Elvesztettük a győri csatát! Pedig nem voltunk kevesen, ránézésre is rettentőek voltunk, hát még elszántságban! Ha ölre kaphattuk volna őket! Ha kardélre hányhatjuk az ebadta csigazabálókat! Ó, ha lovainkkal taposhattuk volna a sarkukat! Megemlegették volna a magyarok Istenét, de meg ám! Ehelyett jött a nagy sapkás törpe tüzérnek egy másik tüzére, fogta a többfontos ágyúit, ránk irányította, mi meg dőltünk, mint kugliban a bábuk. Lovainkról lepattantunk, kantárszárnál fogtuk szegény állatokat, úgy megijedtek a durrogástól, hogy futottak volna Ungon-berken át! Hja, kérem, futottunk volna mi is, aztán meg is tettük, mikor már lehetett. De álljon csak bárki a helyünkbe, mikor olyan kartácstűzzel veszik célba az embert, kinek egyetlen védelme az a nemesi szíve!

„Komárom a Napóleoni háborúban” címmel tartott előadást Prof. dr. Csikány Tamás hadtörténész, nyugalmazott dandártábornok, a Kodolányi János Egyetem tanára. A Duna Menti Múzeum Baráti Köre meghívásának tett eleget, és humorával, szakértelmével elvarázsolta közönségét, mely zsúfolásig megtöltötte a múzeum Zichy Palotabeli előadótermét. Az előadót Galó Vilmos, mint a hadművészet mesterét mutatta be, így Csikány Tamás felfedte, mit is jelent maga a fogalom: hadművészetnek nevezzük azt a taktikát, amikor a legkevesebb veszteséggel a legnagyobb sikereket tudjuk elérni. Szerves része eme művészetnek a hadianyag, a háborúban résztvevők motiváltsága, illetve azok a védművek, melyek kiemelt szerepet játszanak a nagy csaták során. Csikány tanár úr előadásában is egy ilyen remekbe szabott védmű szerepelt: a Komáromi vár és erődítmény.

Elmondta, hogy ezt a várat kitűnően tervezték, ráadásul a földrajzi adottságok is pompásak voltak: a Duna és a Vág folyók ölelik körbe, emiatt sokáig és tartósan tudták azt védeni a katonák, még ha ostrom alatt álltak is, ahogyan ez 1594-ben megnyilvánult a török elleni csatában. A törökök kivonulása után már csak másodlagos szerepet kapott: ideiglenesen katonák állomásoztak benne, hadianyagot tároltak a falai között, valamint raktárhelyiségként használták.

1789-ben azonban valami megváltozott: kitört a nagy francia forradalom, mely elhozta a gyors háborúk korát, 1796-ban pedig ehhez egy kis termetű tüzért, aki meghódította Európát: Napóleont. Ferenc osztrák császár – félvén a franciától – erőteljes erődítésbe kezdett, földrajzi fekvése miatt Komáromot jelölte ki a birodalom legfontosabb hadászati pontjának. Mérnöki logisztikával foglalkozó katonák egész sorát küldte a városba: Thiery De Voux megálmodta a várat körülvevő erőd/bástyarendszert (mely főként az ellenség haderejének megosztásában játszik fontos szerepet), du Chasterer pedig megvalósította azt (ez az úriember nemcsak híres mérnök és nagyon jó katona volt, de azon kevesek egyike is, akinek fejére Napóleon vérdíjat tűzött ki). Vezetésével Komáromban komoly munkálatok kezdődtek: kiépültek az Öreg- és Újvár alatti kazamaták, lecsapolták az árkokat, összekötötték a várrendszert, végig kikövezték a falakat, hídfőket építettek ki, kialakították a hatalmas számú hadsereg befogadására és ellátására képes raktárakat, szálláshelyeket.

Napóleon előrenyomult Bécs irányába, azt el is foglalta, ám a Dunán először még nem tudott átkelni, mert Károly főherceg visszaverte. Napóleon déli seregét Jenő főherceg vezette, ő lefoglalta János főherceg seregét, hogy ne tudjon egyesülni Károllyal. Napóleon ellen hadba szállt József nádor, aki hívó szavára magyar nemesi felkelők sorakoztak fel Győr alatt (a nemesi felkelőkről – insurgens seregekről csodálatos képet rajzolt Jókai Mór A névtelen vár című művében). A győri csatát azonban elvesztették a Napóleon-ellenes erők, így a francia előre tudott nyomulni Pozsonynak, a környező falvakat kirabolta.

Komárom ekkor már nagyon erős erődnek bizonyult, kétségtelenül fel tudta volna tartóztatni a francia sereget, ám Napóleon újbóli kísérlete a Dunán való átkelésen Bécsnél sikeres volt, bekerítette Károly herceg egyik szárnyát, emiatt az osztrák hadvezér kénytelen volt tűzszünetet kérni, ami egyben a háború befejeztét is jelentette.

Komárom tehát nem ütközött meg a francia törpeóriással. Nem maradt azonban sokáig puskaporszag nélkül, hiszen 1849-ben bebizonyíthatta, hogy mesteri kezek igazi mesterművet alkottak az erődjéből.

fotó: a szerző