Vannak legendás magyar sportolók, akiket Magyarország büszkeségeinek is nevezhetünk. Világrekordokat döntöttek, sorra nyerték az olimpiai, világbajnoki érmeket, ennek köszönhetően még nagyon-nagyon sokáig emlékezni fognak rájuk. Íme öt magyar férfi sportoló, akik kiemelkedő sikereket értek el pályafutásuk során:
Puskás Ferenc
1927-ben született Budapesten, Purczeld Ferenc néven. A világ egyik legismertebb futballistája, aki a Real Madrid és a magyar válogatott tagjaként számos címet nyert. Puskás volt az Aranycsapat vezéralakja. Sokan a valaha élt egyik legjobb csatárnak tartják. 2000-től egyre romlott állapota, Alzheimer-kórban szenvedett. 2006-ban 79 évesen halt meg tüdőgyulladásban, sírhelye a Szent István Bazilikában van.
Papp László
1926-ban született Budapesten. Háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, edző. Rekord, hogy egymás utáni években 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban is aranyérmet szerzett az olimpián közép- illetve nagyváltósúlyban. 165 cm magas volt. A magyar ökölvívás egyik legnagyobb alakja. Az ő nevét viseli a Papp László Sportaréna. 2003-ban hosszú betegség után halt meg 77 évesen.
Darnyi Tamás
1967-ben született az úszólegenda, aki négy olimpiai aranyérmet nyert 1988-ban és 1992-ben. Ő a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon. Hosszú ideig tartotta megdönthetetlen világrekordjait vegyes úszásban. 1994-ben vonult vissza a versenyzéstől. Van úszóiskolája. 1989-től a MOB tagja.
Gerevich Aladár
1910-ben született a hétszeres olimpiai bajnok vívó, edző. A magyar sporttörténelem nagy alakja, egyik legnagyobb olimpia szereplője. A magyar kardcsapat tagja volt. Első vívómestere édesapja volt. 1960-ban Rómában, 50 éves korában is nyert olimpiát. Mindkét fia sikeres kardvívó lett. 1989-ben lett a MOB tagja. 1991-ben halt meg 81 éves korában.
Balczó András
1938-ban született Kondoroson a háromszoros olimpiai bajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója cím birtokosa. Számos világbajnoki címet is nyert, illetve két olimpiai ezüstöt. Sokan minden idők legjobb öttusázójának tartják őt. 17 évesen fedezték fel. A Testnevelési Egyetemen kétszer diplomázott. 1973-ban vonult vissza. Felesége Császár Mónika olimpiai bronzérmes tornász, 12 gyermekük van. Balczó 38 évesen lett először édesapa. Idén augusztusban lett 86 éves.
szerző: Varga Ákos
fotó: Flickr, Wikipédia, Facebook