Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arra biztatta vasárnap a szemben álló feleket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a délnyugat-szudáni el-Faserben zajló harcok békés megoldása érdekében.
Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli, hogy a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) ismételten erőszakot szítottak a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) ellen, a harcok “drámai eszkalálódását” idézve elő ezzel a délnyugat-szudáni el-Faserben – nyilatkozott Borrell.
A következmények elérik azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút azon többezer ártatlan civil számára, akik a hadviselő felek kereszttüzébe kerültek. Különösen azok számára, akik a Szudán legnagyobb, Zamzam nevű menekülttáborában rekedtek – hívta fel a figyelmet a főképviselő.
Borrell az ENSZ Biztonsági Tanácsának idevonatkozó határozatában foglalt kötelezettségekre emlékeztetett, amelyek – mint kiemelte – azt követelik, hogy a Gyorsreagálású Támogató Erők haladéktalanul állítsák le az ostromot és enyhítsék a harcok intenzitását el-Faserben.
“A hadviselő feleknek, a velük szövetséges milíciáiknak és regionális támogatóiknak be kell tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot azáltal, hogy védelmezik a civileket, biztosítják az akadálytalan humanitárius hozzáférést, és lehetővé teszik a Zamzam tábor lakói számára a ki- és bejárást” – fogalmazott.
Az EU arra biztatja a szembenállókat, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a konfliktus békés megoldása érdekében, valamint felszólítja a regionális és nemzetközi finanszírozókat, hogy hagyjanak fel a konfliktus támogatásával – írta a főképviselő.
Leszögezte: az EU nem lesz tanúja egy újabb népirtásnak. Továbbra is együttműködik nemzetközi partnereivel az elszámoltathatóság érdekében, hogy felelősségre vonják az emberijog-sértések elkövetőit.
Az EU készen áll további szankciók bevezetésének mérlegelésére, mások mellett a vezető pozíciót betöltőkkel szemben – zárta nyilatkozatát az uniós diplomácia vezetője.
Szudánban tavaly áprilisban robbant ki fegyveres konfliktus az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo irányítása alatt álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF), valamint az utóbbival szövetséges milíciák között. A konfliktusban ezrek vesztették életüket.
Az ENSZ adatai szerint körülbelül 25 millió ember – az ország lakosságának fele – szorul segítségre a harcok okozta éhínség miatt, és mintegy 8 millióan hagyták el otthonukat.
MTI
fotó: flickr