Férfi röplabda Eb – Finnország a harmadik házigazda


Finnország lesz a harmadik társházigazdája a két év múlva sorra kerülő férfi röplabda Európa-bajokságnak.

A kontinentális szövetség (CEV) honlapjának beszámolója szerint Tampere 2021-ben már vendégül látta egy csoport küzdelmeit az Eb-n, így öt év elteltével tér vissza a férfitorna az északi országba.

A CEV azt már korábban közölte, hogy Bulgária és Románia is házigazdája lesz az eseménynek. A finnek és a románok egy csoportot látnak majd vendégül, míg a bolgárok – akárcsak a legutóbbi kontinenstornán – egy csoport küzdelmei mellett négy nyolcad- és két negyeddöntőt rendeznek.

A szervezet a negyedik rendezőt – ahol az elődöntők és az éremmeccsek is lesznek – később jelöli ki azon országok közül, akik az előző Eb alapján már biztos résztvevői a viadalnak. Ezek Lengyelország, Olaszország, Szlovénia, Franciaország, Hollandia, Szerbia, Ukrajna, Németország és Portugália.

A nemzetközi versenynaptár átalakítása után a soron következő Eb 1958 óta az első lesz, amelyre páros évben kerül sor, ráadásul a kontinenstornák történetében ez lesz az első alkalom, hogy a győztes indulási jogot szerez a következő, jelen esetben a 2028-as Los Angeles-i olimpiára.

A magyar válogatott 2001 óta nem jutott ki az Eb-re, az ifjabb Nagy Péter vezette nemzeti csapat az idei, illetve jövő augusztusi selejtezőben a törökökkel és a dánokkal találkozik. A hét csoportból a győztesek mellett az öt legjobb második kvalifikál a tornára.

skg \ slr

MTI

Fotó: Pixabay