A kulturális minisztérium tudomásul veszi a kulturális területen dolgozók egy részének sztrájkkészültségbe lépését, a sztrájk alkotmányos jog. „Másrészt helyénvaló lenne, ha a sztrájkoló kulturális dolgozók tiszteletben tartanák, hogy a minisztérium vezetése demokratikus választások során került pozícióba, és a kormány, amelynek érvényes mandátuma van, a programját teljesíti” - mondta a TASR hírügynökségnek Petra Bačinská, a minisztérium szóvivője.
A szóvivő aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a sztrájkbizottság tagjai azt mondták, a kulturális minisztérium jelenlegi vezetése inkompetens, zaklatja és megfélemlíti a kulturális élet képviselőit. „A kulturális közösségnek ez a része az, amely folyamatosan nyomást gyakorol és feltételeket szab, hogy a kultúrában minden kifejezetten az ő ízlésük szerint menjen” – jegyezte meg a szóvivő. „És mindezt anélkül, hogy felelősek lennének a közpénzekért, ami kizárólag a kulturális tárca vezetésének felelőssége” – tette hozzá.
A kultúra romló helyzetére válaszul csütörtökön sztrájkkészültséget hirdetett a kulturális élet képviselőinek egy része. A Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) vezette kulturális minisztérium politikai és hatalmi beavatkozásait kifogásolják, egyúttal közölték azokat a követeléseiket, amelyek teljesítését elvárják az állam képviselőitől: a minisztérium vezetésében bekövetkező változásokat, a pénzügyi stabilizációt és a kultúrában dolgozók jobb bérezését, valamint a működő intézményekbe és támogatási rendszerekbe való politikai beavatkozás megszüntetését említették, és leszögezték, ha úgy ítélik meg, hogy a helyzet romlik, készek sztrájkba lépni.
A sztrájkolók érveivel az ellenzéki SaS is egyetért. „Hatalmas a bizonytalanság a kulturális szférában. Itt nem néhány munkahelyről és nem csak pénzről van szó, ahogyan a kulturális minisztérium vezetése próbálja magyarázni. Az alkotás szabadsága került veszélybe” – mondta Branislav Gröhling, az SaS elnöke.
A KDH is támogatja a kulturális dolgozók sztrájkkészültségét. „A civil megmozdulások a demokrácia vívmányai, és alapvető emberi jog, hogy kifejezzük véleményünket vagy álláspontunkat” – mondta Lenka Kovár, a kereszténydemokraták szóvivője. A kereszténydemokraták szerint a kulturális minisztert terheli a teljes felelősség a kultúra jelenlegi állapotáért.
A Szlovák Televízió és Rádió (STVR) is nyilatkozott a kezdeményezéssel kapcsolatban, leszögezte, tiszteletben tartja, hogy a sztrájkbizottság tagjai között az STVR alkalmazottai és munkatársai is ott vannak. „Egyéni tevékenységnek tekintjük a kezdeményezést, természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy bármikor szabadon kinyilvánítsa a véleményét.
Ugyanakkor ismételten határozottan visszautasítjuk a közszolgálati műsorszolgáltató híreinek tartalmába való politikai beavatkozással kapcsolatos találgatásokat” – mondta Andrea Pivarčiová, az STVR kommunikációs és marketing osztályának vezetője.
TASR
fotó: pexels