1923. február 6-án, Kőszeg városában látta meg a napvilágot Lóránt Gyula, az Aranycsapat legendás középhátvédje.
A zseniális kvalitásokkal megáldott labdarúgó mások mellett tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai tornán arany-, és az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar válogatottnak, viszont kevesen tudják, hogy a „klasszikus” Aranycsapat tizenegy tagja közül, a játékospályafutásuk befejezése után, a legsikeresebb edzői karriert (Puskás Ferenc mellett) Lóránt Gyula futotta be. A keménységéről is nevezetes középhátvéd ugyanis többek között a legnépszerűbb, és legtöbb trófeával rendelkező német klubcsapat, a Bayern München edzőjeként is tevékenykedett.
A Lipovics Gyula néven született labdarúgó szülővárosában, Kőszegen kezdett el futballozni az 1930-as évek végén. Figyelemfelkeltő labdakezelésére hamar felfigyeltek, és 1940-re már a magyar ifjúsági válogatottba is bekerült. Egy évvel később, 1941-ben a szülővárosától nem messze elhelyezkedő Szombathelyre ment tanulni, s város futballcsapatába, a Szombathelyi FC-be igazolt.
Az érettségi befejeztével egy gyors átigazolási ajánlatnak köszönhetően, Lóránt a II. világháború közepén a Magyarországhoz visszacsatolt Nagyvárad városába került, ahol a helyi futballcsapat, a NAC játékosa lett, s itt szerezte élete első NB I-es gólját. 1944-ben, az egyesület óriási sikert aratva megnyerte a magyar bajnokságot, és ezzel a NAC lett az első vidéki (nem budapesti) bajnokcsapat az élvonalban. A Nagyváradi AC színeiben a győztes szezon során (ekkor még jobbszélső volt) 11 gólt szerzett. A bajnokság elhódítása után egy rövid kitérő erejéig a fővárosi Nemzeti Vasasban is futballozott, majd a világháború befejeztével a visszacsatolt területek újfent Romániához kerültek, viszont Lóránt még ott is töltött egy kis időt, és az Aradi ITA-hoz igazolt, ahol begyűjtött egy román bajnoki címet is. 1947 nyarán visszatért Magyarországra és a budapesti Vasas FC játékosa lett, ahol 1950-ig futballozott.
Lóránt a Vasas játékosaként mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatott színeiben, 1948-ban, Románia ellen. A mérkőzést 1955-ig bezárólag még 36 meccs követte, így Lóránt Gyula összesen 37 válogatott találkozón lépett pályára, ám hátvédként egy találatot sem sikerült szereznie.
1951 szeptemberében a Budapest Honvéd játékosa lett, és a Nagyváradi AC színeiben begyűjtött magyar bajnoki trófeához újabb három bajnoki cím került és ezzel jócskán bővült Lóránt „trófeafala”, ugyanis a mások mellett Grosiccsal, Bozsikkal, Kocsissal, Puskással és Cziborral felálló Honvéd 1952-ben, 1954-ben és 1955-ben is bajnok lett. Lóránt a védelemben tűnt ki a mezőnyből lenyűgöző fejjátékával, az elhelyezkedésével, a csatárok bravúros leszerelésével, illetve a jó rugótechnikájával. Lóránt Gyula a Honvédban harminchárom éves koráig, 1956-ig maradt, majd játékospályafutása végén a Budapesti Spartacus mellett megfordult a szintén vidéki Váci Vasasban is – itt akasztotta szögre a futballcsukát.
Lóránt a játékospályafutása befejeztével elvégzett egy hazai edzőképzőt és trénerként kezdett el tevékenykedni. 1962-ben a Budapest Honvéd edzője lett, ám a szezon végén továbbállt és rövid ideig a Debreceni VSC csapatát irányította, majd 1963 karácsonyán Németországba távozott, és a napjainkban is neves kölni tréneriskolán szerzett oklevelet. A következő évtizedekben tíz Bundesliga-csapat kispadján is megfordult.
1965-ben a Kaiserslauternhez szerződött és a szezon végén nagy meglepetésre a csapat ötödikként „futott be” az NSZK legfelsőbb osztályában. A csapathoz egy rövid duisburgi kitérőt követően másodszor is visszatért, majd többek között az 1. FC Köln, a Kickers Offenbach és a Freiburg FC csapatait irányította, mígnem a futball terén fellendülőben lévő Görögországból keresték meg, hogy legyen a Szalonikiben „székelő” PAOK vezetőedzője. Lóránt igent mondott az ajánlatra, és az 1975/76-os szezonban görög bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.
Nyugat-Németországban újfent felfigyeltek a magyar szakember sikerére, ezért ismét az országba csábították, ahol Lóránt az Eintracht Frankfurt, majd 1977-ben, a már háromszoros BEK-győztes Bayern München edzője lett, ahol világsztárokat és világbajnok futballistákat is irányíthatott. A magyar edző szigorú, szókimondó, következetes és kemény volt, mindemellett pedig sokat követelt a játékosaitól, ami miatt nem volt közkedvelt sem az öltözőben, sem pedig a vezetőség körében sem, így egy „játékospuccsnak” köszönhetően Lórántnak Münchenből is hamar távoznia kellett.
A bajoroktól való távozását követően rövid ideig a FC Schalke edzéseit irányította, majd visszatért korábbi sikerének helyszínére, Görögországba (ismét a PAOK csapatához), ahonnan sajnos már nem tért haza, ugyanis 1981-ben, ötvennyolc évesen egy Olympiakosz elleni görög bajnoki rangadó mérkőzésen szívrohamot kapott a kispadon.
A Dél-Németországban található Endingenben temették el, majd évtizedekkel később, 2011 májusában özvegye és lánya kezdeményezésére maradványait hazahozták Kőszegre. Emlékére a szülővárosának sportpályáját „Lóránt Gyula sporttelepnek” nevezték el.