Gólyát etettek a komáromi könyvtárban


A könyvtárak régen azok a helyek voltak, ahonnan könyveket lehetett kölcsönözni, ahol folyóiratokat és tanulmányokat lehetett böngészni, belőlük kutatni – természetesen síri csöndben. Ez mára már alaposan megváltozott. Persze a könyvkölcsönzés, a kutatás, a böngészés továbbra is sajátja ennek az intézménynek, de a csendet bezárták az íróasztal fiókjába. Közösségi térré alakult, koncerthelyszínné, előadások színterévé. És gólyaetetővé.

Kinyílt az Aranykapu a Szinnyeiben
fotó: a szerző

Irodalom határok nélkül címet viselt az a négynapos rendezvény, amely a szokásosnál is nyüzsgőbbé tette a komáromi Szinnyei József Könyvtárat. Kiállítás megnyitó, könyvbemutató, zenés beszélgetések, kreatív kézműves foglalkozás, író-olvasó találkozó, mesedélelőtt és családi koncert is várta az érdeklődőket. A Szabad Újság ez utóbbira látogatott: vasárnap délelőtt gyermekekkel és édesanyjukkal közösen élveztük az Aranykapu együttes szórakoztató fellépését.

A 2013-ban alakult zenekar célja, hogy a magyar néphagyományból merítve különleges hangzásvilággal adják át apró közönségüknek zenei és nyelvi értékeinket. A háromtagú együttes: Töreky Zsuzsi, Kiss Krisztián és Lőrincz Tamás rengeteg hangszert felvonultat és megismertet a gyermekekkel, koncertjeik mindig interaktívak, sok játékot is tartalmaznak.

A Szinnyei József Könyvtárban a zenészek segítségével megtanultunk számolni, aztán megjegyeztük, melyik a jobb és bal oldalunk. Ez rendkívül fontos és hasznos is egyben, hiszen a közlekedésben elengedhetetlen, ahogyan erre a dalocska refrénje is figyelmeztetett. Itt a tavasz, melegszik az idő, hamarosan már a természet is zöldellni fog, így az Aranykapuval közösen tulipánokat neveltünk, és a könyvtárba megérkezett az idei év legelső gólyája is!

Na jó, azt eláruljuk, hogy nem igazi gólya volt. Az Aranykapu Gyermekzenekar saját plüss kabalagólyája, aki azonban szerves része a műsornak. Nagyétkű madárról van szó: bogarakat, békákat, tücsköt, szöcskét és halat szeret leginkább falatozni. De ha épp nincsenek kéznél a közönség soraiban ezek a gólyacsemegék, az sem jelent gondot, hiszen gólya úr nyitott minden finomságra, amit a jelenlévők markából kapkodhat ki.

A koncert nagyszerű hangulatot teremtett, meghozta az étvágyat is a vasárnapi ebédhez. A könyvtár pedig ismét bebizonyította, hogy programszervezésben és lebonyolításban vetekszenek bármely egyéb kultúrszíntérrel.

fotó: a szerző