Calvin Klein Bronxban született 1942. november 19-én. Klein magyar gyökerekkel rendelkező amerikai divattervező, aki 1968-ban alapította meg a később Calvin Klein Inc.-re átnevezett vállalatát.
Calvin Richard Klein néven született a New York-i Bronxban zsidó-magyar bevándorlók gyermekeként. Középiskolai tanulmányait az Industrial Art Középiskolában végezte, majd a New York-i Fashion Institute of Technology-n folytatta. Diplomát nem szerzett. 1962-ben fejezte be tanulmányait, majd öt évig New York-i butikoknál dolgozott tervezőként. Klein a bronxi zsidó bevándorló közösség egyik kiemelkedő alakjává vált, hasonlóan más híres tervezőkhöz, mint például Robert Denning és Ralph Lauren. 1968-ban, gyermekkori barátjával, Barry Schwartzcal közösen elindította saját vállalkozását, amely kezdetben kabátokat és ruhákat készített.

Mentora, Baron de Gunzburg bemutatói által a New York-i elit körében gyorsan népszerűvé vált mielőtt a híres farmersorozatával áttörő sikert ért el.
Calvin Klein parfümbirodalma is töretlen sikert arat. Első illata az Obsession volt, amely a női és a férfi illatok között is nagy népszerűségre tett szert. Következő nagy sikere az Eternity, egy romantikus, virágos illat, amely 17 különböző változatban látott napvilágot. 2005-ben piacra dobta az ikonikussá vált Euphoria illatot.

1964-ben házasodott össze Jayne Centre-rel, akitől egy lánya született, Marci. A lány az NBC Saturday Night Live produceri csapatának tagja. 1974-ben elváltak. Később, 1987-ben feleségül vette Kelly Rectort, akivel 2006 márciusában váltak el.
fotó: Flickr, Wikipédia