„Nagyon szeretem a zongorát, álszerénység nélkül mondhatom, hogy mindent tudok erről a hangszerről. Egy időben koncertszervezéssel is foglalkoztam, Zeneszalon néven indítottunk vállalkozást egy barátommal. Sikeresek voltunk. Chopin a legnagyobb kedvencem. Egyetlen dolog van csupán, amit nem tudok a zongorával kapcsolatban: játszani rajta.”

Rendhagyó, érdekes, megkapó, humoros, látványos, ámulatba ejtő kiállítás megnyitójára került sor a Limes Galériában. Korábban már írtam a helyszínről: a volt ferencesbarátok templom, melyet az szocializmus alatt a szovjet katonák használtak (és elhasználtak). Kiss Róbert esperesplébános úrtól megtudtam, hogy oltárát Bácsfára menekítették még annak idején. Jelenleg Isten házaként már nem működik, ám csodálatos funkciót találtak neki: helyet kapott benne a Limes Galéria. A színteret üzemeltető Pro Arte Danubii polgári társulás pedig rendre olyan művészeket szervez az egykori templom ma is pompázatos falai közé, akik munkásságukkal kitűnnek, alkotásaikkal hódítanak. Práczky István karikaturista is ékes példája, mennyire sokszínű lehet az alkotóművészet.

„Azt hiszem, leginkább úgy tudnám jellemezni magam, hogy minden is érdekel”

– kezdte önmaga és a tárlat anyagának bemutatását Práczky István.

„A képregény ihlette a vizualitásom. Kétféleképpen kommunikálok. Az egyik az absztrakt világ. Itt a tárgyi környezetet mozgatom, szinte teljesen kizárva belőle az embert. Minden állandó mozdásban van, sehol egy derékszög. A házak valójában nem házak, az autók sem autók. És mégis: ha beszélgettem a képeimet nézőkkel, visszaköszönt nekik egy-egy élmény, mely a rajzok által felidéződött. A másik kommunikációs eszközöm pedig Bidyoo, azaz Bigyó. Ő egy „személytelen személy”, aki a legkülönfélébb élethelyzetekben tűnik fel, hogy gondolatokat, érzéseket keltsen. Kicsit talán olyan mint én: a zongorával abszolút mindent csinál, csak épp nem játszik rajta. Minden a firkával indult. A firka egy autonóm mozdulat. Célja, az elrugaszkodás, illetve, hogy visszataláljunk az érzésekhez a konkrétumok helyett”

– ismerhettük meg a karikaturista műveinek zászlóshajóit. Sokféle karikatúrát láttam már, de meg kell mondjam, várostérképeket, -részleteket még sosem. Budapest aprólékos képe előtt sokat időztünk újságíró társaimmal, kerestük az ismerős helyeket. Eljutottam a Móricz Zsigmond körtérig, de sajnos ott már olyannyira közel volt a kép széle, hogy a csupa tükör legénylakásom, amit évekkel ezelőtt béreltem a Fehérvári és az Etele sarkán, nem tudtam megmutatni. Helyette szemeztem a vidám baboknak látszó színes autókkal.

A kiállítás anyagát képezte a Lisztománia sorozat is. Ezek a képek a múlt hétvégén zajlott Lehár Napok keretében is kiállításra kerültek. Ahogyan Práczky fogalmaz:

„Tulajdonképpen pszichológiai analízis Liszt Ferencről.”

A karzaton kapott helyet az „Időkijállítás” című karikatúra-folyam. Időutazásra invitálja a nézőt: két állandó figura teljes napját bemutatva, valóságos időgép használata közben. A folyam rengeteg kalandot biztosít a szemlélőnek, a rajzolt karakterek nagyon sokat mondóak. A történet a művész pompás humoráról árulkodik. Zene a szemnek, rajz a fülnek: ezzel a címmel nyílt meg a kiállítás, ami egy hónapon keresztül színesíti a Limes Galéria falait. Aki szereti a beszédes rajzokat, a képregények világát, aki szereti a rendhagyót és a különlegeset, mindenképp látogasson el a volt Katonatemplomba.

fotó: a szerző