajzírója szerint, szülei athéni pogányok voltak. Ifjú korában sokat utazott a mediterrán világ tudásközpontjai között. A kereszténységet mesterének, Pantaenusznak köszönhetően vette fel, aki korábban valószínűleg sztoikus filozófus volt, majd az Alexandriai Keresztény Kateketikai Iskola első, hivatalosan feljegyzett elöljárója.

Kelemen két évtizeden keresztül volt az alexandriai keresztény közösség szellemi vezetője. Írt néhány etikai, teológiai és bibliai kommentárt, majd összeütközésbe került a gnosztikusokkal. Elmélkedett a vagyon helyes felhasználásáról és a gazdagok üdvösségéről, oktatta a frissen keresztelteket, s összegyűjtötte Theodotusznak, a jelentős gnosztikus filozófusnak mondásait. Nyilvánvalóan, ehhez saját kommentárjait is hozzáfűzte. Arra törekedett, hogy a görög bölcseletet és a mózesi hagyományokat összehangolja a keresztény tanítással. Úgy gondolta, a helléngondolkodás „Logos” elmélete éppen olyan előkészítője volt Krisztus hitének, mint az Ószövetségi Törvény.

Elképzelésével nem mindenki értett egyet – különösen az alexandriai ortodox keresztények tiltakoztak. Ők tartottak mindenféle intellektuális magyarázkodástól, mert ez mögött a gnosztikusok ügyeskedését vélték felfedezni. Ezért Kelemen arra törekedett, hogy a „gnózist” felhasználja a keresztény hit érdekében, a hellén műveltséggel rendelkező katekumenek megnyerésére. A gnózisra – tudásra – úgy tekintett, mint a hit egyik aspektusára, mely személyes szolgálatként tanítja a tudatlant, és az egész teremtést, a Mindenható Isten tiszteletében magyarázza.

A ortodox nézőponthoz hasonlóan vallotta, hogy a hit az üdvösség kulcsa, ugyanakkor a keresztény gnózisé is. Ennek mintegy fél évszázaddal halála után lesz igazán jelentősége, mikor Egyiptomban megindul a monasztikus életmód.
Kelemen nem csupán az emberek személyes életét szerette volna megváltoztatni, hanem társadalmi és politikai szinten is igyekezett beavatkozni a dolgok menetébe.

Már Szent Ágostont megelőzve azt vallotta, hogy az embernek elsősorban a „Logos” szerint, Istennek kell élnie, de tiszteletben kell tartania a „nomost” – avagy a világi törvényeket is. (Amennyiben azok nem mondanak ellen az előzőnek.) Egy időben hirdette az elnyomás elleni jogos lázadás jogát, valamint az igazságos háború gondolatának is úttörője volt. Tiltakozott a rabszolgaság ellen is.
Kelemen idejében, Egyiptomot súlyos gazdasági gondok nyomasztották. Ezek nem csupán a szegényeket érintették, hanem a tehetősebb középosztályt is. Olvasói főleg ebből kerültek ki, valamint a magasabb rétegekből.

A vagyonnal kapcsolatban úgy vélte, az nem más, mint eszköz. Jóra és rosszra is felhasználható. Az alamizsnálkodásról ellentmondó helyenként önellentmondásba ütközik. Egyik helyen még azt tanácsolja, hogy az adakozó ne vizsgálja a rászoruló előéletét, máshol viszont az javasolja, hogy csak az arra érdemesek kapjanak támogatást – a lusták, élősködők maradjanak ki a segítségnyújtásból.
Alexandriát 201 és 202 között hagyta el a Szeverusz féle keresztényüldözés miatt. Palesztinában kapott menedéket, helyét a kateketikai iskola élén tanítványa, Origenész vette át.

Kelemen egyes tételét a görög egyház már kezdetben gyanúval olvasta. A latin egyház szentté avatta, de a 16. században V. Sixtusz mégis törölte nevét a Római Mártírológiából.

Fotó: pixabay