Történetünk egy tavaszi napon kezdődött még a 2023-as évben, amikor az égiek esőt szerencsére nem bocsátottak ránk, erős szelet azonban alaposan. Ami fedett, zárt helyszínen megrendezett esemény esetén igazán nem oszt, nem szoroz, ám amiről mesélni akarok, az egy autós találkozón történt, Lakszakállason, és hát ebből eléggé nyilvánvaló lehet, hogy tetőről és falakról szó sem lehet. De legalább sütött a nap, sugarai alatt ragyogtak a kiglancolt járgányok. Már akkor feltűnt egy fiatalember, aki édesapjával érkezett, hoztak csoda Skodákat meg egy nyitott terűvé átalakítható veterán Fiatot, ami néhány hónappal később megihletett olyannyira, hogy javaslatomra még a dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány, Both Péter is beugrott a volán mögé néhány klasszul sikerült fotó erejéig. De most nem a Fiatról szeretnék mesélni, sokkal inkább a Csehszlovák autóipar combos modelljeiről.

Merem remélni, hogy a Škoda 110RI coupe említése sokakat nem hagy hidegen. Igen-igen, ez az a bizonyos autó, melynek csapott hátulja van, elöl négy körlámpája, s melyet Bazsó Gábor és Winkler Róbert, a Totalcar című televíziós autós műsorukban, gulyáskommunista Porschénak tituláltak, mely elnevezés, tekintve a szerkesztők lelkesedését, mindenképp dicséretnek betudható. Bazsó és Winkler a külső magasztalása után bepattant a kaszniba, végigsimogatták a kormányt, a sebességváltót, külön felhívták a figyelmet a levegő beáramlására szolgáló rácsokra, a visszapillantó tükrökre. Régen láttam már ezt az adást, de mintha elhangzott volna az „álomgép” kifejezés is.

Nos, kedves olvasó, nem csalás, nem ámítás, ez a járgány is tiszteletét tette előbb a lakszakállasi, majd a szilasi ONE találkozón, tulajdonosa pedig egy fiatalember, Szinghoffer Ákos, aki betartva a divat diktálta szabályokat, hozzáöltözött szeretett verdájához: citromsárga pólót és sportcipőt húzott. „Ezen az autón nincs semmi, ami épített lenne, minden alkatrész gyári benne. Manapság ez már nagy kihívás, mert az autó veterán korú, így egyre nehezebb megtalálni a hozzá való felszerelést. Úgy emlékszem, édesapám ültette el bennem az autók iránti megszállottságot, és azóta a szabadidőnk jó hetven százalékát a négykerekűekre áldozzuk. Most ezzel a 110RI-vel jöttünk meg a Fiat X1/9-cel” – mesélte Ákos, miközben már édesapjának segített elpakolni a Fiat leemelhető tetejét.

Miközben Ákossal beszélgettünk, egy, a környéken nagyon jó hírnévnek örvendő autószerelő simította végig a Škoda hátsóját, lámpáit egészen óvatosan érintette. „Beülhetek?” – kérdezte reménykedve, majd a biztató bólintást követően belesüppedt a vezetőülésbe. „Ez igen! Ez igazi!” – állapította meg, aztán belesett a hátsó ablakon, és örömmel kiáltotta: „ugyanilyen bólogatós kutyám volt, ugyanebben a színben! És most is bólogat!” Nos, kedves olvasó, ebben a Škodában talán csak egyetlen nem korhű dolog van: maga Ákos, aki még túl fiatal, de legalábbis fiatalabb, mint a nyolcvanas évek micisapkáját viselő köztisztviselők, akiknek megadatott, hogy ezt a szocialista körülményekhez mérten is valódi csajmágnes csodabogarat terelgessék a szürke aszfaltsávok vakítóan fehér sávelválasztói mellett.