Az advent a békés elcsendesedés, a nyugalom és a várakozás időszaka. Legtöbben erre a négy hétre időzítjük a nagy karácsonyi bevásárlásokat, ajándékvadászatokat, készülődést. Sorra járjuk a vásárokat, csecsebecséket és élményeket gyűjtve. Egy újabb repohár kerül a gyűjteménybe, melyben pár órával korábban még forralt bor vagy puncs gőzölgött. Kiikszeljük az eltelt napot a naptárban vagy kinyitunk egy újabb, meglepetésekkel teli adventi ablakocskát. Legtöbbünknek erről szól a karácsonyi várakozás. Vannak azonban, akik nem a fadíszítést, az ajándékcsomagolást és -bontást, nem az ünnepi terített asztalt várják türelmetlenül. Pár csepp vért. Ami újra pirospozsgássá teheti az arcukat, mozgékonnyá végtagjaikat. Pár csepp vért, ami megmentheti az életüket.

December 3-án, két nappal az első adventi gyertya meggyújtása után igazi szívhez szóló ünnepség zajlott Komáromban, a Tiszti pavilonban. Tessék szó szerint értelmezni a kifejezést: szívhez szóló. Nemcsak az ügy végett, mely kedves, megható és életbevágóan fontos, hanem amiatt is, mert szívünket, ezt az erős, kitartó izmot bizony a forró, tűzpiros vér élteti. A vér, amire mindannyiunknak szükségünk van. S amit sokan (hála Istennek, tényleg sokan) ajándékba adnak olyanoknak, akik szükségét szenvedik.

Immár hagyomány, hogy december elején adják át a város véradóinak a kitüntetéseket. Idén 97-en vehették át fokozataikat, illetve emlékplakettet. Bronzfokozatot 49-en, ezüstfokozatot 27-en, aranyfokozatot 11-en, gyémántfokozatot 8-an, Dikácz Nikoletta és Kajan Michal pedig Kňazovicky emlékplakettel gazdagodott.

„2011-ben adtam először vért. Egy barátnőm mondta, hogy készül, hát elkísértem. Leginkább az ösztönzött, amit elmondtak magáról a véradásról, illetve a vér további útjáról: 400 ml vérrel – amit én simán tudok nélkülözni – öt ember életét menthetem meg. Eltelt 13 év, voltak kihagyások: műtétek, tetoválások, akár alacsony hemoglobin szint miatt. De nem adtam fel, továbbra is kitartóan követem a missziómat: segítek, mert tudok, mert megtehetem”

– osztja meg gondolatait portálunkkal Árvai Renáta, aki bronzfokozatot vehetett át, mivel túl van a tizedik véradásán. Bevallom, nem is gondoltam volna! A szókimondó, minden nagyszerű buliban résztvevő, hatalmas nevetésekre, bolhapiaci vásárfiák vadászatára, jóféle evés-ivásra mindig kész pedagógus, szabadidejében riporter és lepénysütő – életmentő! Hős! Nincs palástja, nem hordja nadrágon kívül az alsóját, nincsenek mindenre képes kütyüjei vagy varázspálcája, mégis hős. Hosszú sor kígyózna már előtte, ha mindazok eljönnének hozzá egy pacsira, akiknek segített az egészséges, buzgó vére.

„Vizuális típus vagyok. Elképzelem magam egy film főhősnőjeként. Állok a barikádon, és véremet osztva életeket mentek”

– kacag, Reni, aki már nemcsak véradással büszkélkedhet. Éppen egy évvel ezelőtt értesült először a Komáromi Agel Kórház vérplazma adási lehetőségéről.

„Forgattunk a helyszínen, a tévés anyag kapcsán szereztem be információkat. Lenyűgözött, ahogy egy véradó vérplazmát adott a hematológiai és transzfuziológiai osztályon. Egy tűn keresztül elhagyja a vér az adományozó testét, megérkezik a centrifugába, ami kinyeri a vérplazmát. Ezután a vér ugyanazon a tűn keresztül visszapumpálódik a testbe. Már a forgatás után elmentem mintavételre”

– lelkendezik. Egy hónappal később már maga mögött tudhatta az első plazmaadását, azóta már háromnál tart, és higgyék el: látni a szemén, a tekintetén, a mosolygó, de komoly arcán, hogy megállíthatatlan, feltartóztathatatlan.

A Tiszti pavilonban lezajlott ünnepélyes díjátadón Radi Enikő, a kórház hematológiai osztályának vezetője köszöntötte és méltatta a véradókat. Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, aki maga is lelkes véradó, kiemelte, nincs jobb üzenet az adventi időszakban, mint az, hogy egyre többen csatlakoznak a véradók táborához, akik önzetlenül segítenek egy-egy ismeretlen rászorulónak.

„Buzdítok mindenkit, hogy kövesse a véradók példáját, mert olyan balzsam ez a léleknek, amit igazán jó megélni!”

– búcsúzik Árvai Reni büszkén, kissé meghatódva, arcán vidám mosollyal, ami a hősöket jellemzi.

fotó: Komárom város, Árvai Renáta archívuma