Tony Curtist a legtöbb olvasónak nem kell bemutatni, hiszen a magyar származású színész olyan nagysikerű és máig kultikus filmekben és televíziós sorozatokban játszott, mint a Van, aki forrón szereti vagy a Minden lében két kanál, mely alkotások nem csupán a tengerentúlon, hanem Magyarországon és Kárpát-medence-szerte is óriási népszerűségnek örvendtek. A televíziók a mai napig sugározzák ezeket a remekműveket, és a filmsztár többi nagysikerű alkotását is.

Azt viszont kevesen tudják, hogy a tizennégy éve, 2010. szeptember 29-én elhunyt filmcsillag magyar szülők gyermekeként, Schwartz Bernát néven látta meg a napvilágot 1925. június 3-án, New Yorkban.

Az alábbiakban a színész két életrajzából olvashatunk részleteket, melyekből kiderül, hogy az Oscar-díjra is jelölt filmcsillag mennyire büszke volt magyar gyökereire, és hogy milyen sokat jelentett számára a magyar nyelv.

A szülei, akik mindketten zsidó származásúak voltak, az I. világháborút követő zűrzavarban vándoroltak ki az Egyesült Államokba, s nagyon sokáig nem is tanultak meg angolul, az otthoni környezetben pedig kizárólag magyar nyelven kommunikáltak. A színész erről az 1994-ben megjelent önéletrajzi könyvében így számolt be: „Első szavaimat magyarul ejtettem ki. Angol vagy jiddis szót alig hallottam otthon; csak magyarul beszéltünk. Hat-hét éves koromig, amikor beírattak az elemibe, azt sem tudtam, hogy Amerikában vagyok. Úgy képzeltem, Mátészalka itt van valahol a környéken, abban pedig egészen biztos voltam, hogy az utca vége már Budapest. (…) Szüleim számára a nyelvi korlátok jelentették a legnagyobb nehézséget.”

A könyv megírásakor a színész hatvankilenc esztendős volt, a szülei már évtizedekkel ezelőtt elhunytak, a környezetében senki nem beszélt magyarul, kizárólag angolul, ám ő ekkor, idősebb korában sem felejtette el az anyanyelvét. Erről a könyv első fejezetében így írt: „Még mindig jól beszélek magyarul, és ha ilyen helyzetbe kerülök, azt veszem észre, hogy más ember lesz belőlem. Máshogy gondolkodom. Megváltozik a valóságérzékem; az az érzés, hogy ki vagyok, más sebességbe kapcsol. Előfordul, hogy az ember bizonytalannak érzi magát valamely nyelven, de ha átvált egy másikra, máris nem annyira sebezhető. (…)

Ez a nyelv rendkívül gazdag kifejezőeszköz. Félálomban olykor ma is hallom a lágyan duruzsoló szavakat, ahogy a szüleim és az apám barátai beszélgetnek körülöttem. (…) A magyar nyelvnek különösen dallamos hangzása van. Néha mintha hipnotizálna. Ezért szeretek ma is magyarul beszélni. Akárhol járok a világban, ha jelen van egy magyar, az mindig odajön és bemutatkozik. A minap egy vendéglőben a szomszéd asztalnál magyarok ültek, és teljesen úgy beszéltek, ahogy annak idején a szüleim. Szóba elegyedtünk, és az egész olyan volt, mintha a múlt egy apró szelete elevenedett volna meg.”

A tizenöt évvel később, 2009-ben megjelent, második – s egyben utolsó – életrajzi könyvjében, a Hollywood hercegében mások mellett a magyar konyhát is megemlítette, egy gyermekkorából felelevenített kis történetben. „Apám rendszeresen eljárt a manhattani Magyar Egylet székházába, amely az East Side-on, a 110. utca környékén volt akkoriban. Időnként engem is magával vitt az egyletbe, amelynek ő volt az elnöke. Nem mondhatom, hogy különösebben rajongtam az egyleti ülésekért, a kirándulásokat viszont, melyekre minden nyáron sor került a queensi Coronában, rendkívüli módon élveztem. A szabadban felállított asztalok roskadoztak a jóféle magyar szalámi, a gulyással és töltött káposztával teli kondérok súlya alatt; megtalálható volt itt a magyar konyha összes remeke.”

Tony Curtis többször is Magyarországra látogatott. Először 1985-ben járt az országban, s akkor édesapja szülővárosába, Mátészalkára is ellátogatott. Később egy édesapjáról – Emanuel – elnevezett alapítványt is létrehozott a Dohány utcai zsinagóga felújításának támogatására, majd Mátészalkán is támogatta a helyi zsinagóga restaurálását.

1994-ben megjelent életrajzában az első házaságából született lánya, a szintén színészi hivatást választó Kelly Curtis többek között így emlékezett vissza az egyik magyarországi látogatásra, mely során elkísérte az édesapját: „Amikor apám tisztséget vállalt az Emanuel Alapítványban, könyörögtem neki, hogy hadd kísérjem el Budapestre. Ez volt az első magyarországi utam. Nagyon megható volt, hogy részt vehettem a Dohány és Kazinczy utcai zsinagóga renoválásnak ünnepélyes megnyitóján és a magyar Holocaust áldozatai és hősei emlékművének felavatásán (1988. július 3.). Ezek az események és az egész utazásunk nagy figyelmet keltett az alapítvány iránt.”

A színész elsőszülött lánya a család magyar eredetére is visszaemlékezett. „Rájöttem, hogy nagyon is az apám lánya vagyok. Ő mindig azt mondja, hogy ha a kezemet látja – ő a magyar eredetet veszi észre bennem. (…) Nagyon felvillanyozott bennünket ez az élmény, és az izgalom csak fokozódott, amikor ellátogattunk Mátészalkára, jártunk az utcákon, és bementünk a házba, ahol a nagyapám született.”

Fotó: Wikipédia