Nyitra megye a napokban megkezdte a III/1663-as zsérei bekötőút helyreállítását. Ez a harmadrendű út az egyetlen, amelyen be lehet jutni Zsérére, még márciusban csúszott meg. A megye tájékoztatása szerint a helyreállítás előtt előbb meg kellett akadályozni az út és a talaj további elmozdulását.
„Most az út javítása kerül sorra, ideiglenes szakaszt, úgynevezett bypass ágat kell építeni, amelyre átterelődik a forgalom. Ezt az időjárás függvényében az év végéig kellene befejezni” – tájékoztatott a megye.
A jövő év elején kezdődhet maga az út helyreállítása, és eltart 2025 októberéig. „Mindent megteszünk, hogy minél kevesebb kellemetlensége legyen a lakosságnak. A községben kihirdetett veszélyhelyzet alapján kértük a belügyminisztériumtól a költségek megtérítését” – tette hozzá a megye.
TASR
fotó: pexels