Napjainkban is vannak olyan fiatalok, talán nem is kevés, akikben komolyan felmerült a papi vagy a szerzetesi élet iránti vágy. Csakhogy sok esetben szüleik vagy barátaik lebeszélése, rosszallása miatt választanak más pályát. Természetesen vannak olyanok is, akik bár világi pályát választottak, de úgymond „menet közben” érlelődött meg bennük a papi vagy a szerzetesi hivatás, és igent mondanak Isten hívására.

Ezek egyike Kóta Vilmos, Quirin ferences rendi szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola negyedéves teológusa, akivel Füleken találkoztam a ferencesek kolostorában. Az elmúlt időszakban egy félévig, minden héten egyszer egy napra utazott Esztergomból Fülekre.  Hogy milyen célból? Kiderül a vele készült rövid beszélgetésből.

– Kedves Vilmos! Mikor, minek a hatására született meg benned a szerzetesi hivatás?

– A szerzetesi életre való meghívás mindig Istentől származik, az egyén pedig erre mondhat igent. Én egyetemista koromban gondolkoztam először el azon, hogy az általam ismert szerzetesi életet akár én is csinálhatnám. Fiatal korom óta ismerek szerzeteseket, nem volt idegen az életformájuk, szimpatikus emberek voltak. Az viszont félelmetes tapasztalat volt, amikor először éreztem, hogy akár én is lehetnék egy közülük.

– Hogyan lett kürtművészből ferences szerzetes? Merthogy előbb, 2019-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kürtművész-tanár szakon diplomáztál.

– A családomban mindenki tanult zenét, páran egészen magas szintig jutottunk. A zeneakadémiai éveim alatt kaptam a meghívást a szerzetesi életre. Amikor az egyik szerzetes testvért megkerestem ezzel kapcsolatban, akkor azt tanácsolta, hogy fejezzem be előbb a tanulmányaimat, utána jelentkezzek csak a rendbe. Ez nagyon jó tanács volt, sok tapasztalatot szereztem a várakozás évei alatt. A végzettségem megszerzése előtt jelentkeztem a rendbe, ahova felvételt is nyertem, így tulajdonképpen az egyetemről egyből a kolostorba kerültem.

– E rövid kitérő után térjünk vissza a szerzetesi hivatásodhoz. Miért éppen a ferencesek mellett döntöttél? Hol töltötted a jelölt éveidet?

– Szombathelyen a ferences szerzetesek által ellátott plébániához tartoztunk családilag, így születésemtől kezdve közel voltam hozzájuk. Hatéves koromtól folyamatosan ministránsként szolgáltam, az egyetemi éveim alatt is közel maradtam hozzájuk. Kézenfekvő volt, hogy őket válasszam, hiszen alaposan ismertem a rend belső működését és a testvérek nagy részét személyesen is. Ez egyébként nem volt ilyen egyszerű, több más szerzetesrendet is megkerestem, akikhez szívesen jelentkeztem volna. Végül a ferencesekhez adtam be a papírokat. Az első évemet a pasaréti kolostorunkban töltöttem, mint jelölt, majd novíciusként Szécsényben voltam egy évet. 2020 augusztusának a végén tettem le az első fogadalmamat, majd visszakerültem Pasarétre, ahol teológiai tanulmányaimat folytatom és a plébániai feladatokban segédkezem.

– Beszélgetésünk idején Esztergomban töltöd a gyakorlati éved. Mit jelent ez közelebbről?

– A rendi képzés fontos eleme a gyakorlati év, amikor az egyetemi tanulmányokat felfüggesztve, egy éven keresztül különféle feladatokat kapunk más-más közösségekben. Ez idő alatt lehetőségünk van rátekinteni a szerzetességünkre a végleges elköteleződés előtt, továbbá jobban megismerni a közösséget, annak működését. A tanév első félévében az esztergomi közösségünk tagjaként nevelőtanári feladatokat végeztem, illetve betekintettem a füleki kolostor életébe.

– A keresztneved Vilmos, latin-germán eredetű, jelentése erős akaratú védelmező. És a Quirin név jelentése? Ennél azonban fontosabb kérdés, hogy szerzetesként miért éppen ezt a kevésbé ismert nevet választottad? Közrejátszott ebben, hogy Szent Quirinus vértanú a pannóniai ókeresztény szentek egyike?

– A Quirin név jelentése „lándzsával támadó”, a római Mars hadisten egyik megszólítása volt. Ezt a nevet aztán az a vértanú püspök is viselte, aki a IV. század elején vértanúhalált halt Savariában, a mai Szombathelyen. A ferences rendben szokás, hogy a habitus felvételével egy időben új nevet is kap a novícius. A mi tartományunkban kérhetek nevet, s a Quirin név is szerepelt a listán, hiszen én is szombathelyi születésű vagyok. Végül erre a névre esett a választásunk, közösen az akkori magiszteremmel, Piusz atyával.

– Mi, laikusok kevésbé vagyunk tisztában azzal, mit jelent a szerzetesi örökfogadalom, illetve milyen fogadalmak előzik meg azt. Kérdezem ezt tehát azért is, mert a mai fiatalok közül kevesen mernek elköteleződni egy életre a papi vagy a szerzetesi hivatásra. Közrejátszanak ebben a fogadalmak? Vagy rosszul gondolom?

– Az első lépés a szerzetessé válás során a jelöltség. Ez a mi tartományunkban általában egy év, amikor még a jelölt úgymond civilként, de már a rendi közösségben él. A második lépcsőfok a noviciátus. Ennek a lelkigyakorlatos évnek az elején kapja meg a novícius a rendi ruhát és a rendi nevet is. Az év végén leteheti első fogadalmát, ami tartalmilag az örökfogadalommal egyezik meg, de csak egy évre. Ezt még legalább három alkalommal meg kell újítania, mire örökfogadalmat tehet. Ez azért is fontos, mert mindenkinek legalább öt évet el kell töltenie a renden belül, mire döntene a végleges elköteleződéssel kapcsolatban. Ezáltal hosszú távon is rá tudunk nézni, hogy a szerzetesi élet nekünk való-e vagy sem. A fogadalmak csak akkor okoznak leküzdhetetlen nehézséget, ha valakinek nincs szerzetesi hivatása. Ha a Jóisten rendi közösségbe hívja, akkor ez az ő személyes kiteljesedésének a terepe lesz, amiben a fogadalmak inkább védik, vezetik és segítik, mint korlátozzák. Az egyszerű fogadalmas időszak pont ennek a kipróbálására szolgál.

– Ha már szóba hoztam a fiatalokat, mit tanácsolnál azoknak, akik fontolgatják magukban a szerzetesi hivatást?

– Nincs olyan hivatás, amivel kapcsolatban biztosra lehetne menni. Egy munkahely, egy házasság is tartogathat előre nem kiszámítható helyzeteket. A szerzetesség is ilyen. Az Isten megszólítja az egyént, akinek bíznia kell Benne. Ez a bizalom pedig sokszor olyan érzés, mint egy ugrás a sötét mélységbe. Én magam is hajlamos vagyok magam és a jövőm miatt is aggódni és tervezgetni, de ez csak egy bizonyos pontig tud megvalósulni. Ha bízom az isteni gondviselésben, ha meggyőződtem arról, hogy a Jóisten erre az életre hív, akkor ott ugrani kell. Az ugrás által pedig lehetőséget adok Istennek, hogy a kiszolgáltatott és félelmetes helyzetemben megmutassa magát nekem.

– Mi az, amit nem kérdeztem, és fontosnak tartod elmondani?

– Azt szeretném kérni mindenkitől, aki ezt az interjút olvassa, hogy imádkozzon! A pápáért, a püspökökért, a papokért, illetve értünk, szerzetesekért, minden keresztényért! Higgyük el, hogy van ereje az imának. Olyan ereje, ami az egész világot képes átformálni. Az ima által adjuk át mi is magunkat az Istennek, hogy belőlünk is kihozza a legjobbat, hogy minket is az Ő akarata szerint formáljon.

Bodzsár Gyula

Fotók: Quirin szerzetes archívumából (A nyitóképen balra: Quirin testvér)