Szombaton (szeptember 14.) rendezik meg a hagyományos Füleki Várjátékokat. A rendezvény során a középkort, a katonai helyőrség és a hétköznapi emberek életét ismerhetik meg az érdeklődők, számos kísérőprogram és korabeli finomságok is várják a látogatókat - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a füleki vármúzeum.
A program 14 órakor kezdődik a vár területén, ahol a 13. és a 17. század közötti időszak mindennapjait elevenítik fel a közreműködő együttesek. Színházi előadások és hagyományos kézműves-bemutatók is szerepelnek a rendezvény programján. „Az idei rendezvény középpontjában a korabeli gasztronómia áll, a látogatók megkóstolhatják a középkori ételeket, és megtudhatják azt is, hogyan készültek ezek a lakomák” – tájékoztattak a szervezők.
Mesejátékot, bajvívást, gólyalábas színházi előadást és sólymászbemutatót is láthat a közönség. A janicsárok életébe, és a török hódoltság korába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők, valamint harci bemutatókat láthatnak az oszmán-habsburg háborúk időszakából.
„Kézműves foglalkozások és zenés előadások is várják a látogatókat” – közölte a múzeum, a füleki vár kiállításai egész nap megtekinthetők.
TASR
fotó: TASR