Pillanatkép félbemaradt építménnyel


A 25 ezer lélekszámú Losonc legnagyobb lakótelepének számító Rubaniskon közvetlenül a forgalmas út mellett, az emeletes panelházak közé ékelődve árválkodik a mellékelt fényképen látható félbemaradt, Petőfi után szabadon, „minek nevezzelek?“ építményszerűség. 

A lakótelepen élő ismerőseim szerint vagy negyven éve áll ott háborítatlanul, még a szocialista éra idejéből. Azt nem tudták megmondani, hogy valójában mi akart lenni belőle, azt viszont hallani vélték, hogy állítólag mostanság akadt vevő az ingatlanra. Ottani ismerőseim egyike úgy hallotta, hogy luxuslakások épülnének az ingatlan területén, ahol egyelőre nem látni arra utaló jeleket.

fotó: a szerző