Emily Brontë egyetlen regénye központjában az időtlen szenvedély és fájdalom áll. Nehéz szavakba önteni, röviden összefoglalni az összetett, bonyolult kapcsolatokat és szereplőket, akiknek a könyv olvasása során a világukban találjuk magunkat. 

Ha egyszerűen akarnánk bemutatni az Üvöltő Szeleket, ezek a kifejezések jutnának eszünkbe: fájdalom, elszigeteltség, szenvedés, harag, gyűlölet, bántalmazás, agresszió és kétségbeesés. Brontë gótikus regénye viszont sokkal több ennél. Ismerjük meg a Szelesdombot, két főszereplőnket, Heathcliff-et és Catherine Earnshaw-t, és a kettejük közötti különös, szerelem és gyűlölet kapcsolatot.

Heathcliff egy árva fiú, akit Mr. Earnshaw, a Szelesdomb gazdája talál az utcán, és örökbe fogad. A kezdetekben Heathcliff a család kedvencévé válik, különösen szoros barátságot alakít ki Catherine Earnshaw-val, kinek apja szigorú, anyja érzelmileg távolságtartó. Azonban Mr. Earnshaw halála után a család dinamikája drámaian és gyökeresen megváltozik. Hindley, Catherine bátyja, ki mindig is domináló személyiség volt, átveszi az uralmat a ház felett, azonnal aláássa húga korábbi helyzetét, és az Earnshaw ház egy szeretetmentes hellyé válik. Hindley rettentően féltékeny Heathcliff-re, alárendeli őt, szörnyű körülmények közé kényszeríti, ezzel elindítva Heathcliff-et egy keserű és bosszúvágyó úton.  

Catherine és Heathcliff kapcsolata mély, bonyolult, szenvedélyes, tele ellentmondásokkal. Legjobb barátok, egymás első szerelmei, Heathcliff az egyetlen személy, akivel Catherine igazán önmaga lehet, szoros kötelékük tagadhatatlan. Azonban mikor Hindley megerősíti hatalmát, Catherine kénytelen elnyomni Heathcliff iránti érzéseit. Megismerkedik Edgar Linton-nal, aki gazdag és társadalmilag elfogadott, ami vonzó a fiatal lány számára. Annak ellenére, hogy szíve mélyén önmaga is tudja, hogy Heathcliff iránti szeretete soha nem fog eltűnni, Catherine mégis feleségül megy Edgar-hoz. Ez a döntés mélyen megrázza Heathcliff-et, aki úgy érzi, hogy elveszítette a legfontosabb személyt az életében, ezért hosszú évekre eltűnik. Mikor visszatér, az egykor gyenge fiú már gazdag és hatalmasabb, mint valaha, határozott és félelmetes férfi. Bosszút tervez a Linton-okkal és Hindley-vel szemben, hogy visszaszerezze Catherine-t és megtorolja keserű sérelmeit.

Kijelenthetjük, hogy a könyv leggyönyörűbb részeinek azokat a sorokat tekinthetjük, amikor Catherine és Heathcliff egymáshoz vagy egymásról beszélnek. Az irodalom egyik tagadhatatlanul legcsodálatosabb mondata Catherine ajkán fogalmazódik meg, mikor így nyilatkozik Heathcliff-ről:

“Ő inkább én, mint jómagam. Akármiből gyúrták a lelkünket, az övé és az enyém egy anyagból való.”

Ismét Catherine, Nelly Dean szobalányhoz intézett szavait idézem, mikor Edgar Linton-hoz fűződő boldogtalan házasságát hasonlítja Heathcliff iránt érzett, elpusztíthatatlan szerelméhez:

“Linton iránti szerelmem olyan, mint az erdők lombja; az idő meg fogja változtatni, jól tudom, ahogy a tél megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem az örök sziklaágyhoz hasonlatos: kevés öröm fakad belőle, de nélkülözhetetlen. Nelly, én Heathcliff vagyok! Ő mindig, mindig itt van a lelkemben: nem mint öröm, ahogy én sem vagyok mindig öröme önmagamnak, hanem mint tulajdon lényem.”

Félreértés ne essék, az Üvöltő Szelek nem csupán egy tragikus szerelem története: fő témái közé tartoznak az osztálykülönbségek, a társadalmi elvárások, és a családi kötelékek bonyolultsága.

Heathcliff karakterének komplexitása abban rejlik, hogy a szenvedés és a szeretet határvonalán egyensúlyoz. Gyerekkori traumái kihatnak felnőtt életére, és a társadalmi megaláztatások örökre megváltoztatják. Bosszúvágyó lénnyé teszik. Bár sokszor tettei elítélendők, az olvasók megérthetik, hogy fájdalma és szenvedélye vezérli őt.

Brontë mesterműve ezen két érzés örök körforgásáról szól, mely képes mélyen megérinteni az olvasókat. Egy lenyűgöző könyv, ahol a szeretet és a gyűlölet határvonalán egyensúlyozó karakterek harcolnak saját sorsukkal, sokszor saját magukkal. Az Üvöltő Szelek tehát nem csak egy regény, hanem egy élmény, mely az érzelmek mélyebb megértésére ösztönöz minket.

Van valami felejthetetlen és kísérteties a szavakban, melyeket a könyv befejeztével is magunkkal hordozunk saját elménk részeként.

szerző: Juhász Daisy

fotó: Flickr