Az általános hiedelemmel ellentétben a középkorban nem csak a férfiak játszottak jelentős szerepet a politikában. Nem egyszer történt meg, hogy bátor, olykor vakmerő asszonyok kaptak be a történelem kormánykerekébe.

Alig 2 évnyi uralkodás után 1439-ben meghalt Albert király, az első Habsburg a magyar trónon, aki feleségét, Zsigmond király leányát várandósan hagyta gyászos özvegységben. A főurak-köztük Hunyadi János is úgy gondolták, hogy amíg a királyi gyermek meg nem születik- uralkodóra van szüksége a nemzetnek.

Nem beszélve arról, hogy akkor még senki nem tudta megmondani bizonyosan, hogy a jövendő újszülött fiú lesz-e vagy lány… Felajánlották hát a koronát a fiatal lengyel királynak, Ulászlónak. Tényleg csak ajánlották, mert a Szent Korona Visegrád várában volt, és amint a későbbiekben látjuk, I. Ulászló hozzá sem fért soha.

Ugyanis Erzsébet, az özvegy várandós királyné elhatározta, hogy bebiztosítja a magyar trónt születendő gyermekének. Megbízta tehát egyik rátermett udvarhölgyét és bizalmasát, Kottaner Jánosnét, született Wolfram Ilonát, hogy lopja el a szent ékszert, és hozza Komáromba. A hölgy minden ravaszsága sem lett volna elegendő egymagában, ha nem talál megfelelő segítőket. De talált, méghozzá egy magyar főúr személyében, akit emlékirataiban sem nevezett meg, így kilétét a mai napi homály fedi.

Vendégként érkeztek Visegrádra, majd 1440. február 20-ról 21-re virradó éjszaka fortélyos módon feltörték a koronát védő pecséteket és lakatokat, a koronázási jelvényeket egy ládába rakták, majd új pecséteket és lakatokat szereltek fel, hogy ne derüljön ki azonnal a turpisság. Egy szánon aztán elindultak Komárom felé, és kishíján elnyelte őket a Duna, mikor a repedező jégen áthaladtak. Végül megérkeztek Komáromba, és néhány óra múlva világra jött Erzsébet gyermeke, aki később V. László néven vált ismertté. A Szent Korona elrablása valóban nagy kaland volt, de hosszú békétlenséget hozott az országra.

fotó: wikipédia