97 éve született Harry Belafonte


A tavaly, 2023. április 25-én, kilencvenhat esztendős korában elhunyt Harry Belafonte Grammy-díjas amerikai énekes, társadalmi aktivista, színész és producer minden idők egyik legsikeresebb afroamerikai művésze volt.

A Harold George Belafonte, Jr. néven született színész-énekes 1927. március 1-jén látta meg a napvilágot New York városának Harlem negyedében. Szülei Jamaicából vándoroltak ki az Egyesült Államokba.

A minden idők egyik legsikeresebb afroamerikai művészének kikiáltott Belafonte gyermekkorában egy rövid ideig élt is szülei hazájában, az ottani rokonoknál, ám onnan tizenkét éves korában, akcentussal és diszlexiával tért vissza az Államokba.

A II. világháború vége előtt, 1944-ben jelentkezett a haditengerészethez, majd a harcok végeztével leszerelt, s portásként kezdett dolgozni. Az évtized végén beiratkozott a német Erwin Piscator színiiskolájába, ahol olyan későbbi befutott sztárokkal tanulhatott és játszhatott együtt, mint Walter Matthau, Marlon Brando vagy a magyar származású Tony Curtis. 1952-1953 között éjszakai bárokban lépett fel, később pedig az Amerikai Néger Színház tagja lett, ezt követően pedig a hollywoodi Metro szerződtette őt.

A színészet mellett érdekelte a folkzene is, így tanulmányozni kezdte a műfaj gyökereit, majd huszonhat éves korában, 1953-ban elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Tony-díjat, és megjelent a „Matilda” elnevezésű kislemeze is, mely az akkor népszerűvé váló „calypso” ritmusban íródott. A harmadik albuma ezt a címet is viselte (Calypso), és ez lett az első lemez, amelyet egy esztendőn belül egymillió példányban adtak el, továbbá harmincegy héten keresztül vezette a Billboard 200-as listáját is.

Belafonte első filmje is 1953-ban jelent meg, s az elmúlt évtizedek alatt több mint húsz filmes alkotásban szerepelt. A közönség legutóbb 2018-ban, Spike Lee „Csuklyások – BlacKkKlansman” című filmjében láthatta egy rövid mellékszerep erejéig.

A film és a zene mellett az 1960-as években a fellendülő televíziót is sikerült meghódítania, és ő lett az első afroamerikai producer, sőt a saját tévéműsoráért még Emmy-díjat is begyűjtött.

Harry Belafonte mindemellett élharcosa volt az emberi jogoknak is. Az 1960-as években anyagilag támogatta Martin Luther King polgárjogi mozgalmát és számos tüntetésen vett részt. A fiatalon elhunyt Martin Luther King Jr. közeli barátja is volt. Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, de a faji megkülönböztetésen alapuló dél-afrikai apartheid rendszer ellen is nagyban kampányolt. Ő volt az egyik kezdeményezője az afrikai éhínség áldozatainak megsegítésére készült „We Are the World” című dalnak is, mely dollármilliók összegyűjtésében segédkezett a kontinensen éhezők számára.

1957-ben feleségül vette Julie Robinsont. Első két házasságából összesen négy gyermeke született. Munkásságáért élete végéig számos elismert és rangos díjat, valamint kitüntetést kapott, birtokolt.

Fotó: flickr.com