Felvidéki sellők a magyar tengeren


Javában zajlanak a Felvidék Arca szépségkirálynő választás válogatói, s amíg a zsűri nehéz, de felelősségteljes döntéseket hoz, karon fogjuk olvasóinkat, és becsempésszük a kulisszák mögé. Naponta jelentkező rövid bulvár-rovatunkban olyan háttér-információkat osztunk meg, melyek bár nem, vagy csak nagyon ritkán kerülnek napvilágra, mégis szerves részei a versenynek, illetve a lányok mindennapjainak.

Kiss Kósa Annamária, a Felvidék Arca szépségkirálynő választás főszervezője elárulta lapunknak, hogy nemcsak stúdiókörülmények között folyik majd a lányok fotózása, hanem olyan élményben is részük lehet, melyről – magamat is beleértve – sokan bizony nem egyszer álmodoztunk már. Kedves olvasó! Hunyja be szemét, képzelje magát a Balatonra, annak is a közepére. Feledje el a gumicsónakot meg a pálmafás úszómatracot! Helyette lásson lelki szemei előtt egy vitorlást, amelyen megcsillan a tó víztükre, lassan siklik a hullámokon. Északra Balatonfüred, a méltán híres Anna-bál színhelye, mellette Badacsony, csodás szőlőtőkékkel. Délre Fonyód, a Sipos-hegyi kilátóval. Szikrázó napsütést képzeljen el, forró, nyári meleget. A hajóra pedig gyönyörű lányokat, bikiniben, kacagva, incselkedve, napfürdőzve.

Ugye, hogy még elképzelni is csodálatos? A Felvidék Arca versenybe bejutott lányoknak pedig megadatik ez az élmény, nekünk, a verseny követőinek pedig a fotósorozatok, melyeket majd a szervezők megosztanak velünk. A balatoni vitorláson való élményhajózás a verseny egyik támogatója, a győri Kovács Attila business coach jóvoltából valósul meg.

Érdemes hát követni a Felvidék Arca facebook oldalát, hogy időben értesüljünk a legújabb hírekről, eseményekről, hiszen a Balaton nincs messze, érdemes leugrani, hátha élőben is látni lehet majd a felvidéki sellőket!

Fotó: a Felvidék Arca archívuma