„Indiában vigyázni kellett a vonaton. Bármi késztette is az embert, hogy felálljon, el kellett nyomni. Mert ha csak egy pillanatra is elhagyta az ember a helyét, négy hindu foglalta el egyszerre.” Rajko Márti üdén, csinosan, kacagva mesélte történeteit. Félig már bejárta Ázsiát. Vagy ez több volt tán, mint a fele? Kilenc országban járt, olyan helyeken is, amelyek még véletlenül sem kerülnek bele az utazási katalógusokba. Kíváncsisága érthető: a Selye János Gimnázium legendás tanára, Fehér István oktatta neki annak idején a földrajzot. Sok olyan, Márti-korabeli fiatal szaladgál szerte a nagyvilágban, akik ennek a tanárnak nagyon sok mindent köszönnek. Márti a világlátását. Sőt, annak kiapadhatatlanságát.

Rajko Márti szlovák nemzetiségű (édesanyja szlovák, édesapja magyar), ám a komáromi magyar gimiben érettségizett, kitűnő átlaggal. Pozsonyban járt egyetemre, ott már csak szlovák közegben volt, de a magyarság ugyanolyan fontos maradt számára. Az Európai Bíróságnál kapott fordítói munka meghatározó lett számára.

„Munkám végzéséhet notebookot kaptam, állandó internetes kapcsolattal. Ez egészen szélesre tárta előttem a világot! Hiszen addig is voltak már olyan helyek, ahová nagyon el szerettem volna jutni. Tádzs Mahal, a Grand Canyon ezek közé tartoztak. Akkoriban még csak könyvekből, filmekből, magazinokból szerezhettünk információkat. Az internet azonban teljesen megváltoztatta a lehetőségeket”

– utalt Márti a kezdetekre. A közönség, akik teljesen megtöltötték a komáromi Zichy-pont előadótermét, Rajkó Márti könyvbemutatójára érkezett. „Utazz szívvel” a kötet címe, alcíme pedig utal a kilenc ázsiai országra, ahol az újságíró-jogász megfordult, utal a hosszú, gyermekien szőke hajára, és utazásai egyik fő jellemzőjére: a hátizsákra. Márti ugyanis nem a komfortos, gurulós bőröndös, tengerparti hotelben medence partján koktélozós utazásokat választotta. De nem ám! Ha úgy alakult, a sivatag közepén sátorban aludt, kissé dideregve a hidegtől, félve férfi utazótársai összebújási szándékaitól. De aludt buszon is akár, vagy autó fejtámlájának támaszkodva, kissé kitekert pózban. És milyen igaza van: az igazi, a nagy kalandokat így élheti meg igazán az utazó!

„Üzbegisztánról sokszor, sok helyen lehet olvasni, hogy emberjogi szervezetek elmarasztalják az ott uralkodó rendszert. Engem elsősorban nem ez érdekelt. Hanem az ország egyik legszomorúbb helye: a mára már szinte teljesen kiszáradt Aral-tó. Emlékszem, még a gimiben úgy tanultuk, hogy két nagyon széles sávban helyezkedett el ez a természeti képződmény, közepén egy vékonyka vonallal, ahol száraz volt. Mára szinte 80-85%-ban kiszárad, eltűnt. Egy angol utazóval – szürreális látvány volt a lilára festett lábkörme – közösen kibéreltünk egy autót, sofőrrel, aki elvitt a tónak még meglévő részére. Nem bírtam ki: azonnal bikini, és irány a hullámok. Csak később közölték, hogy a víz toxikus, szóval nem kéne”

– utal egy-két fotóra Márti, amelyeket az előadás alatt kivetített. Mert ezt se hallgassuk el: vásárolt egy jó minőségű Canon fotómasinát, amellyel kiváló felvételeket készített. Rendkívül beszédes, élő fotók, portrék, pillanatok. Az előadóterem falait, bejáratában a festőállványokat is ezek a képek díszítették. Ha nem lett volna Márti élő előadása, meséi, történetei, hanem csak végignézte volna a látogató a képek sorát, akkor is magáévá tudta volna tenni a múlt utazós eseményeit. Mint egy jó könyv, egy lebilincselő regény: úgy tudtak mesélni a felvételek.

Kiss Réka, az est házigazdája kiválóan terelgette a beszélgetést, kitérve részletekre, nem hagyva elvarratlan szálakat. Amikor megláttam a könyv borítóját, elolvastam az alcímet, azonnal felzsongott bennem egy kérdés. Réka talán megérezte, mert neki is szegezte Mártinak. Miért éppen Ázsia. Miért Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Kazahsztán, Pakisztán, Irán, India és még azok az országok, amelyek őrzik már a szőke utazó lábnyomát? Honnan ez az Ázsia-szeretet?

„Ez a kontinens adta meg nekem az »otthon-érzést«. Szeretem ezeket az országokat, kedvelem az ott élőket. Nem az a fontos számomra, hogy minél több országot, régiót magam mögött tudjak, és húzhassak egy strigulát. Vannak olyan helyek, ahová többször is visszamentem már, annyira jól éreztem ott magam, és mindig tudott újat mutatni. Utazásaimnak éppen ez a lényege, hogy oda menjek, ahová szeretnék, azt éljem meg, ami igazán érdekel és felkelti a kíváncsiságom.”

Végezetül még felmerült olyan kérdés is, vajon nem fél-e utazásai során a szőke lány, hátizsákkal a hátán, mert azért azt nem csak kalandregényekben lehet olvasni, hogy a világ sajnos nagyon sokszor nem a szebbik arcát mutatja.

„Persze, hogy félek, de nem hagyom, hogy a félelem irányítson. Eddig még mindig megoldódott minden felmerült probléma, mindig jól jöttem ki mindenféle szituációból. Akik kedvet kapnának, hogy szintén világot lássanak, azt tudom tanácsolni, hogy tegyék, éljék meg a lehetőségeket! És nézzenek utána a célország nyelvének. Ha csak pár szót is elsajátítanak, és ezt igyekeznek használni, ezernyi ajtó kitárul az idegen előtt, mert a helyiek értékelik, ha saját nyelvükön szólnak hozzájuk. Nagyon sok szeretek van a világon, mindenhol!”

fotó: a szerző