Persze, úgy igazán, teljes szívvel. Megengeded majd, hogy valaki egy ócska lámpással rád világítson a sötétségben, kézen fogjon, és kivezessen a napfénybe? Lesz majd elég bátorságod? Mondjuk arra, hogy kiállj magadért, elsétálj a méltatlan helyzetekből? Elmondd valakinek, mennyire szereted, őszintén vállald, ha valami fáj? Az emberek nagy része abban a tévhitben él, hogy bátran cselekszik és őszintén nyilatkozik. Aztán jön egy pillanat, amikor a tettek mezejére kell lépni, és egyszerűen bedobja a törölközőt.

Kávézóban írni mennyei: a csészék aromával túlfűtve csábítják el a védtelen áldozatukat. Vannak, akik a letisztult feketére esküsznek, mások a túlcicomázott lattékra. Egyesek rövid románcot folytatnak a koffein istenével, mások, mint én hosszasan ízlelik a forró csodát. De ami még jobb benne, az a kiszámíthatatlansága. Sosem tudhatod, kivel hoz majd össze a sors, minek leszel a tanúja, vagy épp miféle történeteket csípsz el a közeli „asztalok szájából“. Egynek épp akkor voltam a fültanúja, mikor Almási Kitti előadására készültem: “Mikor vele beszélgetek, az olyan varázslatos. Mély. Semmi felszínes kommunikáció. Látom a lelkét. Minden alkalommal ott van a nyelvemen, hogy elmondom neki, milyen különleges, de aztán betojok. A kedvenc dalomat énekelte egyszer, és még csak nem is tudott róla. Jaaaaaj. De mikor ott van, egyszerűen félek …”

Valóban néhány életesemény fog minket meghatározni?!

Almási Kitti egyike azon szakembereknek, akiknek nem csupán iszod, de mondhatni szomjazod a szavait. Egy kellemes novemberi estén a komáromi Városi Művelődési Központban tartott előadást. Jómagam a színpadon keresztül jutottam el hozzá, a függönyök óvta apró helyiségben találkoztam Magyarország legismertebb klinikai szakpszichológusával.

„Én azt gondolom, általában nem arról beszélünk, hogy valakinek kiölik az érzéseit. Sokkal inkább arról van szó, hogy valakivel elhitetik, hogy az érzelmek megélése, átélése és kifejezése veszélyes. Erre tanítja meg őket a környezet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek az emóciók nincsenek jelen. Egyszerűen elnyomják őket, nem adják át magukat ezeknek a pozitív állapotoknak. A mai előadás pontosan ezt a témát fogja érinteni.“

Vágtunk egyből a közepébe a rendkívül közvetlen pszichológusnővel. Szóba kerültek ugyanis az emberi válaszreakciók egy fájdalmas tapasztalatra, egy csalódásra, becsapásra. A szív sérülése sajnos az élet velejárója. Gyötrelmes valója azonban azt jelzi, hogy az ember legalább megpróbálta.

„Egy érzelem elfojtása nem véletlenül történik. Egy terápia során például nem az a szokás, hogy ráborítjuk az illetőre, mivel kell szembenéznie. Hisz épp azért fojtja el, mert nem bírja a terhét. Óriási hiba lenne. A cél az, hogy az érintett személy rétegről rétegre, fokozatosan nyíljon meg. Lehet ő maga fog majd rádöbbenni, vagy csupán egy kis segítségre lesz szüksége ahhoz, hogy felismerje, valójában megszerette azt, akit megismert, csak attól fél, hogy elutasítják. Ehhez a folyamathoz azonban hónapok kellenek.“

Sajnos a doktornő szerint egy komoly, vagy folytonos csalódás rányomhatja a bélyegét az adott személy viselkedésére. A személyisége nem fog megváltozni, de a fájdalmas helyzetek elkerülése érdekében érezheti a késztetést, hogy bezárkózzon. Hogyan kell tehát jól lezárni? Fogalmazódott meg bennem a kérdés, hiszen számos ismerősöm küzd ehhez hasonló démonokkal.

„Egy egész könyvem született erről a témáról. Alapvetően a legfontosabb része az, hogy akkor zárunk le jól valamit, ha már tudjuk, miért lett vége, és miért vettünk részt benne. Ne csak az utolsó időszakot vegyük figyelembe, hanem egészben nézzük a kapcsolatot. Akkor tudunk pontot tenni a végére, ha komplex látjuk az együtt töltött időszakot. Ha tudunk hálásak lenni, köszönetet mondani a helyzetnek, vagy épp a másik félnek.“

A kihagyott életlehetőségek

„Önazonosság – én nem próbálok más képet mutatni magamról, mint amilyen vagyok.“ Zártuk a beszélgetést azzal a kérdéssel, hogy, ha egyetlen pszichológiai fogalommal kellene jellemeznie magát, melyik lenne az.

Mire hetet ütött az óra, Almási Kitti már a színpadon folytatta rendkívül motiváló és elgondolkodtató előadását. És ahogy a bevezetőben olvasható, a jelenlévők csak úgy itták a szavait. Nem állítom, hogy nem lennék képes kiválasztani a legtanulságosabb, vagy épp legmeghatóbb gondolatokat. Helyette inkább, te és én, kísérjünk el együtt egy ábrándot.

→Elmondtam neki, végre megtettem. A szemébe néztem, és csak úgy kirobbant belőlem. Nem bírtam és nem is akartam visszafojtani az érzéseimet. Életemben először bátor voltam. Pedig annyira rettegtem, hogy majd kiugrott a szívem a helyéről. Nem tartott ám sokáig, másodpercek voltak csupán. De hát nem is az idő számított, hanem a szó. Hogy mennyire szeretlek. Azért, aki vagy.←

Végül is a lány a kávézóból dönthet így is. Választhatja azt, hogy nincs többé elvarratlan szál, és amennyire csak tud, bátran él majd. Te is dönthetsz másképp. A sorsod a te kezedben van:

Megnyitottam végre a saját szalonomat.

Felmondtam végre a munkahelyemen.

Megbocsájtottam az exemnek.

Elküldtem azt az üzenetet.

Elhívtam végre egy randira, annak ellenére, hogy folyamatosan csalódok.

Bátran éltem.

fotó: a szerző