Augusztus 20-át Magyarország születésnapjaként is emlegetik, hiszen ezen a napon történt közel ezer éve, hogy 1083-ban Szent István király megalapította a magyar államot. A megannyi program között gyöngyszemként emelkedik ki a Mesterségek Ünnepe, mely idén ingyenesen volt látogatható az érdeklődők számára. Több mint 800 mester és művész érkezett szerte a Kárpát-medence területéről, és közel 200 pedig külföldről.
A 38. Mesterségek Ünnepe idén augusztus 17-20 között került megrendezésre a Budai Várban. A rendezvény a kézművesség és a hagyományos mesterségek iránt érdeklődők számára kínált ezalkalommal is remek lehetőséget a találkozásra, inspirációszerzésre és kulturálódásra. Idén a magyar-török történelmi kapcsolaton volt a hangsúly, valamint a magyar népművészetben megjelenő török hatásokon és motívumokon. Díszvendégként érkezett török mesterek és művészek kaptak lehetőséget bemutatni alkotásaikat és azok elkészítésének folyamatait, többek között hímzést, szövést, nemezelést, hagyományos festést és kalligráfiát. A törökökön kívül még Dél-Korea, az Egyesült Királyság, Kazahsztán, Kína, Lengyelország, Türkmenisztán és Üzbegisztán is képviseltette magát.
Szerte az országunk területéről érkeztek egyesületek, hogy bemutathassák az általuk képviselt mesterségeket, interaktív műhelyek keretein belül. Hogy említsünk párat: gyertyakészítő, kovács, bőrműves, rézműves, hímző, mézeskalács készítő, nemezelő, tojásíró, fafaragó, cipész, játékkészítő, kosárfonó, fazekas stb. Az érdeklődők amellett, hogy megvásárolhatták portékáikat, bele is leshettek azok elkészülésének folyamatába is, de sok példa volt arra is, hogy a vásárló és eladó között hosszabb beszélgetés alakult ki a szakmát illetően. Továbbá iparművészek vására is színesítette a felhozatalt. Akadtak faművesek, ékszerkészítők, keramikusok, porcelánkészítők, viselettervezők, és méhészek is.
Négy napon keresztül a Szentháromság tér színpadán szórakoztatták színes műsorok az érdeklődőket, köztük magyar és török népzenei koncertek, hazai és külföldi népek táncházai, énekkoncertek, nagyszabású divatbemutató, díjátadók, és 20-án az ünnepi kenyéráldás.
Híven az előző évekhez, a Mesterségek Ünnepe idén is hozzájárult a hazai és külföldi kulturális örökség ápolásához és terjesztéséhez, és fontos platformot biztosított a hagyományos mesterségek és a modern design talákozásához.
szerző: Dézsi Bettina
fotó: Mesterségek Ünnepe 2021, Papp Kornél és Péter János