Érsek úr, kezdjük a legelején, a családnál. Milyen családi környezetből jött, mit hozott magával útravalóként?

Gyóni születésű vagyok, ma már ez nem önálló település, hanem Dabas része. 1950-ben születtem, szüleim mindkét részről nagy családból származtak. Édesapám egy régi paraszti család tizennegyedik gyermeke volt, édesanyámék is öten voltak testvérek. Ők szintén paraszti család voltak, csak köztük akadt, akinek volt lehetősége tanulni, mint édesanyámnak, ezért ő a postán dolgozott. Tehát alapvetően egy hagyományos magyar szántóvető, gazdálkodó magyar fölműves családban nőttem fel. Ha nem szól közbe a történelem, a TSZ-világ, akkor lehet, hogy én a piarista gimnázium elvégzése után valahol az agrárszektorban folytattam volna a pályámat, bár a gazdálkodás mellett más is érdekelt. 

Akkor mondhatni, hogy egy kicsit a történelemnek is köszönhető, hogy most a kalocsai érseki palotában beszélgetünk?

Egy bizonyos szempontból igen, mert bár bennünket is elért a kollektivizáció, de azért még maradt egy kis föld, és voltak állataink is. Gyerekkoromban még ökreink is voltak, disznók, nyulak, baromfi és egyéb állatok, amik egy paraszti gazdaságban megtalálhatók. Lova már csak a nagyapámnak volt, de mindig nagyon szerettem a lovakat, van olyan fényképem is, amikor 6 évesen a lovon ülök. Voltak kaszálók, kukoricaföldek, krumpliföld, szőlőnk is volt, és minden más, ami akkor abban világban szokásos volt.

Szóval, ha most beállítanák Önt a sorba egy kaszával, még mindig tudna rendet vágni?

Még tudnék. Úgy is szoktam magam aposztrofálni, mint utolsó mohikánja a latin és paraszti kultúrának. Mert a régi latin kultúrából is elkaptam azt, hogy például latinból érettségiztem, akkor még a teológián is elég sok minden latinul volt, latin szentmiséket is végeztünk, a breviáriumot, a papi zsolozsmát is sokáig latinul imádkoztuk. Emellett a paraszti élet dolgai is sokáig kísértek. Már váci rektor voltam, amikor mentem haza aratni, nyilván akkor már kombájn végezte, de segédkeztem az aratásnál. Édesapám sokáig élt, 95 éves koráig, és ez egy nagy áldás volt számomra, amiért hálás vagyok a Jóistennek.

Hogyan fogadták a hírt a szülei, amikor tudomásokra jutott, hogy Ön a papi pályát választja?

Nem ugrándoztak örömükben, de nem a hivatás miatt, hanem a politikai helyzet miatt. Apám egyenesen azt mondta, hogy vagy békepap lesz belőled, vagy becsuknak. Személyesen is ismertünk olyan papokat, akiket börtönbe zártak, Tabódy István például 18 év 6 hónapot ült, őt gyermekkoromtól ismertem. A két elzárása között a ministránsa voltam, és nem ő volt az egyetlen, akiről tudtuk, hogy a rendszer háttérbe szorította. Aztán ott voltak a békepapok, akik kiegyeztek a rendszerrel, és általában a hívek őket nem fogadták nagyon szívesen.

Mindkét esetet sikerült elkerülnie?

Börtönbe nem kerültem, békapap nem voltam, de olyan előfordult, hogy mikor Erdélybe vittem könyveket, a rendőrség felfigyelt rám, és valamilyen formában egészen a rendszerváltozásig utánam nyúltak. Behívattak a rendőrségre, külföldre nem utazhattam, még Bécsbe sem, nemhogy Rómába, és végig káplán voltam. 

Hosszúra nyúlt káplánság volt…

Igen, 40 éves koromig, de ha nem jön a rendszerváltozás, akkor szerintem az is maradtam volna. Viszont sok előnnyel járt ez is, mert annak következtében, hogy ide-oda küldtek, sok mindent, és sok mindenkit megismerhettem. A felettesem nem tartozott a békepapok közé, ezért tarthattam lelkigyakorlatokat, foglalkozhattam az ifjúsággal, ami akkor még nem volt teljesen legális. 

Elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozás után a káplánságból sikerült egy nagyot ugrania?

Nem én ugrottam, hanem ugrattak. Először betettek a szemináriumba tanulmányi felügyelőnek, mert azért közben én ledoktoráltam, de ez is külön érdekes történet. Az elfogadott doktori disszertációmat visszavágták, mert Leninre tettem valami dehonesztáló megjegyzést, Gandhit pedig kiemeltem. Hát, ezt kihúzatták, és mivel el kellett küldenem az Állami Egyházügyi Hivatalnak, ennek-annak, csak 2 év múlva lett belőle valami. De mégis meglett, ezáltal a megfelelő végzettséget is megszereztem ahhoz, hogy bekerüljek a szemináriumba prefektusnak. Ez már a rendszerváltozás idejére esett, és a központi szeminárium épülete is felújításra szorult. Akkor még nagyon sok papnövendék volt, akiket valahol el kellett helyezni, és abban az időben 60 ember számára hirtelenjében nem volt egyszerű helyet biztosítani. Végül a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia egyik üres épületszárnyát kaptuk meg, és ott töltöttünk 2 évet. Mivel én 2 éves sorkatonai szolgálatot is teljesítettem Baján, felismertem olyam embereket, akik az én életemhez kapcsolódtak. Például egy olyan személlyel is találkoztam ott, akivel egy tankban ültem a harckocsizó alakulatnál. Érdekes volt látni, hogy mit jelentett ezeknek a katonatiszteknek, akik addig kommunista rendszert szolgálták, hogy egyik napról a másikra a NATO felé kellett orientálódniuk. Miután a szeminárium épületét felújították, visszaköltöztünk, és engem spirituálisnak, lelki vezetőnek neveztek ki. Eredetileg 1 évre szólt ez a kinevezésem, de 5 év lett belőle. Eközben Vácon megnyílt egy felkészítő szeminárium, mert rájöttünk arra, hogy a fiatalok, aki elhatározták, hogy a papi pályát választják, sok mindennel nincsenek tisztában, és elég felkészületlenek. Itt egy évig készítettük fel a papi pályára indulókat, és engem neveztek ki ebbe az intézménybe rektornak. Ez is egy főiskola volt tulajdonképpen, ahonnan a második évben szólítottak el Kalocsára koadjuktornak, az akkor már sokat betegeskedő Dankó László érsek úr mellé. Mindez 1999-ben történt, április 10-én szenteltek fel, de a kinevezést már előbb, február 24-én megkaptam. Két és fél hónapot töltöttünk el így együtt, míg Dankó érsek úr június 25-én bekövetkezett halálával teljes joggal bíró kalocsai érsek lettem, és azóta itt vagyok. 

A koadjuktorként eltöltött 2 és fél hónap alatt nem sikerült kellő alapossággal kiismernie magát a kalocsai egyházmegye életében…

Nem, de azért információim voltak, ugyanis amikor Baján voltam katona, én a kimenő időmben nem moziba jártam, hanem elmentem templomba. Amikor kalocsai érsek lettem, még szolgáltak itt olyan idős papok, akik már abban az időben is itt voltak, és őket már ezért ismertem. Ezenkívül, mivel ez az egyházmegye 1993-ban nyerte el a jelenlegi formáját, azelőtt egy része a váci egyházmegyéhez tartozott. Ilyenek voltak többek között Kiskunhalas, Kiskunmajsa vagy Lajosmizse, ezeket én még a váci működésem idejéből ismertem. 

Ezt a kérdést azért tettem fel, hogy amikor elnyerte az érseki kinevezést, mit tartott a legfontosabb, és a leggyorsabban megoldandó feladatnak?

Elsősorban alaposan meg kellett ismerni az egyházmegyét, és abból kifolyólag, amit említettem, hogy a mai kalocsai egyházmegye egy része még a váci egyházmegyéhez tartozott, valahogy segítenem kellett összeilleszteni az egykori két területet. A váci egyházmegyés papok vácinak tartották magukat, a kecskemétiek kecskemétinek, a kalocsaiak meg kalocsainak, tehát ebből kellett közösen egy működő egységet formálni. Tartottunk egy egyházmegyei zsinatot is, ezenkívül a rendszerváltozással járó társadalmi átalakulás is sok új feladatot rótt ránk, ezek közé tartozott az egyházi iskolák megszervezése és működtetése is. 2015-től óriási építkezés kezdődött, és ezt nem egy külön nagy apparátus végezte, hanem egy mérnöknő és jómagam láttuk és látjuk el ezeket a feladatokat is. 

Milyennek látja a hitéletet az egyházmegyében?

A hívők számát nem ismerjük pontosan még a népszámlálási adatok alapján sem, mert abban ugyan sokan megjelölik, hogy melyik felekezethez tartoznak, de a valóságban ez mindig kicsit mást mutat. Azonban vannak események, amelyek kellemesen meglepnek, ilyen volt, amikor legutóbb bérmáltam Kunszálláson, és ott nagyon sok fiatal családot láttam. 

Milyennek látja ma az állam és az egyház kapcsolatát?

Ami engem illet, én személyesen is jó kapcsolatban vagyok Orbán Viktor miniszterelnök úrral, többször is megfordult Kalocsán, sőt, a 70-ik születésnapomra is eljött és itt is aludt. De azért mi nem kaptunk annyi állami támogatást, hogy erre különösebben irigyek lehetnének az emberek. Mindent összevetve az egész egyházmegyében, ami azonos Bács- Kiskun Megyével, beleértve a 2 nagy templomot is Kalocsán és Kecskeméten, meg az iskolát is, összesen 6-7 milliárd forint állami támogatásban részesültünk. Ezt az összeget azonban mi rendkívül hatékonyan használtuk fel. A kecskeméti nagytemplom felújítására 1,1 milliárd forintot kaptunk, de egy katolikus templom renoválása sokkal többe kerül, mint például egy református templomé. Itt ugyanis a költségekbe nem csak az épületet, de a festményeket, szobrokat is bele kell számolni. Tehát hálásak vagyunk a támogatásért, de azért nem kaptunk túl sokat.

Térjünk át a lelki életre? Mi ma egy magyar főpap küldetése?

Elsődlegesen és egyértelműen az evangélium hirdetése. Ez benne van Szentírásban, amikor Jézus azt mondja tanítványainak, hogy menjetek el az egész világba, és benne van az egyházi törvénykönyvben is. A főpapnak az egyházmegyéje területén meg találnia az alkalmakat az evangelizációra, prédikációk, lelkigyakorlatok és hittanórák formájában, amit én itt 24 éve végzek. Minden héten szeptembertől június elejéig tartok hittanórákat az Astriceum nevű központunkban. 

Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik érzik magukban a papi hivatást, de esetleg kissé még bizonytalanok?

Azt, hogy ne bizonytalankodjanak! Amikor elvégeztem a teológiai tanulmányaimat, azt ígérték, hogy hatodévre visszamehetek a központi szemináriumba. Ha nem megyek vissza, ott leszek Pest környékén, és majd bejárok. Mikor megvolt az újmisém, utána 3 nappal éppen a kertben kapálgattam, jött egy pap, hogy azonnal menjek, mert valahol egy pap megbetegedett, és nekem arra a plébániára kell mennem. Mentem is, Valkón kötöttem ki, az ottani plébános rögtön ment is a kórházba. Egy régi Trabanttal pöfögtünk arrafelé azzal a pappal, aki jött értem, és látta rajtam, hogy nagyon bizonytalan vagyok, hogy meg fogok-e felelni a feladatnak, mindjárt rám szakad a plébánia stb. Rám nézett és azt mondta, hogy: szív kell ehhez, komám! Én is ezt mondom, hogy nem kell bizonytalankodni, ha belül érzi valaki a hivatást, vágjon bele! Tétova ember, aki mindenben határozatlan. Volt egy nyugdíjaskorú, nőtlen tanár ismerősöm, aki mindig jött oda hozzánk, hogy adjunk neki tanácsot, mit tegyen, mert még talán meg tudna házasodni, de a papság után is vágyódik. Erre a főnököm annyit mondott neki hogy: ,,Pista, most már egyik se tedd, mert mind a kettőről lekéstél.” Valóban így van ez, hogy a halogatás és a bizonytalankodás miatt gyakran mindenről lekésik az ember. 

Érsek úr, köszönöm a beszéélgetést!

Sárközi János

fotók: dr. Bábel Balázs archívuma