Népszámlálásról népszámlálásra csökkent a magyarság aránya a mintegy 1200 lakosú Zsélyben (Nagykürtösi járás), legalábbis a rendszerváltát követő négy összeírás során. 1991-ben 1367 lakosából 1071 szlováknak, 285 magyarnak vallotta magát. Tíz évvel később sem változott az arány, újabb tíz év elteltével mindössze 175 magyart talált az összeírás, legutóbb, 2021-ben pedig az összlakosság alig 14 százaléka tartotta magát magyar nemzetiségűnek. Csupán csak érdekességként említem, hogy száz évvel korábban, 1910-ben 920 lakosból 890 volt magyar, 29 szlovák, és 10 izraelita.

Idős kora ellenére szülőfaluja, Zsély magyarságának megmaradásáért ma is tettre kész ember Bőhm András. 

A falunknak gazdag múltja van. A változatos, és jól dokumentálható helytörténet, a fejlett, konkrét gazdasági tevékenység, a pezsgő társadalmi élet, a kisebbségi kultúra, mind magas szinten voltak az én kedves szülőfalumban. Ezt részben lerombolta a kommunista diktatúra, amelynek semmi régi nem volt jó, de főleg a napjainkban tapasztalható közömböség, gőgös fölényesség, az üres szavak, nem létező érdemek hajhászása… Ránk biztosan érvényes a mondás, miszerint az éltető eszmék hiányában a közösség irigy egyedekre hullott szét – mondta beszélgetésünk elején Bőhm András.

Mielőtt folytatnánk a beszélgetést, mit szeretnél elmondani magadról??

Nyolcvannégy éves nyugdíjas magyar, és keresztény zsélyi lakos vagyok… A balassagyarmati kórházban születtem, de születésem óta szívvel-lélekkel zsélyi vagyok annak ellenére, hogy produktív éveimet a munkahelyemen, Garamszentkereszten töltöttem. Mérnöki diplomát a Pozsonyi Műegyetem elektrotechnikai karon kaptam 1963-ban. Megnősültem, két gyerekem, öt unokám, és két dédunokám van, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy boldog embernek érzem magam. A produktív éveim nagy része félvezető anyagok fejlesztésével telt el az alumíniumkohó kutatási osztályán, itt, mint vezető kutatómérnök, nem kis örömömre a gépészettel, és vegyészttel is kapcsolatba kerültem. Sok jó kollégám volt, akiket akár, mint a szlovák – magyar jó kapcsolatok példája közé is sorolhatnám. Az ezredfordulón nyugdíjba vonultam, és visszaköltöztem a szülői házba, Zsélybe.

Onnantól kezdve pedig belevetetted magad a falu közösségi életébe…

Akkor itt a kultúra, és a közösségi élet szervezésében kimondott vákuum volt, s én éreztem a hátrányát annak, hogy a zsélyiek zömét már nem is nagyon ismertem, de rövidesen sikerült felújítani a Csemadok tevékenységét, megalakítottuk a MKP helyi szervezetét. Közben rendbe tettük a Szent Vendel-kápolnát, és felújítottuk a hagyományos Vendel- napi körmeneteket. Az apám nyomdokaiba lépve, az általa begyűjtött régészeti és néprajzi anyagból létre jött a helyi múzeum első kiállítása is.

Rendszeresen megtartottuk a nemzeti ünnepeinket, olykor színpadi előadás keretén belül. Zélyi Nagy Lajos elhanyagolt sírját méltó módon felújítottuk, és kedves megemlékező ünnepély keretében felavattuk.

Új alapszabállyal megindítottuk a két világháború között működő Victoria Kultúregyesületet, amire örömmel és megelégedéssel gondolok vissza, mert tíz éven át jelentős tevékenységet produkáltunk. Ehhez sok önzetlen segítséget kaptunk, amiért máig hálásak vagyunk. A segítők közül két jóbarátot hadd említsek meg. A Palóc Társaságot Urbán Aladár személyében, és Limbacher Gábort, a balassagyarmati Palóc Múzeum akkori igazgatóját. Úgy pátyolgattak minket, mint egy bába. Tudták, hogy mi, naiv kezdők rá vagyunk utalva.

Később megjöttek a problémák, az irodalmi délutánok elmaradoztak, egyes tagok csak úgy szó nélkül otthagytak minket, a nemzeti ünnepek megülése már nem volt fontos… Miért is? Az ismert emberi tulajdonságok. Az egyes tagok dicsőségvágya, a mások gyűlöletén alapuló nemzeti önérzet, oktalan viszálykodás, a céltudatos munkára való képesség hiánya, de mindenekelőtt – irigység a sikerre.

Évekig tevékenykedtél Szklabonyán a Mikszáth Emlékházban…

Csakhamar alkalom nyílt rá, hogy nyugdíjaskoromban a humán szakmára váltsak. Mint múzeumi lektor, jól éreztem magam, és közvetlen közelbe kerültem a Madách, és Mikszáth témához. Főleg Mikszáth témában kutattam sokat, s talán némi eredménnyel is, de humán végzettségű főnökömnek ez nem kellett. A kutatásaimnak konkrét eredményeit figyelmen kívül hagyta, pedig így, főleg a Mikszáth témában fontos adatok vesznek el.

Gyakorlatilag 2020 óta éled az igazi nyugdíjas életet. Eszedbe jutnak gyermekkori élményeid?

Igen. Tudod, mi az az érték, ami engem Zsélyhez köt. Főleg a gyerekkorom. Akkor más volt ez a falu. Úgy emlékszem, hogy a nép összetartott, az emberek az utcán egymásnak köszöntek, a parasztgazdák szántottak, vetettek, megtermelték a kenyeret, a takarmányt, a kendert… mert az kellet az élethez. Meg voltak a népi szokások, voltak lakodalmak, volt lovaskocsis lakodalmas menet. Nyári délután a gazdasszonyok kiálltak a kapuba, várták a tehenet a legelőről, beszélgettek. Ez nem valami idill, ezek értékek (amiket a kommunizmus vitt el, s a következményeit máig nyögjük). No, meg állt Sósár, voltak Anna-bálok, És majdnem mindenki magyarul beszélt a faluban.

Hogyan jutottál a magyar kultúrához, ha, ahogy te mondtad, nincs egy szem magyar iskolád sem?

Jó kérdés, de a válasz egyszerű. Magyar családban születtem, magyar meséket hallgattam, az édesanyám esténként folytatásra az Arany János Toldy-ját olvasta nekünk az ágyban… no és az első osztálytól kezdve otthon tanították nekünk a magyar olvasást, írást… s így lettünk tökéletesen kétnyelvű szívvel-lélekkel magyar emberek. (Világos, hogy én a gyerekeimet a garamszentkereszti szlovák környezetben szintén így neveltem). Azt, hogy egy falun hogyan lehet, és kell a magyar kultúrát szervezni, az apámtól láttam. 

Kérlek, mesélj édesapádról, aki köztiszteletben álló ember volt Zsélyben, ahol mindenki Bőhm úrnak szólította.

Az édesapám Losoncon született. A magyarságát, az akkori magyar városban az édesanyjától kapta (nagyapám egy igazi háromnyelvű körmöcbányai sváb ember volt). Szegényes viszonyok között nőtt fel. Két év gimnázium után kitanulta a szerszámlakatos mesterséget, gépkocsivezetői jogosítványt szerzett. Zsélybe húsz éves korában került. A magánéletében nem könnyen indult, de sokat dolgozott, tanult, olvasott, s felküzdötte magát. A Losoncon megélt pezsgő sport- és kultúrélet, hozzá nem kevés ambíció, készség, és akarat volt az, ami késztette, hogy szervezze Zsélyben a sporttevékenységet, a falu kultúréletét… Zsélyben megalakította a futballcsapatot, ápolta a néphagyományokat, és a farsangi kabaréelőadások (mert hát bohóc volt az apám javából) egyhamar egy jó szintű színjátszó körré fejlődött… Beindította az első öntözéses kertésztet, s az ő szervezésében indult a Gazdakör, a Legényegylet, a Victoria nevű sport és kulturális egyesület…

Sajnálta, hogy nem érettségizett le. Sokat tanult, olvasott, zenét hallgatott… Konkrét elképzelései voltak egy szebb, jobb világ kiépítésére, s ez után törekedett. A munkája, tudása, eredményei révén így lett ő a faluban az elismert, és mindenki által megbecsült Bőhm úr.

A világháború sok mindent elvitt, és lerontott. Elvesztette a vagyonának nagy részét, az új viszonyok jelentősen korlátozták a tevékenységben, de a megváltozott körülmények között is folytatta. A színjátszó kört tovább vezette a Csemadok keretében, lelkesen tevékenykedett a természetvédelemben, és a falu szépítése terén. Az 1960-as évek végén egy szerencsés véletlen lelet révén elkezdte amatőr szinten a régészetet, a falu történelmének kutatását. Az ő eredményei közé tartozik az avar temető feltárása, a helyi történelem fontos bizonyítéka a Dorcsány dűlőben begyűjtött közel 200 drb ezüst dénár, a Pannon tenger, és az ősember korából származó helyi leletek. Az, amibe a színjátszáson kívül a legtöbb energiát fektette, a Zsélyi Helytörténeti és Néprajzi Múzeum megalakítása volt.

Több mint félévszázada működik Zsélyben a szlovák nyelvű mezőgazdasági szaktanintézet, és az alapiskola is szlovák. Gondolom, tudod mit akarok kérdezni?

Igen. Zsély magyarságára negatív hatással volt, és van. Azonkívül, hogy szlovákosító tendencia világosan mutatkozik, mint például az alapiskolában is, van egy furcsa jelenség. Az északi országrészekből érkezett diáklányok nem kis része a faluban ment férjhez, és ezekből sokszor olyan családok keletkeztek, ahol az anyuka nem engedte meg, hogy az apa a gyerekekhez magyarul beszéljen, mert ahogy azt propagálták, „akkor nem fog tudni jól szlovákul, rossz tanulmányi eredményei lesznek, és hülye marad.” Ergo, a kétnyelvűség kevesebb, mint a szlovák nyelv! Ugyanezt az abszurditást nyomták a szülők fejébe az alapiskolában is.

Gyakori beszélgetéseink alkalmával vissza-visszatérő panaszod, hogy a faluban igazából nincsenek olyan segítőtársaid, akikkel a jelenleginél jóval eredményesebb munkát lehetne végezni mind a kultúra terén, mind a politikai, társadalmi életben. Magyarázható ez azzal, hogy nemcsak önmagaddal, hanem másokkal, kiváltképp köztisztséget vállalókkal szemben is igényes vagy?

Nem az én igényességem, hanem a közösségi munkának abszolút hiánya, a lehetőségek és értékek elherdálása és az igazság elferdítése az, ami jócskán akadályozza a folyamatos tevékenységet.

Zsélyben a magyarság aránya népszámlálásról népszámlálásra csökken. A legutóbbi összeírás során alig 14 százaléknyian vallották magukat magyarnak. Mivel őszintén szíveden viseled a zsélyi magyarság megmaradásának ügyét, miben látod a magyarság fogyásának okát?

Egy mondatban: Zsélyben nincs működő magyar közösség. Hogy hogyan, és mikor jutottunk ide, talán nem ennek a beszélgetésnek a témája. Szerintem túl kevés az a zsélyi polgár, aki ezen a téren tudna, és akarna tevékenykedni. A mondás igaz, ami szerint „üres beszéddel nem lehet semmit sem elintézni”. A MKP megalakulása után a statisztikai adatok a javunkra megemelkedtek, mert voltak gyűlések, beszélgetések, lassan formálódott egy magyar közösség. Ám voltak, akik oda voltak az elnöki pozícióért, de nem csináltak abszolút semmit, csend lett. Mitől legyen itt fiatal magyar ember, magyar választópolgár?

Hogyan él a zsélyi magyarok emlékezetében Zs. Nagy Lajos, a szlovákiai magyar irodalom kiemelkedő alakja?

Ezt kimondani is szégyen, de Zsélyben Lajos írásait alig ismeri valaki. A nép zöme úgy veszi, mint egy jelentéktelen alkoholista személyt. Felmerül a kérdés: Ki olvas ma Zsélyben magyar szöveget? Kit érdekli a múltunk? Nem tudok találni embert, akivel az irodalomról, zenéről, a kisebbségi kultúráról érdemesen beszélni tudnék. Egy kiforrott nézetet a világról, egy megalapozott véleményt a napi eseményekről én a szülőfaluban nem hallottam. Velem az emberek többsége őszintén nem beszél, mert tudják, hogy a nézeteimet nem az utolsó újságcikk szerint alakítom, s nem biztos, hogy majd egyetértek. 

Bodzsár Gyula

Fotók: szerző/ Bőhm András archívuma/wikipédia