Esztergályos Cecília a magyar színjátszás egyik legszínesebb egyénisége, akit évtizedek óta tartó pályafutása alatt generációk ismertek és szerettek meg. A Körúti Színházzal nemrég Dunaszerdahelyre látogattak, hogy bemutassák a Zsákbamacska című vígjátékot a felvidéki közönségnek. A színésznővel az előadás előtt beszélgettünk. Az interjúban a művésznő karakteres humora és őszintesége mellett az is kiderül, hogy mit gondol a színjátszás jövőjéről.

Mi a legnagyobb változás, ami megtörtént a színészettel, mióta a szakmában van?

Borzalom, ami van a világban, és nem lehet nem foglalkozni vele. Egy ember életében milyen változások vannak? Nem szültem gyereket, az egy nagy változás lett volna. Nem haltam meg, még élek. Öregszik az ember, és úgy változik.

Van kedvenc szereptípusa?

Minden, ami jó – jó darab, rendező, és partnerek. Ezek a lényeges tényezők.

Hogy látja a színészet jövőjét?

Nem is érdekel egyáltalán. Akik tehetségesek, azokat kéne engedni játszani. Manapság úgy fedezik fel az embereket, hogy bemennek a televízióba, mondanak két mondatot, és sztárok lesznek, de ez sem baj. Az élet megváltozott, mindennek más az értéke, más a mértéke, beleszólni és változtatni nem tudok. Tehát, vagy elfogadom, vagy fölakasztom magam. Ez a kettő lehetőség van, de nem akasztom föl magam. (nevet)

Mi tartotta meg Önben a színjátszás iránti szeretetét?

Az Isten, a hitem, a szeretetem és a boldogságom az életben. De csak amit Istentől kapok.

Szabadidejében fontos szerepet játszik már 24 éve az agyagozás, és 17 éve a festészet.

Igen. Hát ezek úgy jöttek az életembe, hogy abbamaradt a Família, és sok időm maradt a színház mellett.

Szereti, ha szeretik, ha felismerik – ezt sokszor hangoztatta. Mit ad önnek a nézők szeretete?

Naná! Mindenki szereti, ha szeretik. Aki azt szereti, hogy belerúgnak, az nem normális. Hát, mindent ad. Az elismerés nagyon kell, a szakmai elismerés is nagyon jól esik, de az, hogy kimegyek a színpadra, és a néző tapssal fogad, én azt szeretem a legjobban. Ma már nem biztos, hogy kedvelik ezt a színészek, én szeretem, mert régimódi vagyok. Ha valaki nyújtja a kezét, akkor nem leköpöm, hanem megfogom. Ez a színpadon is így van.

Számít Önnek mások véleménye? Hogy reagál a negatív kritikákra?

Aki szeret, az szeressen, aki nem szeret, azt törlöm a Facebookról. Aki szemtelenkedni akar, úgy gondolja, hogy győzött, de nem érdekel. A rosszat nem veszem észre. Észreveszem, mert nem vagyok hülye, de nem reagálok rá. Kiütöm, kész, ennyi. (nevet)

Ön szerint miért fontos, hogy legyen színház és film?

Hát, először is a szépséget, a jót, a tanulást, a műveltséget, az intelligenciát adja. Építi az ember életét, ami kell. Akinél ezek nincsenek jelen, azok a tehenek.

Melyik szerepe jelentette a legnagyobb kihívást?

Mindegyik. Persze, nem ugyanúgy. Hát, ez olyan, mint a hétfő, nem kedd. Milyen jókat mondok, ugye?

Van olyan álma, amit szeretne megvalósítani a színpadon?

Van, méghozzá a színpadon olyan szerepet játszanék, aki be van rúgva, de nem nagyon, csak olyan spicces mindig. Csak pár szót szól, de az olyan legyen, hogy mennybe megyek vele.

Mi a kedvenc mottója, vagy életbölcsessége?

Babits Mihály: Miért nő a fű, hogyha majd leszárad? Miért szárad le, hogyha újra nő?