Szoktuk mondani valamire viccesen, hogy „semmit sem ígérek, de azt be is tartom”. Valahogy így vagyunk a fogadkozásainkal is, hogy, amit nem fogadtunk meg, azt be is tartjuk.

 Az esztendő utolsó napján, szilveszterkor sokan tesznek valamilyen fogadalmat vagy elhatározást az új évre vonatkozóan. Ki ezt, ki azt, ki amazt ígéri meg magának, vagy házastársának, szüleinek, gyermekeinek. Legtöbbször rossz vagy bűnös szokásainktól, jellembeli hibáinktól szeretnénk megszabadulni az új évben.

 Tapasztalat mutatja, hogy az esetek többségében bizony képtelenek vagyunk megbirkózni a nemesnek és szilárdnak hitt elhatározásainkkal. Rövid eszmefuttatásomban egyebek mellett felvetettem, hogy nekünk, hívő keresztényeknek számos lehetőségünk nyílott (volna) hitünket erősítő, mulasztásainkat jóvátevő, családi életünket szebbé tevő vagy emberi kapcsolatainkat javító elhatározásokra. Csakhogy nem fogadtuk meg ezeket, s ennél fogva nem is tartottuk meg, hogy például  az új esztendőben  rendszeresen, vagyis minden nap fogunk imádkozni, minden vasárnap szentmisét hallgatunk, gyakrabban járulunk szentgyónáshoz.

Nem fogadtuk meg, hogy ha nem is naponta, de legalább hetente egyszer kezünkbe vesszük Isten szentkönyvét, a Bibliát. Nem fogadtuk meg, hogy megtanítjuk kicsi gyermekünket/unokánkat imádkozni, merthogy sok, magát katolikusnak valló szülő/nagyszülő óvodás korú vagy kisiskolás gyermeke/unokája bizony nem tud se keresztet vetni, se életkorának megfelelően imádkozni. Nem sorolom tovább, hogy mi mindent nem fogadtunk még meg az új évre vonatkozóan, de a lényeg, amivel zártam jegyzetemet, hogy a fentiekben említetteket, és még sok egyebet szükségtelen megfogadni, merthogy ez nekünk, hívő keresztényeknek kutyakötelességünk!

Mindenképpen dicséretes, ha az elmúlt esztendő utolsó napján ilyen-olyan szép fogadalmat tettünk magunknak, és eltökélt szándékunk annak megtartása. Nekünk, hívő embereknek megvan az az előnyünk, hogy naponta kérhetjük, és kell is kérnünk Isten segítségét a jobbá válásunkra tett elhatározásunk megtartásához. Mert lássuk be, hogy saját erőnkből a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem vagyunk képesek hitünket cselekvően megélni, kísértéseinket legyőzni, a bűnre vezető alkalmakat határozottan elkerülni, és nem utolsósorban az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit példamutatóan gyakorolni.

Ráadásul mi, gyakorló katolikusok havonta, de akár gyakrabban is járulhatunk szentgyónáshoz, melyben bűneink vagy mulasztásaink megvallása után mindannyiszor megújíthatjuk úgymond fogadalmunkat az őszintén elmondott bűnbánati imával: „Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnt elkerülöm.”

Bodzsár Gyula

Fotó: pixabay