Ugyan ki ne adna szívesen gyermeke kezébe kicsi, szőrös, kedves ruhákba öltöztetett állatfigurákat? A hagyományos és letisztult kinézetű állatkák életútja Japánban kezdődött. Azóta az egész világot bejárták és már közel három évtizede vannak a köztudatban. A hatalmas népszerűségnek örvendő bábuk mögött azonban sokkal több rejlik, mint azt gondoltuk volna.
A Sylvanian Families 1985-ben startolt el Japánból, majd ugyanebben az évben Észak-Amerikába is betette lábát. Londonban saját boltjuk is van, szülőhazájukban pedig általuk inspirált kávézó. A két lábon álló, emberi képre mintázott állatkák hamar belopták magukat a nagyközönség szívébe. Három alapelvük a természet, a család és a szeretet. Ruháik az 1950-es évek stílusát idézve a vidéki nosztalgia hangulatát adják vissza. 4-8 centiméter magasságuknak köszönhetően tökéletesen illeszkednek a gyermekek kezébe és a hozzájuk illő játékházak és egyéb apró kiegészítők kiemelkedően élethűnek számítanak. Kezdetben a készítők kisebb közönségnek szánva, igényesebb anyagokból gyártották a termékeket: a figurákhoz tartozó házak és egyéb kiegészítők valódi fából és porcelánból készültek. A nagy népszerűség miatt, és a könnyebb gyártási folyamat érdekében azonban átváltottak a műanyagra. A bábukat 4 fős családokként lehetett megvásárolni egy csomagban, de azóta már számos kombinációban hozzájuk juthatunk.

A Közép-Európát sokáig elkerülő játék Magyarországon a 2010-es években élte a virágkorát, az állat bábuk minden játékbolt polcain megtalálhatóak voltak. A kezdetben, többek között nyuszit, mackót, mókust, egeret, rókát, macskát, pingvint és rókát felsorakoztató kínálat mára több tíz állatfajjal bővült, így a vásárlók kedvükre válogathatnak közülük.
A hagyományos alapokra épülő játék elősegíti a gyermekek számára a gondolatok és az érzelmek fejlődését illetve a szociális készségek elsajátítását, hiszen nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Azon kívül, hogy az állatok emberi formát öltenek, nem tartalmaz semmi világtól elrugaszkodott elemet és a színei is letisztultak. Ma már a Sylvanian Families által inspirált mozifilm is elérhető a gyermekek számára, és kicsiktől nagyokig mindenki polcán elfér egy ilyen hagyományos, időtálló játék.
fotó: sylvanianfamilies.com