A Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költemény a XIX. század elejének egyik legnagyobb magyar költőjének és neves nyelvújítójának a fő műve, amelyet kétszázegy évvel ezelőtt, 1823-ban vetett papírra. A szerző a szöveget (a kézirat szerint) január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén, és 1989 óta e napot a magyar kultúra napjaként ünnepeljük, a tavalyi év decembere óta pedig Magyarországon hivatalos állami emléknapnak is számít.
A mai Románia területén, Sződemeteren született költő alkotása először Kisfaludy Károly Aurora elnevezésű almanachjában jelent meg 1829-ben, külön kötetben pedig három évvel később, 1832-ben. A költemény műfaja óda.
A magyar nemzetnek a XIX. századik nem volt saját nemzeti himnusza, hiszen mindaddig a katolikus, illetve a református hívők is önálló néphimnuszt énekeltek. Míg a magyar katolikusok néphimnusza a Boldogasszony Anyánk, valamint az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, addig a magyar reformátusok himnusza a Tebenned bíztunk, elejétől fogva (90. zsoltár) volt.
Kiemelendő, hogy nagy népszerűségnek örvendett a magyar hatóságok által nem egy alkalommal betiltott Rákóczi-nóta (vagy Rákóczi-induló) is, melyet Liszt Ferenc mellett a kor nagy francia zeneszerzője, Hector Berlioz is megzenésített. Fontos megjegyezni azt is, hogy abban az időben, a XIX. század elején, Magyarországon a hivatalos alkalmakkor az osztrák császári himnuszt játszották, s ez mellett hangzott fel több esetben az említett Rákóczi-nóta is, mely akkortájt a magyarság kifejezőjeként is szolgált. A költemény a Rákóczi-szabadságharc bukását, a magyarság sorsát sirató, a német elnyomás ellen tiltakozó, s főként II. Rákóczi Ferenchez forduló panaszos ének.
Kevesen tudják, de 1854 tavaszán az osztrák császári himnuszt is lefordították magyar nyelvre, mégpedig a márciusi ifjak egyike, nevezetesen Bulyovszky Gyula (álnéven), ám az nem lett népszerű a magyar nemzet körében, és sokan tudomást sem vettek róla, mivel a kivégzéseket (többek között az aradi vértanúkét) is mindig a császári himnusszal fejezték be.
Ahogy fentebb említettük, a költemény először Kisfaludy Aurorájában jelent meg, ám a Kölcsey kéziratán szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, viszont három évvel később, a szerző saját kötetében már az említett alcímmel jelent meg. Az alkotás eredeti kéziratát (Kölcsey saját kezű aláírásával) napjainkban az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
A mű zenéjét a Gyulán született Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, ugyanis az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert a Kölcsey versének megzenésítésére kiírt pályázaton (a bírálóbizottságban mások mellett Vörösmarty Mihály is ott volt). Az akkor harminchárom éves Erkel a nyertes pályaművet először a pesti Nemzeti Színházban mutatta be ugyanazon év nyarán, július 2-án és július 9-én.
1865 decemberében, Pesten, a kiegyezési tárgyalások kezdetekor, Ferenc József nyitotta meg az országgyűlést, s egyfajta gesztusként a Himnusz hangjaira vonult be, ám a magyar parlamentben a himnusz kérdése először 1901-ben vetődött fel, amikor Rátkay László interpellációjában tiltakozott az miatt, hogy „egy magyar nemzeti ünnepélyen miért zendül meg elsőnek az osztrák néphimnusz”. A császár halála után, 1916. december 30-án pedig a magyar koronázások történetében először (és utoljára) IV. Károly magyar király nem az osztrák, hanem a magyar himnuszhangjaira vonult be a Mátyás-templomba.
Szintén kevesen tudják, de a Himnusz nagyon sokáig nem volt hivatalos, s a magyar nép közmegegyezése által vált nemzeti imádsággá. Hivatalossá gyakorlatilag 1989-ben vált, amikor is bekerült a Magyar Köztársaság alkotmányába. A művet összesen nyolc szakasz képezi, viszont hivatalos alkalmakkor kizárólag az első szakaszt játsszák, éneklik.