Pozsony megye hivatalos honlapján egy érdekes írás jelent, amelyben arról értekeznek, hogy Pozsony háromnyelvű város volt (valójában négynyelvű) és milyen is volt az valójában? A 19. század végén és a 20. század elején Pozsony nyelvileg sokszínű város volt, amely tükrözte a lakosság etnikai és kulturális sokszínűségét. – írják a bratislavskykraj.sk oldalán.
A város magja Dévénnyel (Devín, Theben), Főrévvel (Prievoz, Feriba) és Ligetfaluval Petržalka, Engerau) túlnyomóan német ajkú lakosság otthona volt.
A város északi szélén laktak túlnyomó részt a szlovákok, ezek a következő városrészek voltak: Lamacs (Lamač, Blumena), Pozsonyhidegkút (Dúbravka, Kaltenbrunn) Récse (Rača, korábban Račistorf, Ratzersdorf), Pozsonyszőlős (vagy Prácsa, Vajnory, Weinern), Pozsonybeszterce (Záhorská Bystrica, Bisternitz), Máriavölgy (Marianka, Mariatal, vagy Marienthal), Károlyfalu (Karlova Ves, Karlsdorf) és Dévényújfalu (Devínska Nová Ves, Theben-Neudorf).
A magyar nyelv Pozsonypüspökin (Podunajské Biskupice, korábban Biskupice pri Dunaji, Bischdorf) és Vereknyén (Vrakuňa, Fragendorf, Frattendorf vagy Wrackendorf) volt jellemző.
A horvát nyelv eredetileg a Duna jobb partján volt domináns, Ligetfalu kivételével, azaz Köpcsényben (Kopčany, Kittsee) Horvátjárfaluban (Jarovce, Kroatisch-Jahrndorf,, Hrvatski Jandrof), Oroszváron Rusovce, Karlburg, Rossenburg, Kerchenburg, Rosvar) és Dunacsúnon (Čunovo, Sarndorf). Azonban mindenhol nagy asszimilációs nyomás nehezedett rá a német nyelv miatt. Dévényújfalun, Lamacson és Pozsonyhidegkúton a horvát lassan átadta helyét a szlováknak.
A 19. század második feléig Pozsony kifejezetten német város volt, hiszen már a középkor óta érkeztek németek. A magyar nyelv Magyarország nacionalizációjával terjedt el, de továbbra is a német maradt az uralkodó. A város sok nemzetnek, népnek adott otthont: a 13. századtól horvátoknak, a kéményseprő-céhben olaszoknak, a 20. században zöldségesként ide települő bolgároknak, a lakosság mintegy tíz százalékát kitevő zsidóknak, akik saját iskolájuk és zsinagógájuk volt.
A mindennapi életben attól függően használták a nyelveket, hogy kivel beszéltek, a piacokon és kávézókban a német vagy a magyar volt a jellemző. A 19. század első feléig Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv, viszont a nemesség és a polgárság körében elterjedt a francia nyelv használata.
A háromnyelvűséget a két háború közötti időszakban a Csehszlovák Köztársaság törvényei is lehetővé tették, hiszen az etnikai csoportok a kisebbségi nyelvet használatták a hivatalos kommunikáció során. Ez az időszakot a multikulturalizmus jellemezte, ami a sajtó életben is megmutatkozott, hiszen a Pozsonyban 1918 és 1938 között több német és magyar lap jelent meg Pozsonyban, mint a Monarchia idején.
Érdekesség, hogy a háromnyelv használata Pozsony, tehát ahol németül, szlovákul és magyarul beszéltek, főként a társadalmilag alacsonyabb rangú családokban volt jelen, mert a gyerekek az utcán tanultak meg egymástól beszélni. A háromnyelvűség kevésbé volt elterjedt a gazdagabb családokban, ahol a német volt a domináns, a franciát vagy az angolt pedig tanították nekik.
A mai szlovák nyelv sok magyar, német vagy jiddis szót tartalmaz, ami e nyelvek szlovák nyelvre gyakorolt hosszú távú hatásáról tanúskodik. Ennek ellenére nem minden pozsonyi volt háromnyelvű, és nemzedékek között beszéltek egy, két vagy több nyelvet.
A pozsonyi német, Kraxlhuber néven ismert, a bécsi némethez nagyon hasonló osztrák-bajor nyelvjárás volt, amely megkülönböztette a nyelvjárás hazai használatát az írott némettől az iskolában és a hivatalokban. Ez a nyelvi és kulturális sokszínűség fokozatosan megváltozott, különösen 1918 után Csehszlovákia létrejöttével, majd a második világháborút követően a magyarok és németek kitelepítésével Pozsony egynyelvű várossá változott.
Forrás és fotó: bratislavskykraj.sk