Alacsony színvonal, férfiuralom - röviden ez jellemezte a 19. századi Magyarország egészségügyi rendszerét. Azonban ezen téren is, mint minden másban, kellett valami drasztikus történés, ami a feje tetejére állított mindent, míg az adott korban élők rá nem kényszerültek a radikális változtatásra.

Talán nem is érhette volna rendkívülibb esemény Magyarországot, mint az 1848/49. évi szabadságharc. A szabadságharc idején a katonai egészségügynek két fő tevékenysége volt: a társadalom mozgósítása, és a nők munkájának igénybevétele a betegellátásban. Azonban ahhoz, hogy idáig eljusson a magyar társadalom, rengeteg küzdelemmel, konfliktussal, ellenszenvvel szembe kellett nézniük ezekben az időkben a nőknek.

1848 tavaszán megalakult a Magyar Honvédség, aminek katonaorvosi szervezete folyamatosan formálódott. Miután Bécs teljes embargót rendelt el Magyarország felé, komoly gondot kezdett jelenteni a betegápolók további toborzása. Végül 1849 tavaszán a Honvédelmi Minisztérium javaslatokat tett a betegápolás területére nézve, és 1849. április 16-án a kormány először elismerte a nők betegápolási feladatokba való bevonását.

Kossuth Zsuzsanna (1817. február 19., Sátoraljaújhely) szerepéhez pedig itt érkeztünk el, hiszen őt választották meg először országos honvéd főápolónővé, illetve felügyelete alá helyezték az Országos Kórodai Főápoló intézetet is. A nők bevonása és Zsuzsanna kinevezése rengeteg ellenszenvet váltott ki az emberekből. Ekkor Zsuzsanna buzgósította, hogy a nők és a férfiak együttesen alkalmazva legyenek az egészségügy területén.

Kórházakat ellenőrzött és szervezett, s mivel távolabbi intézményekbe is kijárt, rendeltek mellé egy kísérőt Barna Ignác személyében, akivel javaslatokat tettek újabb intézményekre.

Zsuzsanna emellett a hadifogoly betegekkel, illetve a sebesültek elszállítattásával, és a kórházak telepítésével is foglalkozott.

Szociális tevékenységei példaértékűek a mai napig is, hiszen többek között ápolási díjat osztott szét a Kossuth magánpénztárból a szegény sorsú családok között, igyekezett enyhíteni a társadalmi egyenlőtlenségeket. Különböző jótékonysági bálokat, rendezvényeket szervezett, melyekhez mozgósította női társait, hogy ők is vegyék ki szerepüket a társadalmi felelősségvállalásból. Fenntartható megoldást keresett a rászorulók, elsősorban a gyermekek és idős emberek megsegítésére, valamint komoly szerepet vállalt a különböző helyi társadalmak szociális érzékenyítésében is.

A sok önzetlen cselekedete azonban igazságtalan módon jutott vissza hozzá, hiszen ezek után a világosi fegyverletétel Zsuzsanna életét is teljesen megváltoztatta. Nagyváradon orosz fogságba került, s végül várbörtönbe zárták. Tüdeje súlyosan megbetegedett, s emiatt szabadon engedték. Kiszabadulása után Pesten maradt, azonban ismeretségei miatt őt is letartóztatták  Bécs ellenes összeesküvés vádjával 1850-ben, s végleg száműzték őt a Habsburg Monarchia területéről. New Yorkba menekült, és végül itt is hunyt el 1854. június 29-én.

Végezetül megosztanám az olvasókkal Zsuzsanna egyik gondolatát, ami röviden összefoglalja az ő világhoz valló hozzáállását és önzetlen haza- és emberszeretetét:

“Olyan mérhetetlen vigasz volt számomra, hogy dacolhattam a viharral, megoszthattam a nyomorúságot, hogy szenvedhettem és küzdhettem letiport, vérző hazámban. Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthettem. A magam szenvedéseit alig éreztem. (…) Kiűztek engem a szeretett, szenvedő hazából, anélkül, hogy leborulhattam volna földjére, utolsó búcsúszót mondani. És mindez nem az én hibámból történt…”

fotó: Wikipédia, Flickr