Tíz évvel ezelőtt Budapesten laktam, ott is dolgoztam, sőt tanulmányaimat is ott végeztem. A bulinegyedből már kinőttem, zsivaja nekem inkább volt zavaró, mint csábító. De agglomerációba sem vágytam, sőt a főváros szélén hatalmas területeken fekvő lakótelepek sem vonzottak. Budai akartam lenni, mert ott valahogy több volt a fa meg a fűcsomó. Sőt: emberségesebbnek tűntek az emberek, még zuhogó esőben is, amikor pedig a bunkózás nemcsak megbocsátott, hanem alap tartozék is. Tíz évvel ezelőtt Budán, a 11. kerületben, az Etele és a Fehérvári út majdnem sarkán erős munkagépek kezdtek túrásba, tereprendezésbe, majd építkezésbe. Nem pláza épült. Nem is irodaház. De még csak parkoló sem. Templomot húztak fel. 2014-ben, amikor a világon már oly sokan temették a keresztény hitet.

Nagyon sok helyen megfordultam már. Városokban és falvakban. Mindegyiknek megvolt a maga történelme, története, hagyományai és jövőképe. Megülték ünnepeiket, ünnepelték nagyjaikat. Példát állítottak a mindenkori ifjúság elé. Szerették és éltették hagyományaikat. Tiszteletben tartották gyökereiket, eleiket. Összegyűltek a magyarsághoz, identitáshoz kötődő piros betűs napokon. Szavaltak, zenéltek és koszorúztak. Ugyanúgy, ahogyan a felmenőik, akik rájuk hagyták örökségként az ünnepeiket.

Meghívást kaptam Megyercsre, ebbe a Komáromi járásban fekvő kisközségbe. A meghívás apropója egy új ünnep felvésése volt a falu életének naptárába. Képzeljék: Megyercsen korábban nem volt hivatalos, programokkal gazdagított ünnepe augusztus 20-nak. Hogy ez miért meglepő? Leginkább azért, mert Szent István király ugyan a magyarság uralkodója volt, ám cselekedeteivel egész Európára hatással bírt. A régi Nagy-Magyarországhoz sok mai önálló állam tartozott, ahol éppen István király honosította meg a keresztény hitet. Épp Szent István királynak köszönhető, hogy azzá lehettünk, akik vagyunk, mindannyian, Közép-Európában.

Úgy írtam: korábban. Korábban nem ülték a faluban ezt az ünnepet. Mostanáig. Van, ahol templomot emelnek, van, ahol újabb alkalmat találnak az összetartozás pompás élményének megélésére. Megyercsen idén volt először Szent István nap. Elnézve a közönség reakcióit, hallgatva ovációit biztos vagyok benne, hogy mostantól rendszeresítik is.

Az iskola életéről, valamint a községen belül betöltött szerepéről is szólt ünnepi beszédében Bedecs Erika, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének helyi elnöke.

„A falu iskola nélkül olyan, mint a ház ablakok nélkül. Nemcsak oktatási intézmény egy falusi iskola, hanem sok esetben találkozási pont is. Az iskola mindig nagy szerepet töltött be a történelem során, emiatt is óvják oly sokan. A mi erőnk is az összefogásban van!”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szervezetük idén alakult. Egyik legelső ténykedésük a pályázatírás volt. Szűz kéz szerencsés – tartja a mondás, és valóban: kedvező elbírálásban részesültek, aminek hála színvonalas Szent István-napi programot állítottak össze a faluban.

Történelmi visszatekintéssel kezdte szónoklatát Becse Norbert, Nyitra megyei képviselő, szembeállítva nemzeti örökségünket, hagyományainkat a mai európai társadalom polarizációjával.

„Szent István-i örökségünket, magát a kereszténységet, a vallást, a felekezetekhez való tartozást, a szabad vallásgyakorlást fenyegetik a szélsőségesen liberális világnézetek. Ki kell állnunk a kereszténység mellett! És ki kell állnunk, meg kell őriznünk mindazt, ami nekünk, felvidéki magyaroknak a megmaradásunkat biztosítja! Nyelvünk, hitünk, oktatásunk, kultúránk, hagyományaink és identitásunk mellett! Meg kell tartanunk képviseleteinket az önkormányzatokban! Fel kell ráznunk a felvidéki magyarságot, hogy viszálykodás nélkül, magyar magyarral vállvetve tartsunk össze!”

Ágyúszó vezette be a megyercsi ünnepi délutánt, és Szent István életéhez méltó volt a folytatás is. Megérkezett a faluba a Szent Korona mása, Földes István, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért KHT. elnökének, valamint vitéz dr. Sass László Sándor, az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének elnöke jóvoltából. A kultúrműsor előtt ökumenikus istentiszteletet tartott Végső László lelkipásztor és Lépes Lóránt atya. Megáldották, megszentelték az új kenyeret. Ezt aztán önkéntesek kínálták a közönségnek, miközben a lakszakállasi református énekkar adta elő a műsorát.

„Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy felvidéki magyar előadóművészeket vonultassunk fel, ezzel is erősítve mindannyiunkban az összetartozás élményét. Vendégül láttuk a naszvadi Sústya Citerazenekart, valamint kiegészültek a Búzavirág Éneklőcsoporttal. Táncprodukciót mutatott be Horváth Lisa, nótacsokorral készült Oláh Ferenc és Rigó Mónika. Fergeteges koncertet adott a ONE-H zenekar, az estet utcabál zárta a Crazy Banddel. Kísérőrendezvényünk a Kárpátia Sport Polgári Társulás és Pallag György támogatásával a községházában megnyílt tablókiállítás, mely a legendás Aranycsapatot mutatta be”

– sorolta lelkesen Zink Vass Nóra, szervező. Említett még egy fellépőt. Őt azért vettem ki a felsorolásból, és állítom külön rendbe, mivel varázslatos hangjával, orgánumával, tekintetével és mosolyával teljességgel elbűvölte a megyercsi közönséget. Krnčan Milan, a Magyarock Dalszínház tagja énekelt az István, a király című rockoperából, a Kormorán és az Ismerős Arcok együttesektől is. A nagyérdeműt nemcsak megtapsoltatta, megénekeltette, hanem könnyekig meghatotta.

Összefogással, a szépre és az értékesre való törekvéssel hegyeket is meg lehet mozgatni. Megyercsen elkezdték a mozgatást.

fotó: a szerző