A festészetnek, mint művészeti ágnak a gyökerei szintén az ősidőkig nyúlnak vissza. Az ember képalkotási igénye már a barlangrajzokon megelevenített jeleneteken is látszott. Abban a korban még hittek a lerajzolt történetek erejében.
Hitték, hogy a falra felfestett állatok elejtésével a kietlen kinti világban is szerencsével járnak vadászaik. Az idő múlásával a “jövendölés-mágia” mellett dekoratív jelleggel is szívesen alkalmazták a festészet különféle formáit. A képzőművészetre, ugyanúgy, mint minden más művészeti ágra, a gondolkodásra, az eszmékre és a nézetekre kiváltképp rányomták bélyegüket az egész történelmi események, fordulatok és korszakok. A kezdetleges pálcikaemberektől, a stilizált alakokon, a realisztikus ábrákon és a egyszer túldíszített, máskor lecsupaszított alkotásokon keresztül eljutottunk a modern kor művészetéhez. A 21. század művészete szerteágazó, nincsenek követendő példák és szabályok. A művészek saját lelkük rendüléseit, a gondolataik töredékét, a világ és a társadalom helyzetét, jót és rosszat, szépet és rútat egyaránt ábrázolják műveiken.
A világ minden táján éltek, és mind a mai napig élnek alkotó, akik műveiken keresztül szeretnének szólni a többi emberhez. A legtöbb képzőművész, a jó alkotó “néma” formái szinte megszólalnak, megmozdulnak, mintha életre kelnének, hogy közvetítsék az alkotó gondolatait, érzéseit, lelkét és egész lényét. A nyitott szívű szemlélők pedig szinte hallják és érzik a festmények örömét és bánatát, derűjét és búját, valamint megismerik a készítő személyiségét, magasságait és mélységeit.
A történelem során rengeteg nagy képzőművész hatott a világra. A láb-, illetve kéznyomát számos festőzseni ránk hagyta. Az összes kontinens művészei sorában kiválóan megállták, valamint megállják mind a napig helyüket a magyar alkotók is. A viszonylagosan kis Magyarország szép számban ontott, ontja és reméljük, ontani is fogja magából a tehetséges embereket. Az olyan nevek, mint például Benczúr Gyula, Csontváry Kosztka Tivadar, Feszty Árpád, Kassák Lajos, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, Victor Vasarely és még hosszasan sorolhatnám, nem csengenek idegenül más nemzetek képviselői számára sem.
Annak érdekében, hogy a magyar képzőművészek létéről, fontosságáról és az egyetemes festészetben betöltött helyükről ne feledkezzenek meg az emberek, hoztak létre egy évről-évre megrendezésre kerülő rendezvénysorozatot. Az október 18-a, azaz Szent Lukács, a festők védőszentje napja köré megálmodott magyar festészet napja már 2002 óta méltó ünnepe a magyar festészetnek és a magyar festőknek, akik művészete és személye összeköt határon innen és túl élő nemzetet.
“…A festészet tehát olyan autonóm művészet, amelyben a mesterségbeli tudás az alkotó képzelet segítségével; intellektuális, szellemi tevékenységet kifejtve; a szemet ablakként a világra, annak megismerésére irányítva; az emberi lélek szenvedélyét, érzelmeit is kifejezve; egyénenként és korszakonként eltérő módon; az arányok, az elrendezés, a vonal, a fény, a színek és a formák ritmusa, hatása és jelentése; valamint az adott technika és a faktúra minősége révén; esztétikai értéket hoz létre valamilyen látható, érzéki, materiális formában egy adott síkon mint hordozófelületen.” jegyezte meg Garami Gréta A festészet mint alap című írásában.