Anyu és én. Így, nem fordítva.


Még tavaly, az adventi időszakban egy karácsonyváró rendezvényen vettem részt az egyik közeli idősek otthonában. A bentlakók nagyszerűen szórakoztak, néha könnyeik is kicsordultak egy-egy kacagás közben, mégis, mikor később beszélgettünk, szóba kerültek a félelmek. Az egyik néni megosztotta velem, hogy mielőtt az otthonba került volna, attól félt a legjobban, hogy ide kell beköltöznie, hogy nem maradhat az otthonában, hogy nem lesz senki, aki rá az emberöltőn keresztül megszokott falak biztonságában vigyázna. Most viszont már a legnagyobb félelme, hogy elfeledkeznek róla, hogy nem találnak időt rá, hogy egyszer csak nem lesz, aki látogassa, aki rányissa az ajtót. Az idősebb családtagokról való gondoskodás majd minden család, háztartás napi témája. Most színházi előadás keretében kaphatunk betekintést, hogyan megy ez másoknál.

Kövesdi Szabó Mária a kassai Thália Színház vezető színésznője alakítja a darabban az alzheimer-kórral küzdő édesanyát: „Ez az előadás tulajdonképpen egy családi történet. Egy anyának a gyerekeivel való kapcsolatát írja le a darab.”

Lakatos Rák Viktória játssza az édesanyjára vigyázó, vele együtt élő, őt ápoló lányát. „Egy rádiójátékban hallottam először ezt a művet, már akkor megfogalmazódott bennem, milyen jó lenne megmutatni, miként élhet együtt anya és lánya, ha utóbbi úgy dönt, szülőjét nem adja be az idősek otthonába. A gyermek ezzel a döntésével felvállalja, hogy inkább lemond a saját hivatásáról, a saját életéről. Mindenféle konfliktusokat generál ez a kapcsolat: néha nehéz, néha vicces, néha egyszerű, néha bonyolult, néha idegesítő, úgyhogy rengeteg érzelem van benne.”

Olasz István a fiúgyermeket alakítja, mellette rendezőasszisztensként is részt vett a darab színpadra állításában. Elmondta, számára a mű fő üzenete az odafigyelés szüleinkre, idősebb társainkra. Arra, hogy mi mindennel jár együtt az öregedés, az azzal együtt járó betegségek megjelenése, valamint az idő fontosságára, amit együtt tölthetünk.

Balról: Kövesdi Szabó Mária, az anya és Lakatos Rák Viktória, a lánya
fotó: Egressy Béni VMK archívuma

Táňa Kusá Anyu című színdarabjának premierje, melyet Peter Kováč rendezett, február 26-án lesz a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Kiss Péntek József Kamarateremben, az ezt követő előadásra pedig március 1-jén kerül sor ugyanott.

fotó: Egressy Béni VMK archívuma