Richard Raši miniszter, a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős minisztérium vezetője ismét bebizonyította, mennyire fontos, hogy a minisztérium élére polgármesteri pozícióból érkezett. Városvezetőként tökéletesen átlátja egy adott önkormányzat működését, erősségeit és gyengeségeit. Kitapasztalta, melyek azok a területek, ahol egy település képes önerőből problémákat megoldani, és hol vannak azok a sarkalatos pontok, ahol már az állam segítsége elmaradhatatlan. A kulturális műemlékek kérdése egy ezek közül, éppen ezért a minisztérium most jelentős pénzcsomagot hirdetett meg a témában.
„Szeptember 14-e jeles dátum az Unióban, ez az Európai Kulturális Örökség napja. Ekkor a települések kulturális örökségük, műemlékeik lévén kerülhetnek rivaldafénybe. Minisztériumunk e jeles nap kapcsán a Szlovákia program keretein belül 2025-re 260 milliós keretösszegű lehívható pályázatot hirdet”
– jelentette be Richard Raši. A pályázható összegek segítenek megmenteni veszélyben lévő műemlékeinket, valamint fejlesztik a turizmust is azok rendbetétele, megszépülése által. A megvalósításról nem a minisztériumok döntenek, hanem egyenesen a régiók. Tehát azok a területi egységek, amelyek a legjobban érzik és átlátják, hová kell és érdemes fordítani az összegeket.
„Ez a felhívásunk újabb bizonyítéka annak, hogy megtartjuk a választóinknak tett ígéreteinket. Kiemelten fontos számunkra, hogy ne egy minisztérium hivatalnokai döntsenek arról, mikor, hova és miért utalnak különböző támogatásokat. Az önkormányzatok, járások, régiók megkeresése, meghallgatása már a kezdetektől prioritás számunkra. Bejártuk az országot: minisztériumunk mindenhol begyűjtötte az információkat, egyeztettünk, terveztünk, és most megvalósítunk. A programot 2025-re hirdetjük meg, de már most is vannak olyan projektek, melyeket jóváhagytunk, ahol nem lehetett tovább várni a segítségnyújtással”
– tette hozzá a miniszter. Hozzátette, hisz és bízik abban, hogy a program által emelkedni fog a kultúra minősége, illetve sikerül hozzájárulni a turizmus fellendítéséhez.
– hangsúlyozta Raši, hitet téve amellett, hogy az ország minden egyes régiója ugyanolyan fontos, ugyanolyan elbírálásban részesül az általa vezetett minisztérium által.
fotó: Richard Raši facebook oldala