Van abban valami csibészes meg pajtásos, amikor az ember megveszi a sétálós kávéját reciklált papírpohárban a Bott bódéjában, az Evrinek szemben, és midőn felemeli a fejét, hogy arcát a napnak fordítsa, fotósok bandája vigyorog a szemébe! Van abban valami varázslatos meg titokzatos, amikor egy fotókiállításon lekapcsolják a fényeket, hogy aztán elemlámpákkal és mobilokkal világítsák meg a vásznakat, melyek elkapták a fény legjobb szögét, pillanatát. „Ezért hívják fény-képezésnek, mert ez a lelke, a mozgatórugója, a fundamentuma” – mondja Krüger Viktor fotográfus, miközben felerősíti masinájára a vakut a Limesben. Állok a PLATZ emeleti galériájában, fülemben cseng Sedliak Pali mókás megjegyzése, hogy tökéletesen sikerült a köd fotózása. Valóban: képek a falakon, s a képeken piszkosfehér sütőpapír. Derítsünk fényt a titokra! – gondolom stílusosan, és már érzem, hogy fokozódik a pulzusom, kicsit izzad a tenyerem. Valami készül: a tömeg – a közönség – izgalma nőttön-nő. Kilépünk a fénybe – gondolom. De tévedek. A fény lép be hozzánk, művészetté varázsolva a pillanatot.

Van mit ünnepelni Komáromban! 25 évvel ezelőtt, az Állami Népi Együttes fellépésével nyitotta meg kapuit a RÉV – Magyar Kultúra Háza pinceklub az underground szerelmesei előtt. 65 évvel ezelőtt pedig Gráfel Lajos gondolt egy merészet, és létrehozott egy fotóklubot, a Heliost. Hogy miért volt ez vakmerő gondolat? Számoljuk csak vissza: 1959. Nem semmi dátum! Fidel Castro – akkor még a nép gyermeke jelzővel kitüntetett forradalmár – átveszi a hatalmat Batistától. A New York-i nemzetközi játékkiállításon bemutatják a világnak a Barbie-babát. A Kossuth Rádióban elindul Magyarország egyik legnépszerűbb sorozata, a Szabó család. Hawaii elnyeri az Amerikai Egyesült Államok 50. tagállamának járó besorolást. Megszületik Galla Miklós humorista, zenész, valamint Rudolf Péter, mindannyiunk „Lali”-ja az Üvegtigrisből (említhetném még Kiszel Tündét is, de maradjunk az értékeknél). És ebben az évben, amikor az olyan hobbi, mint a fényképezés, egész vagyonokba kerül, hiszen Csehszlovákiában, illetve a Magyarországon alig voltak elérhetőek megfelelő masinák. A tekercses filmek ára az egekben, ha volt egyáltalán készleten. Azok előhívására várni kellett, és előre spórolni az anyagiakkal. És mégis megalakul a Helios, mert szenvedélyből van elég, és ez a legjobb ugródeszka valami nagyon jó irányába.

65 évvel később, 2024-ben közismert bevonuló dallamára besuhant a rózsaszín párduc a PLATZ galériájába, hála Litauszki Pali szaxofonjátékának. S miközben borzolta a megjelentek s talán Clouseau felügyelő kedélyeit, a Helios Fotóklub tagjai a rögtönzött félhomályban elemlámpás felfedezőútra indultak. Jöttek, láttak, győztek. Lefordítva az esemény nyelvére: kerestek, találtak, lelepleztek. Sorra hullott a törtfehér lepel a vásznakról, felfedve a legsikerültebb alkotásokat, a legnagyobb büszkeségeket. Megannyi csodálatos fotó, ami ámulatba, sőt révületbe ejtette a nézelődőket.

„A fényképezőgép egyáltalán nem számít! Mindent rögzít, ami látható, de előbb látnod kell!”

– idézte Ernst Haas, világhírű fotográfust Holop Ferenc, a Helios Fotóklub elnöke, a klub 65. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású kiállítás megnyitóján. Köszönetét fejezte ki Komárom város önkormányzatának a tartós támogatásért. A Duna Menti Múzeumnak, ahol a közeljövőben átalakítási munkálatok is zajlanak majd: figyelembe véve a nagy múltú fotóklub igényeinek kielégítését is. Külön köszönetét fejezte ki a Járási Művelődési Központnak, valamint Méhes Vilmosnak, a PLATZ galéria tulajdonosának.

„Hogy mi a célunk? Nem is olyan nehéz megfogalmazni: az alkotás izgalmát kívánjuk közkinccsé tenni! Az elmúlt 65 év tökéletes bizonyítéka annak, hogy a fotográfiának helye volt, van, lesz a komáromi művészeti életben”

– tette hozzá az elnök, majd felkérte Szilva József festőművészt, hogy ossza meg gondolatait a tárlat kapcsán. Komárom elismert alkotója emlékeztetett, a fotográfia közel 200 éves múltra tekint vissza. Felhívta a figyelmet, hogy a Helios Fotóklub mindenkori tagjai túlszárnyalták a műkedvelő, hobbi fotózást.

„A fény alkotóelemmé vált. Művelői keresik a látvány csodáját, az ihlet eredeti forrását, a képi alkotás fortélyait. A klubot művészi eszmecserék, kiállítások, versenyek sokasága jellemzi. Kezükben, szemükben, lelkükben a szakma csínja-bínja. Tökéletesen ötvözik a hagyományos fotográfiát a digitális világ megoldásaival. Színes akkordok adnak randevút a fekete-fehér alkotásoknak. Így válik az ember önmaga alkotójává, a komáromi kultúra jeles képviselőjévé”

– hangoztatta Szilva József.

Paterka Pál, a Duna Menti Múzeum igazgatója, valamint Keszegh Béla, Komárom város polgármestere is tiszteletét tette a rangos rendezvényen. Előbbi – mondhatni – megszokásból, hiszen a múzeum kiállótereként üzemelő Zichy Palota kiállítóterében mindig aktív támogatója a komáromi fotográfusok kiállításainak.

„Örülök, hogy szűkös ez a galéria, annak ellenére, hogy nem mindennapi méretekkel bír. Ez is azt mutatja, hogy erre a művészetre szükség és kellő érdeklődés is van. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Helios Fotóklub tagjainak városunk hírnevének széles körben népszerűsítését. Eme kreatív közösség kapaszkodót ad a hétköznapokban. Elvitathatatlan szerepe, hogy dokumentálta az elmúlt 65 évet Komárom életében. Azt kívánom magamnak és Komárom város minden lakójának, hogy a jövőben is kényeztessenek bennünket egyedi látásmódjukkal és varázslatos tárlataikkal”

– méltatta a kiállítást a polgármester. A kiállítást, mely a V4-es program keretén belül nemzetközivé vált: az óbudai, a prágai, valamint a lublini fotóklubok közreműködésével. A külhoni fotográfusok díjazott alkotásait szintén megtekinthette a nagyérdemű.

A kiállításra való megérkezéskor tombolával fogadtak a szervezők. Mi a nyeremény? – kérdeztem. Meglepetés! – válaszolták. De még mekkora! – jöttem rá a hivatalos megnyitó végén. Kisorsoltak ugyanis egyetlen látogatót, a nagyölvedi Kovács Anitát, aki bármelyik Helios-os fotóművész vászonképét leakaszthatta a falról, és hazavihette! Ó, te jó ég! Mennyire irigyeltem! Mennyire szerettem volna a helyében lenni! Egészen biztosan sárgává is váltam belső érzelmeim vihara miatt. Aztán jobban belegondoltam. Talán mégsem irigylem annyira. Sőt: együtt érzek vele fájdalmában. Hiszen csak egyetlenegy alkotást vihet haza! Miközben mindegyik fantasztikus és gyönyörű! És amikor egyről dönt, kizárja a többit. Nem bírtam volna lelkileg. Az ünneplő Helios-osok tehetnek róla: túl jók, túl sok szépet adnak nekünk nap mint nap!

fotó: a szerző