ARCHÍV: A szeghalmi Mudfield metalzenekar tagjai már 2012 óta együtt zenélnek, ám a Mudfield nevet csak 2016-ban vették fel, mikor hivatalosan is megalakult a banda.  Azóta egyre népszerűbbek, 2020-ban Fonogram-díjat nyertek legelső albumukkal, a Sárréttel, jelenleg pedig már a negyedik stúdiólemezükön dolgoznak. 2021-ben a Nincsen szerencsém című dalukkal bekerültek A Dal tehetségkutató műsorba, ahol közönségkedvenccé váltak és egészen a döntőig meneteltek. A banda a No Respect zenekar társaságában zárta turnéját és a klubszezont Dunaszerdahelyen, a Soul Hunter Music Club-ban. A zenekar tagjaival (Kovácsovics Máté - ének, Feke István - gitár, Balázs Loránd - dob, Szegedi Martin - gitár, Szabó Dezső - basszusgitár) a felvidéki koncertjük előtt beszélgettünk.

„Nem teher a vállamon, hogy honnan származom” – énekli Máté az Óriások című számban. Rengeteg dalotokban írtok az otthonotokról. Meséljetek, milyen az élet arrafelé?

Máté: Nagyon egyszerű és aranyos környéken élünk, Szeghalom egy kis város Békés megyében. Sárrétnek nevezik Szeghalmot és környékét, Körösladányt is, ahonnan a gitárosunk, Marci származik. Nagyon szeretünk ott lakni, barátságos kis közeg. Nem éltünk máshol életünk során és nem is tervezzük, hogy otthagyjuk Szeghalmot, mert az az egyszerű kis miliő számunkra a tökély. Mi is szerény emberek vagyunk, a zenénk a mindennapjainkról szólnak. Szeretjük egymást és tényleg nagyon jó barátok vagyunk, ez nem marketingfogás. A koncerteken kívül is csinálunk közös programokat, hogy minél többet lehessünk együtt. Én személy szerint nem zenekarként tekintek ránk – egy szép baráti társaságnak gondolom magunkat.

Melyik magyar zenekar van rátok a legnagyobb hatással? Kitől kaptatok segítséget a karrieretek során?

Loránd: A klasszikus magyar rockzenekarok, például a Pokolgép, a Tankcsapda, a P.Mobil nagy kedvencek. Sokat segített nekünk a Nomad és a Leander Kills, közös turnénk és több koncertünk is volt már együtt.

Máté: Nekem anyukámék nem ilyen zenéket hallgattak, hanem Omegát, Illést, Neotont. Mindig éreztem, hogy ez nagyon nem az én világom. A magyar zenekarok közül a Tankcsapda volt rám a legnagyobb hatással, a dalszövegeik, illetve a régi vidékies hangulat miatt, nekem ez volt szimpatikus.

Martin: Én nem hallgatok magyar zenét, igazából sosem hallgattam. Úgy jött a rockzene szeretete, hogy apu rengeteg AC/DC-t hallgatott, utána jött a Guns N’ Roses. Egyre keményebb zenék irányába sodort az élet.

Mi a legkönnyebb és mi a legnehezebb a zenész szakmában?

Loránd: Dobolni. (nevet)

Máté: Számunkra a távolság a legnehezebb. Szerencsére van kiadónk, jó menedzserünk, aki segíti a munkánkat és nagyon jó szervezési képességgel rendelkezik, csak hát Békés megyében élünk az alföldön, ahonnan minden nagyon messze van. Ma már délelőtt 10 órakor elindultunk Dunaszerdahelyre. A távolság megnehezít mindent, ilyen szempontból egyszerűbb lenne, ha Budapesten élnénk, több szakmabeli ismerősünk is lehetne. Erényünk is, hogy Szeghalmon élünk, hiszen pont ezért vagyunk ilyen közvetlenek, nem vagyunk elszállva, sokat beszélgetünk, és még iszunk is a közönséggel. (nevet)

István: Összeegyeztetni a munkát a zenéléssel nagyon nehéz. Hétköznap dolgozol, hétvégén koncert, mellette ott a párod, a családod.

Máté: Sokkal több a pozitív dolog. Nagy előnye a zenélésnek, hogy olyan emberekkel találkozhatunk, akik olyanok, mint mi. A rajongóink is laza arcok, akárcsak a zenekar, ennél nagyobb motiváló erő nem is kell. Ez lehet a sikerünk titka is, azt gondolom. Én is úgy szeretek zenét hallgatni, és olyan előadókat kedvelek, akikkel tudok azonosulni, akiket hitelesnek találok. Talán emiatt is kedvelnek minket egyre többen, hála égnek. Olyan helyekre juthatunk el a zenélésnek köszönhetően, ahova nem biztos, hogy elmennénk magánszemélyként, például Dunaszerdahelyre. Rengeteg újat felfedezünk, világot látunk.

Ha egy szóval kellene leírnotok, hogy mit ad nektek egy koncert, mi lenne az?

Máté: Nekem feltöltődést ad leginkább, ezt minden sallang nélkül mondom. Annyira fel tud dobni egy koncert, hogy a monoton hétköznapokon ez visz előre. Mindig várom a következő alkalmat, hogy fellépjünk.

Loránd: Az emlék szó jut eszembe. Minden koncert, utazás, meg ami hozzá tartozik, egy emlék és élmény. Gyakran szoktam visszaemlékezni a régebbi bulikra is, jó felidézni őket.

Dezső: Hatalmas lelki feltöltődést jelent. A szürke hétköznapokból nagyon jól kiszakítja az embert, a színpadon a zene szeretetének adjuk át magunkat.

István: Felhőtlenséget, mert elfelejti az ember minden problémáját és csak a pillanatnak él. Másnap úgy kelsz fel, hogy milyen jó volt a tegnap és legszívesebben ezt csinálnád minden nap.

Martin: Magabiztosságot ad. Határozottabban állok mindig a következő koncerthez.

Melyik dalt ajánlanátok egy olyan személynek, akivel szeretnétek megismertetni a zenekart?

Máté: Ha olyan emberről van szó, aki nem annyira kedveli a rockzenét, akkor a Hullócsillagok című dalt mondanám, mert populáris. A Káros Szenvedély pedig tipikus Mudfield hangvételű nóta, ami tökéletesen leírja a zenekart és a mentalitását a dalszövegéből adódóan. Jól megfogalmazza, hogy mi hogyan élünk, és mit ad nekünk ez az egész.

István: Nemrég egy külföldi csoport volt Szeghalmon, én fuvaroztam őket és szóba került, hogy mivel foglalkozom. Kérték, hogy mutassak dalokat tőlünk. A Szív című dalt kapcsoltam be elsőként, aztán a Hullócsillagokat. A Nem kell is egy olyan nóta, amit szívesen megmutatnék ezeken kívül.

Loránd: Ha arra gondolok, melyik az, ami zenei értelemben és szöveg szempontjából is jellemző ránk, akkor a Békességben című dalt mondanám. Dallamos refrénje, zúzós kiállása, kicsit keményebb verzéje van, a szöveg pedig a mindennapi gondokról szól. Ha azt szeretném, hogy minél többen meghallgassák a számot, akkor egyértelműen a Hullócsillagok vagy a Napfénytenger.

Nem tudom, mennyire terveztek előre, de mi a következő mérföldkő vagy cél, amit szeretnétek elérni?

Máté: Én már attól mérhetetlenül boldog vagyok, hogy ilyen sok helyen, ennyi ember előtt zenélhetünk, és hogy ennyien szeretnek bennünket. Nyilván azért vannak célok, szeretnénk nagy művelődési házakban, sportcsarnokokban, valamint nagyobb rendezvénytereken játszani. Úgy érzem, hogy jó úton vagyunk. Jó lenne minél több emberrel megosztani a gondolatainkat, ez a közösség annyira erős és összetartó brigád, ha sokan vannak, bármire képesek.

Csupán fél év telt el a legutóbbi dunaszerdahelyi fellépésetek óta, ma pedig ismét itt vagytok. Milyen emléketek maradt meg arról a koncertről?

Máté: Nagyon közvetlenek itt az emberek. Volt egy csapat, akik még koncert közben is megkínáltak minket sörrel, ami nagyon jól esett, ritka az ilyesmi. Ez a klub egy kis hely, nagyon közel vagyunk egymáshoz, együtt mozgunk a közönséggel. Ritka, hogy ilyen rövid időn belül újra visszatérjünk egy városba játszani. A koncertszervezés terén aranyszabály, hogy évente csak egyszer menj egy helyszínre. Az, hogy kevesebb, mint fél év telt el, azt is mutatja, hogy a dunaszerdahelyi közönség is szeret minket. Hálásak vagyunk, hogy visszatérhettünk.

fotó: a szerző