Pillanatkép egykor volt fürdővel


Füleken és környékén az idősebbek még jól emlékeznek arra, hogy közel fél évszázaddal ezelőtt volt a városban egy jó kis fürdő. Egy nagy és egy kis medencével az impozáns fürdőépület mellett, az épületben pedig körmedence, ahová úszótanfolyamra jártak a gyerekek. Büfé várta a földszinten a fürdőzőket és az oda látogatókat, az emeleti részen pedig a tágas étteremben gyakoriak voltak a bálok, lakodalmak, társasági rendezvények.

Hetente egyszer cserélték a medencék vizét, és bizony időbe telt, amíg a Nap sugarai felmelegítették a közeli forrásból származó vizet. Ennek ellenére nagy közkedveltségnek örvendett a város tulajdonában álló fürdő. A fürdő történetével kapcsolatban megszólított ismerősöm, aki átfogó képpel rendelkezik a város közelmúltjának történéseiről, nem tudta pontos okát a fürdő bezárásának. Szerinte időközben megvette valaki az ingatlant, mert az idő vasfogát magán viselő fürdőépület homlokzatán egy táblát helyeztek el: magánterület.

fotó: a szerző