Idén sem maradhatott el a Vámbéry Hét


Ahogy minden évben, idén is megrendezésre került a Vámbéry Ármin Gimnázium hagyományos eseménye, a Vámbéry Hét, amely számos izgalmas programmal várta a diákokat. A rendezvénysorozat nemcsak szórakozási lehetőséget kínált, hanem a művelődés és a kultúra is központi szerepet kapott.

A rendezvény november 18-án, hétfőn kezdődött. Az iskola aulájában egy megemlékezésre került sor, melynek témája a bársonyos forradalom volt. Az eseményt Földes József, a gimnázium egyik tanára nyitotta meg. Beszédében megemlítette a Vámbéry Hét fontosságát, amelynek megrendezésére immár 8 éve minden alkalommal sor kerül. Ezt követően Valkai Anett, a gimnázium igazgatónője tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben köszöntötte az iskola vendégeit. Ezek után rövid összefoglalót tartott az 1989-es eseményekről.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, majd Berényi József, Nagyszombat megye alispánja, végül pedig Öllös László politológus is felszólaltak. Elsősorban az ünnep fontosságát hangsúlyozták, de saját emlékeiket és élményeiket is megosztották a hallgatósággal. A hétfői nap Vadkerti Imre, Szűcs István, Zsapka Attila és Sipos Dávid zenekarának vidám hangulatú koncertjével zárult.

A keddi napon a mozgás került az előtérbe. A diákok a sportnap alkalmából számos sportágban mérték össze ügyességüket. A foci és kosárlabda mellett több ügyességi és logikai játékon is részt vehettek. Az osztálytermekben társasjáték versenyek zajlottak, így azok is megtalálták a számukra megfelelő programot, akik nem rajonganak túlzottan a sportokért.

Mindezek mellett a nyelviskolában egy egész napos műveltségi vetélkedő vette kezdetét. A tanulók különböző témákban kaptak kérdéseket, majd ezekre helyes választ kellett adniuk.

A nap végén az iskola tornatermében hirdették ki a győzteseket.

Szerdán a már hagyománnyá vált GI-MIT-TUD-ra került sor, amelynek minden évben a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ ad otthont. A gimnázium diákjainak ez egy tökéletes lehetőség arra, hogy megmutassák, miben a legtehetségesebbek. Az eseményt Valkai Anett, a gimnázium igazgatónője nyitotta meg ünnepi beszédével, majd a VMK igazgatónője, Takács Tímea köszöntötte az ott lévőket.

A fellépők többek közt táncos, énekes, és hangszeres produkciókkal kápráztatták el a nézőközönséget. Emellett lehetőség volt művészi alkotásokkal is benevezni a versenyre. A nap végén az első évfolyamos diákok ünnepélyes keretek közt megkapták az iskola címerével ellátott nyakkendőjüket.

Csütörtökön a VMK-ban a Thália színház színtársulata Az ember tragédiája című drámai költeményt adta elő. Rédli Károly rendezésében a színészek egy rendkívül újszerű és friss formában tárták a közönség elé a darabot. Az előadás méltó befejezése volt ennek az ünnepi hétnek.

szerző: Új Jázmin

fotó: a szerző