Hol vannak már a régi, szép idők, amikor az alkohol-kábítószer-játékszenvedély triumvirátusa határozta meg a függőség fogalmát? Az elvonók és gyógyulást ígérő bentlakásos intézmények is csak ezekkel foglalkoztak, erre voltak felkészülve. De telnek az évek, és lassan eljutunk arra a pontra, amikor a függőségtől leszünk függők! Internetfüggőség, lájk- és figyelemvadászat. Elismerés- és jó szótól való függés. Szexfüggőség vagy éppen vallási. Függünk egymástól, rétegektől és tömegektől. Függünk gyógyszerektől és vélt csodáktól. Mi történik, ha valaki a boldogságtól kezd függeni? Gyógyítható-e? Szerekkel szinten tartható-e? Egyáltalán kell-e kezelni, vagy ez már a jobbik másik véglet? Böcskei Balázs politológus, addiktológiai konzultáns közelítette a témát a Kikötő – Polgári szalon újabb rendezvényén.

Kinőttük a Révet! Megmosolyogtató lehet ez a kijelentés, hangozhat paradoxonként is, lévén a Rév Komárom legnagyobb pinceklubja, ahol fokozottan igaz a sok jó ember elférési esélye. Mégis: a Kikötő kinőtte. Vagyis inkább talán úgy lehetne jobban fogalmazni, hogy feszegette a falakat addig, míg a habarcs már tovább nem engedett. Bevallom, nem voltam ott a kezdeteknél. Az első, második, negyedik vendégnél akár. Nem láttam születni és növekedni a szalont. Én már csak akkor csöppentem bele, amikor a pinceklub előadótermében egy asztal sarkán volt némi hely. Az is megosztva, mint a nyolcvanas évek presszójának teraszán a limonádét nyolc szívószállal.

Hogy mi az ok? Állítom, hogy a Kikötő megálmodójának, Bödők Gergelynek két testrésze! Egyrészt az orra. Kiváló szimattal keresi és találja meg beszélgetőpartnereit, akiket vendégül lát aztán a komáromi közönség örömére. Másrészt a mutatóujja. Kifinomult érzékkel képes rátapintani azokra a témákra, amik gondolatot ébresztenek, beszélgetésekre, vitákra sarkallnak, és – minta láthatatlan szálon mozognának – összerántja a közönséget, korbácsolja az érdeklődést. Ezért nőtte ki a Kikötő a Révet, s költözik át vagy a Szinnyei József Könyvtár multimediális előadójába vagy a Matica Slovenská székházának színháztermébe.

Böcskei Balázst, a szalon legutóbbi vendégét, régi jó ismerőseként mutatta be a házigazda. Azt is elárulta, Balázs jelen volt az esküvőjén, sőt még a lakodalomban is. Aztán kiesett a ceruza a kezemből, amikor a vendég, mosolyogva és köszönve a meghívást, mintegy asztalra helyezett névjegyként bedobta az éterbe bemutatkozóját.

„Rendkívül gyakran találkozhatunk a magasan funkcionáló alkoholista fogalmával – magam is ennek számítottam. Képzeljenek el egy jól szituált embert. Jó munkája van, akár szereti is csinálni, pozitív visszajelzéseket kap. Elegáns megjelenésű, ad magára. Sportos, jól öltözött. Biztos anyagi és családi háttere van. És van még egy tulajdonsága, amit a tökélyre fejlesztett: kiváló képesség az elhárító mechanizmusokra! Amikor még az egyébként már gyanakvó környezete érzi magát rosszul, mert felmerült bennük, hogy barátjuk, ismerősük, családtagjuk esetleg alkoholproblémákkal küzdhet”

– mesél Böcskei Balázs – igen, igen: saját magáról! Kiemeli, majd a beszélgetés során többször is hangsúlyozza, hogy a függőségnek (függetlenül annak tárgyától) három alapvetése van. Első a kontrollálatlanság. Második a kényszeresség. Harmadik pedig a sóvárgás. Azt mondja, azoknál, akik valamilyen függőségben szenvednek, ez a három dolog kimutatható, sőt, különösebb vizsgálódás nélkül is észrevehető. De mielőtt Gergellyel belemerülnének az élet sűrűjébe, biztatóan néz a közönségre, megerősítve, hogy létezik olyan, hogy valaki semmitől sem függ. Bár manapság egyre ritkább ez a fehér holló.

„Ha valaki eljut arra a pontra, hogy bevallja önmagának, akár a környezetének is, hogy függő, azzal máris elindult a gyógyulás útján. A probléma abban van, hogy eljusson a beismerésig. Mert életünk, mindennapjaink nagy részében egy igencsak jelentős mankóval küzdünk. »
Mit fognak rólam gondolni a többiek?« Annyira óriási jelentőséget tulajdonítunk ennek, hogy pont emiatt is felerősödik a tagadás.”

Nagyon sok a sztereotípia, a múltból vagy akár a médiából érkező hatás – teszi hozzá az előadó, figyelmeztetve, hogy amikor kimondjuk azt a szót, függő, annak csak és kizárólag pejoratív értelmezése lehet. Aztán kitért azokra, akik valamitől függővé válnak.

„Nehéz úgy használni egy szert – ezt szerhasználati zavarnak hívjuk –, hogy a környezet teljesen absztinens! Egészen nyilvánvaló, hogy a közös szenvedéllyel élők bevonzzák egymást, megtalálják az egymáshoz vezető utat. Sokszor az okozza a legnagyobb bajt, hogy aki segítséget kér, és elkezdené a józanság munkáját, nem tud szeparálódni a többiektől. Szintén megnehezíti a gyógyulás útjára lépést a tény, hogy óhatatlanul lesznek olyanok, akiket emiatt el fog veszíteni. Ez az érzés pedig rémületet kelt. Ekkor derül ki igazán, mi tartotta össze a feleket, mi volt kapcsolatuk mozgatórugója. Ha a szer, például az alkohol, akkor első körben az ivócimborákat veszíti majd el. Nagy veszteség? Mindenkinek joga van mérlegelni és eldönteni. Azok a kapcsolatok viszont, ahol nem a szer dominált – legyenek azok baráti vagy családi kötelékek – felerősödnek”

– Balázs nyíltan és köntörfalazás nélkül beszél. Nem használ nyakatekert kifejezéseket, orvosi vagy pszichológiai szakszavakat. Tisztán, érthetően, befogadhatóan ad elő olyan témáról, ami talán mindannyiunkban ott lappang. Hiszen manapság oly könnyű megbotlani, függővé válni is akár, úgy, hogy közben tisztában sem vagyunk vele, micsoda veszély leselkedik mindennapi cselekvéseinkben.

„Nagyon sokszor előfordul, hogy a függő ember már nem tud különbséget tenni a józanságban történő élmények és a szerhasználati zavar következtében őt érő behatások között. Sokszor már csak úgy élvezetes számára egy focimeccs, egy nyaralás, akár a szexuális élet a házastársával, ha közben használja a függőségét okozó szert is. Ilyenkor többször előjön, hogy magát a szert látja megoldásnak, attól várja saját maga öngyógyulását. A függők ugyanúgy félnek a testi sóvárgástól és a lelki hiánytól. Ha viszont valaki elindul mégis a gyógyulás útján, gyorsan rácsodálkozik majd, hogy vajon mitől is félt ennyire?”

Hogy mi van a függővé válás hátterében? Sokszor traumatikus okok. Lehet például egy sebzett egyén, aki elveszítette kapcsolódását a függővé válás előtt múltjához. Bármennyire is ellentmondásosnak tűnhet, ne gondoljuk, hogy a függő ember akaratgyenge! Felismeri, hogy a szer bizonyos jó hatásokat gyakorol rá: békét ad, nyugalmat, nem érez megfelelési kényszert. És pontosan ezért – bár tudja, hogy önpusztító életmódot folytat – küzd a szerrel való további együttélésért.

Hogy van-e kiút a függőségekből? Természetesen! Az ember egy fantasztikus lény, aki képes megküzdeni a környezetével, és – bár ez sokkal nehezebb és sokkal több odafigyelést igényel – önmagával is! A család szerepe ekkor halmozottan felerősödik. Nemcsak a gyógyulásban kell, hogy segítsenek, hogy támogassák a függőt! Csaknem ugyanolyan fontos megtalálni a múltban az okokat, amik erre az útra terelték az egyént. Ilyen esetekben, ha a család kiáll a gyógyuló tag mellett, a közös munka, a közös cél kiválóan össze tudja kovácsolni őket. Még akkor is, ha korábban ezek a kapcsolatok megromlottak vagy háttérbe kerültek.

fotó: a szerző