Kata éppen pályaválasztás előtt állt. Hatalmas stressz volt ez számára, hiszen majdnem kitűnő bizonyítványával több iskola is örömmel diákjai között tudná őt, de a döntés nem volt egyszerű. Gondolatai a nap minden percében ekörül jártak és már annyira belegabalyodott a saját fonalába, hogy az élet értelmén kezdett el gondolkozni. Az interneten olvasgatva kedvet kapott hozzá, hogy segítséget kérjen gondolatai megértésében, így elment egy mesterhez. A bölcs alig egy órára lakott autóval, Katát pedig nem zavarta a távolság, hiszen a fejlődés és megismerés iránti vágy mindennél jobban hajtotta őt. Mikor Kata beavatta kérdéseibe, a mester a következőt kérte:

„Vedd fel ezt a követ, és egy darabig tartsd meg a kezedben.”

“Ez a kő egyre nehezebb. – válaszolta a lány. A mester bólintott:

„A kő az élet problémáit és terheit jelképezi. Amíg úgy döntesz, hogy tartod őket, egyre nehezebbé válnak. De van egy másik út is.” Ekkor egy enyhe fuvallat söpört végig az udvaron. A mester felnézett az égre és folytatta: „A szél a szabadság és az elengedés szimbóluma. Ha elengeded a terheidet, ahogy a szél szabadon áramlik, rálelhetsz az igazi útra, amit keresel.” És valóban így történt. Kata ma már diplomás, egy remek munkahelyen tölti a mindennapjait és lelkében mindig hálás a mesternek, aki segített megértetni vele, hogy a dolgokat néha csak mi magunk bonyolítjuk túl.