Szaladunk a háromnegyed négyes pozsonyi személyvonatra. Semmiképp sem szeretnénk lekésni az utolsó Azahriah-koncertet, ami kilenc órakor kezdődik. Nem bízzuk a véletlenre.

Természetesen a Puskásban vásárolt repoharaink sem maradhattak otthon. Meg is töltjük még indulás előtt a vonaton szaunázva egy kis kedvcsinálóval, na nem mintha nem lenne kedvünk Azira bulizni. Elkezdünk robogni Pozsony felé, az ég rózsaszínben tündököl, csodás a naplemente így, a vonat poros ablakán keresztül is. Jön a negyvenen túli kaller hölgy, kéri a jegyeket, mi próbáljuk takargatni a kedvcsinálónkat, nehogy baj legyen. Méghogy baj?! Másodjára még le is fényképezi a menő poharainkat. Igazán jófej, jó szórakozást kíván, s elárulja, hogy ő is kedveli a 22 éves magyar szupersztárt.

Hosszas beszélgetés után, két teljes óra elteltével megérkezünk a fővárosba. Szerencsére az ezer férőhelyes Majestic Music Club csak hét percre van gyalog a főállomástól. Három óra múlva hatodjára is láthatom a legkedvencebb előadómat, a kora ellenére rendkívül érett gondolkodású Baukó Attilát.

Gyűlik a tömeg a klub előtt. Viszonylag időben érkeztünk, talán beférünk az első sorokba. Mivel töltsük el a két óra várakozási időt a kapunyitásig? A körülöttünk lévők végtelenül közvetlen emberek. Mindenki tud magyarul. Megismerkedünk egy érsekújvári csapattal, majd egy budapestivel is, de Nyíregyházáról is érkeztek rajongók.

Nyolc óra, kinyílik a klub ajtaja, tódul a tömeg befelé, lassan halad a sor. A terembe belépve tudatosul bennünk, hogy nem mi fogunk tombolni az első sorban. Sebaj, így is jó lesz! Mielőtt beállnánk a hatodik sorba, gyorsan elszaladunk merch-öt venni, hisz az idei Europe Tour feliratú póló kihagyhatatlan lehetőség. A halászkalap sem maradhat el, kötelező darab egy Azahriah-koncerten.

Őrületes sikítás, itt van Ő. Indul az Introvertált dal. Igazából Azinak elég lenne csak állnia a színpadon, mert a rajongók tűpontosan éneklik, hogy: “Éjjel a macskaköves utakon…”. Jön a Four Moods, Casa de Papel, Szosziazi, Gát, 3korty, Ceremónia, természetesen a közönség kíséretével.

Izgatottan várjuk, hogy mikor robban a színpadra Desh, de nem tudott eljönni. Így ki kellett, hogy maradjon a Kukásautó, Habibi, Pullup, Papa, Rét és még sorolhatnám. A Rampapapam viszont nem maradhatott el. Desh helyett Young Fly robban be, a közönség újra megőrül. A Mind1 szokott lenni az utolsó dal. Aziék még sosem jöttek fel újra a színpadra a visszatapsolás hatására. Most igen. Kétszer is. A népies Pannónia után a metálos Tartaroszt szólaltatja meg Azi egy magyar zászlóval a nyakán.

A dallamok elcsendesülése után így búcsúzik rajongóitól:

“Lehet olvasni a médiában, hogy megfáradtam, meg ilyenek, én nem érzem magam fáradtnak, de arra kell az idő, hogy amikor visszajövök legközelebb, akkor a lehető legjobb műsort adjuk nektek. A legnagyobb dolog, amit sikerült ezzel a zenével elérni, az nem a nagy stadion, és nem a sok pénz, hanem az, hogy így sikerült összehozni az embereket, hogy itt, Pozsonyban is testvéreinkként itt vagytok. Ennél fontosabb nem lesz soha!”

Boldogan rohanunk az utolsó vonatra, tudván, hogy részesei lehettünk az utolsó koncertnek.

szerző: Vrábel Veronika

fotó: a szerző