„Válassz magadnak valamit!” – hallottam a hátam mögött. A hang tulajdonosa egy magas, szőke édesanya volt, megszólítottja pedig két copfjában piros szalagot viselő kislánya. Kíváncsi lettem, vajon tud-e hirtelenjében a kis hölgy határozott kérést megfogalmazni, mert majd negyvenen kínálták mesés portékájukat a párkányi kultúrházban. A művelődési központ ugyanis ezen a délutánon húsvétváró meseországgá alakult. Ne rohanjunk azonban előre az élmények sorolásában, térjünk vissza a kislányhoz, aki éppen választ. Nos, meglepetésem nem is lehetett volna teljesebb: copfos egy szép szál kolbászra mutatott! Micsoda menyecske lesz, amikor felnő!

Jó-jó, becsomagolásra került hát a mangalica kolbász, hozzá egy szelet disznósajt is – ezek a finomságok a szalkai Góra Róbert farmjáról érkeztek Párkányba –, de mi a helyzet a kakassal meg a tojásával? A kérdés egyik felét jómagam válaszolom meg. A Duna-parti kisváros történelmében kutakodva kiderült, hogy a település a török idők előtt a Kakath nevet viselte, mely kakast jelent. A város címerében is jelen van e tarajos. S a mindenmentes tojás? Arról meséljen a házigazda, Horváth Ágnes, a párkányi kultúrház igazgatónője.

„Közeleg a húsvét, nem egész két hét múlva már a kereszténység legnagyobb ünnepét üljük, ezért egyik célunk a húsvétváró családi délután megszervezése volt. Nem akartuk azonban, hogy csupán a kultúrházra korlátozódjon a látogatóink figyelme. Elég volt már a télből, a bent töltött órákból, napokból: próbáltunk mindenkit ösztönözni, hogy sétáljon egy jót a verőfényben. Emiatt elrejtettünk aranytojásokat a sétálóutcában, a Duna-parton, valamint a városháza előtti parkban. Ez utóbbi helyszínen egy körülbelül másfél méteres, vesszőből font tojást helyeztünk el, mellette fából készült nyuszi-dekorációkat, tojásokat. Az aranytojások ajándékot értek: megtalálójuk a kultúrházban magától a húsvéti nyuszitól vehette át, aki szintén tiszteletét tette a rendezvényen”

– mesélte az igazgatónő, miközben én próbáltam elképzelni a monumentális vesszőtojást. Bevallom, nem is annyira egyszerű, mert a vesszőből font tárgyak közül azonnal kosárra, esetleg ülőalkalmatosságokra, kaspókra asszociáltam. Hogyan jött egyáltalán az ötlet, hogy tojást fonjanak?

„Jómagam a kosárfonást az Ipolyszalkai Tájházban tanultam. Régóta gondolkodtam már azon, mennyire jól mutatna Párkányban egy kosárfonó technikával készült hatalmas tojás. Ilyesmit lehet egyébként vásárolni, de ha már értünk a fonáshoz, ráadásul lelkes segítőkkel vagyok körülvéve, egyértelművé vált, hogy helyben kell elkészüljön. Lukács Zoltán kollégámnak, aki igazi ezermester, lerajzoltam a konstrukciót, ő pedig elkészítette.

Körülbelül három héten át készült a vesszőtojás, erre áldoztuk a szabadidőnket. Besegített a város alpolgármester asszonya, Blahák Dominika, valamint kolléganőim: Barcsek Zsuzsa és Ölvedi Magdolna”

– tudtam meg műhelytitkokat a városháza előtti húsvétváró díszről. A délután folyamán a színpad sem maradt üresen. A kultúrprogramot a Kis Kisbojtár, a Kisbojtár, a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola diákjai, a Pásztortűz néptáncegyüttes és a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola népi zenekara szolgáltatta.

„Sok árus: termelő és kézműves is azonnal reagált a meghívásunkra. Szeretnek Párkányba jönni, mert itt mindig jó a közösség, kiváló a hangulat. Régi ismerősként köszöntik egymást. Kifejezetten öröm volt végigjárni köztük, mert észrevettem, hogy mindenki újított valamit a tavalyi évhez képest. Új ötletetek, új termékek, új ízek akár. Ők ezzel köszöntötték az új évet és az idei tavaszt”

– lelkendezett az igazgató asszony, akitől még megtudtam, hogy a vesszőfonáson kívül a kékfestés a nagy szenvedélye, idén augusztusban tervezi bemutatni legelső saját kollekcióját. Egy csodaszép ruhát már megmutatott nekem a telefonjában. Lélegzetelállító. Csak győzzük kivárni a nyár végét, amikor majd a széles közönség is megcsodálhatja!

fotó: a szerző

címfotó: Balázsy Géza keramikus húsvéti lélekmelengetői