Urunk Jézus Krisztus vágya, eledele az volt, hogy teljesítse az Atya akaratát. Nekünk viszont, hús-vér embereknek egy fizikai realitással bíró, mégis szellemi-lelki táplálékban adja eledelül önmagát. Nem csak kenyérrel és borral akar táplálni bennünket – hiszen az csak földi életünket táplálná –, és nem is csupán szimbolikusan.

Teste és Vére az Eucharisztiában nem pusztán a sejtetés, az emlékezetbe idézés szintjén van jelen, hanem valóságosan, abban az ontológiai mélységben, ahol Isten élete a mi életünk forrása. Minden szentáldozás ebben az isteni életben erősít meg bennünket és Krisztushoz válunk egyre hasonlóbbakká.

Az Eucharisztiában együtt van a múlt, a jelen és a jövő: a Fiú keresztáldozata, amelyet felidézünk, s így jelenvalóvá válik minden szentmisén; a kegyelem kiáradása, amely ebből a végtelen értékű, kimeríthetetlenül gazdag áldozatból fakad, s táplálja bennünk az új, istengyermeki életet, örök jövőnket készítve elő.

Azt első keresztények életét olvasva jó párhuzamot vonni az Úr Jézus eucharisztikus beszédeivel. Felfigyelhetünk arra az összefüggésre, amely Krisztus Urunk szentségi teste és Titokzatos Teste, az Egyház között van. Titokzatos Testének tagjait szent testével táplálva, egyre jobban bennünk van, és mi Őbenne. S nem csupán egyenként, hanem közösségként is mind inkább hozzá hasonulva. Vagyis az Egyházhoz való tartozásunkat és küldetésünket is úgy tekintsük, mint az ebből a mélységes misztériumból fakadó szent valóságot.

Adja Isten, hogy szent áldozásról szent áldozásra egyre jobban kibontakozzék bennük Krisztus Urunk isteni élete. S mint ugyanazon a szőlőtőn kihajtott szőlővesszők: új, eddig soha nem látott módon felszínre hozzuk a köztünk és a mélyben meglévő egységet, hogy amilyen a Fő, mind inkább olyanná legyen a Titokzatos Test is tagjaiban, az Atya dicsőségére és az egész világ javára.

Fotó: pixabay