Blaha Lujza Rimaszombatban született 1850. szeptember 8-án Reindl Ludovika néven. Édesapja Reindl Sándor Nagyváradról származott, aki a gimnázium elvégzése után 19 éves korában katonának állt. Az 1840-es években Nyíregyházán állomásozott az ezred, és a csinos, jó hangú katonatisztet szívesen hívták vendégségbe a nyíregyházi úri családok. Hamarosan Reindl lett a társaságok központja, énekhangja, tréfái miatt dédelgetett kedvence. Egy ilyen vendégeskedés alkalmával ismerkedett meg a csodaszép Ponty (Ponti) Lujzával, aki iránt már az első találkozáskor szerelemre lobbant. Az ismeretségből szerelem lett, és noha a szülők mindkét részről ellenezték a házasságot, Reindl kilépett a hadseregből és 1848. február hó 24.-én a Szabolcs megyei Pazonyban feleségül vette Lujzát.
A fiatal férjet azonban hamarosan elszólította a szabadságharc és 1848 őszén beállt honvédnek. A világosi fegyverletétel után bujdosnia kellett, és, hogy az üldözéstől menekülhessen, Váray álnév alatt színészi pályára lépett ahová követte felesége is, mint színésznő. 1850. szeptember 8-án a színésztársulat Losoncról Rimaszombat felé tartott, így a várandós édesanya Rimaszombat első lakóházában, Marczel József csizmadia-mester házában hozta világra leányát, Reindl Ludovikát.
A szülők fellépésinek alkalmával a kis Lujza mindig a színpad közelében töltötte az idejét, így természetes, hogy a színpadi lámpák világával is korán megismerkedett. A színészi élet nem biztosított akkoriban fényes megélhetést, és 1854 ben Mezőtúron töltötték a színtársulattal a nyarat, ahol sokat kellett nélkülözniük, de elégedettek voltak. Egyedüli boldogságuk a kis Lujza s két évvel fiatalabb Sándor volt, aki azonban két és féléves korában váratlanul meghalt. Édesanyja minden vasárnap elvitte Lujzikát a színházhoz, a hétköznapokon azonban otthon hagyta s valamelyik szomszédasszonyt kérte meg, hogy ügyeljen a kislányára. Mikor szülei a színházi próbákra mentek, a kislány hamar kiosont a kapun s az út porában játszó parasztgyerek közé keveredett. A gyerekek nagyon megszerették a kis Lujzát, aki szebbnél-szebb nótákra tanította őket s reggeltől estig mindenüvé dallal kísérte játszópajtásait, akik el is keresztelték a „dallos Lujza”-nak. Ha szülei vasárnaponként színházba vitték, másnap már dúdolta is a színpadon hallott darabokat s a Reindlék picinyke lakása reggeltől napestig visszhangzott Lujza dalaitól.
— Te leszelsz én kis primadonnám — mondogatta édesapja s egy alkalommal megengedte, hogy egy vasárnapi előadás alatt a felvonások közt elénekelhette a „Káka tövén költ a ruca” kezdetű dalt. Az ötéves kisleányt virágdobálással üdvözölte a közönség s édesen elcsicsergett dalát számtalanszor megéljenezték. Később, 1856-ban a színtársulat Kassán próbált szerencsét, ahol azonban kiütött a kolera, amelynek Reindl Sándor is áldozatul esett. A betegséget a színpadon kapta meg s háromórai kínos szenvedés után meghalt. Koporsóját, mely fölött keservesen zokogott fiatalon visszahagyott özvegye és hatéves kis árvája, a kassai sírkertben temették el.
A férj és édesapa halála után gondterhes napok nehezedtek az özvegy vállára. Hosszú esztendőn át a legnagyobb nélkülözés közt élt árvájával, míg 1857-ben feleségül ment Kölesi Antal színházi festőhöz, aki maga is özvegyember volt s három gyermeknek az édesapja. A gyermek – akit mindenki Cukorbabaként becézett – hétévesen még nem járt iskolába. Kápolnai János színésztől meg tanult írni, olvasni. Szülei 1858-ban a győri társulathoz szerződnek és lakásuk egy picinyke padlásszoba, amelynek még ablaka sem volt és a világosság is csak az üveges ajtón szűrődött be. Köles Lujza akkor kezdett járni először iskolába, a győri apácák kolostorába.
Egy évvel később, 1858. jan. 5-én lépett először egy valódi szerepben színpadra. „A Koldusnő”-ben Mari szerepe jutott neki és ezzel az első színpadi kísérletével teljes sikert aratott. Szülei Gárdonyi Antal társulatához szerződtek, de nem maradtak sokáig, hamarosan Völgyi György színigazgatóhoz szegődtek. Itt még több nélkülözés és nyomorgás között éltek, vidékről-vidékre vándoroltak, ahol kisebb-nagyobb szerepekben fokonként hódította meg a kis Lujzika a közönséget. Néhány év múlva, tizenhárom éves korában már kész színésznő és önálló szerepeket játszott. 1863-ban játszott először szülővárosában, Rimaszombatban, Völgyi György színtársulatához szerződve. Innen először Vácra, Szarvasra, majd sok-sok vándorlás után, 1864 áprilisában, Molnár Györgyhöz, a budai Népszínház igazgatójához szerződött. Itt a Csikós című népszínműben színpadi ügyességével és figyelmet keltő szép hangjával magára vonta úgy a közönség, mint a sajtó figyelmét. Nyártól Balatonfüredre szerződött, őszre azonban ismét visszatért Budára Molnár Györgyhöz.
Ugyanebben az évben lett a szabadkai társulat tagja, itt találkozott a cseh származású Jan Blaha karmesterrel, aki taníttatta és pályáját egyengette. Ő volt akkor a színház karmestere is s így minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a fiatal színésznőt, kinek eddig a tanulhatásra sem módja, sem alkalma nem volt, kiképezze az énekben. Kölesi Lujza hálával fogadta a karmester jóindulatát. Szorgalmasan tanult s tanította férjét a magyar nyelvre. Észre sem vette, hogy eközben mindig mélyebben lopódzott a karmester szívébe. 1865-ben összeházasodtak, s jóllehet Blaha négy év múlva meghalt, Blaháné férje sírjánál megfogadta, hogy nevét haláláig megtartja, így lett Blahánéból Blaha Lujza, aki további két házassága ellenére élete végéig viselte a nevét.
Blaha maga írt nejének dalokat s ezek közül a »Schöne Damen« (Szép asszonyok) című német szövegű humoros dalát el is énekeltette vele a szabadkai tiszti kaszinó egyik mulatságán. A fiatalasszony, akinek a színpadon kívül ez volt első nyilvános szereplése, remegve lépett a dobogóra, különösen azért, mert a német nyelv nagyon nehezére esett és sohasem tudta azt elsajátítani. A hatás azonban annál nagyobb volt és a nagyrészt német tisztekből álló társaság fanatikus lelkesedéssel tapsolt a ragyogó szépségű magyar menyecske német dalainak.
Állítólag több neves osztrák színműíró, zeneszerző, köztük Frinz Suppé, az európai hírű operettszerző is csábítóan fényes szerződési ajánlatokat tett, amennyiben bécsi énekesnő marad. Carelteather is szerződtetni szeretett volna, ám Blaháné visszautasította az ajánlatot, azzal az indokkal, hogy ő magyar színésznő akar maradni.
Szabó József 1866-ban Debrecenbe szerződtette az ifjú dívát, 100 ezüstforintos fizetéssel, itt vált országos hírű primadonnává.
1871-ben Nagyváradon játszott a társulat, melynek egyértelműen Blaháné volt a gyöngyszeme. Budapestről minden héten érkeztek vendégek, akik csak azért tették meg azt a nagy utat, hogy az ő művészi játékában gyönyörködjenek. Egy alkalommal Zichy Jenő gróf is megjelent a Nagyváradi Színházban, ahol a gyönyörű asszony friss kedvével, játékával, önállóságával és zengő énekével óriási hatást gyakorolt a pesti vendégekre. A felvonás után a gróf a színpadra ment s addig nem távozott onnan, amíg a szépasszony szavát nem adta, hogy a Nemzeti Színház meghívását elfogadja. Néhány nap múlva meg is érkezett a levél, melyhez a Nemzeti Színház igazgatója már a kész szerződést is mellékelte azzal a kijelentéssel, hogy a művésznőt felmenti a szokásos vendégszereplések alól, csak menjen minél előbb Budapestre, ahol tárt karokkal várják. Blaháné aláírta a szerződést.
Első budapesti szereplésével, mint a „Tündérlak Magyarhonban” Marcsája, egy csapásra meghódította a főváros közönségét. Azután sorra következtek diadalai a Fekete dominóoperában, a Falu rossza népszínműben (Finum Rózsi). 1875-ben Pozsonyban vendégszerepelt, majd az új Népszínházhoz szerződött melyet ő tett a német színház diadalmas vetélytársává, itt lett Blaha Lujza a “nemzet csalogánya”. Ugyanez évben második házasságra lépett Egerben Soldos Sándor földbirtokossal, akitől Sári nevű leánya született. Soldos a továbbiakban nem akarta színpadra engedni, így 1879-ben elváltak.
Második alkalommal, három év után, 1878 májusában érkezését nagy érdeklődéssel várták a pozsonyiak. Szilágyi Béla székesfehérvári társulatával a „Sárga csikó”-ban lépett színpadra. Fellépett még a „Rokkant huszár”, „A falu rossza”, „A huszárcsíny” című népszínművekben. Azon kívül az „Angol, A csarnok leánya” című operettben és az „Egy nő, ki az ablakon kiugrik” című vígjátékban láthatta a közönség. Sikere nagy volt, de a színésznő nem érezte eléggé a pozsonyiak lelkesedését, ezért aztán nem vágyódott többé a koronázóvárosba. Közben a pozsonyiak érdeklődése Blaha Lujza iránt nem csökkent, hanem inkább fokozódott, és nem adták fel, hanem 1880-ban küldöttséget menesztettek Blahánéhoz Budapestre. a művésznő eleinte hallani sem akart róla, de a küldöttség egyik ifjú tagja azzal fenyegette meg, hogy inkább öngyilkos lesz, de ígéret nélkül nem tér vissza Pozsonyba. Erre már mosolyogva mondott igent a tántoríthatatlan fiatalembernek. A lelkes pozsonyi ifjút egyébként Fodor Istvánnak hívták. A színésznő 1881-ben a snájdig gavallér, Splényi Ödön báró felesége lett annak 1909-ben bekövetkezett haláláig. Azt még kortársai közül is kevesen tudták róla, hogy huszonnégy évesen, házasságon kívül szült fiát saját vezetéknevén, Reindlként anyakönyveztette.
Azonban nem csak róla írtak, hanem ő is írt. Emlékiratainak Életem Naplója címet adta, és írt zenét Gerő Károly Az uzsai gyöngy című népszínművéhez 1889-ben. Nem úgy képzelendő, persze, hogy odaült zongorájához megkomponálni a népszínmű kísérőzenéjét, hanem hogy összedúdolta, csokorba emlékezte a színészi kedvének jól álló dalokat, aztán beillesztették a színpadi cselekménybe.
A Népszínház bukása után a Nemzeti Színházban is fellépett, melynek 1901- ben örökös tagja lett. 1900. november 15-én a hivatalos lapok királyi kéziratot közöltek: „Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Blaha Lujza (báró Splényi Ödönné) színésznőnek, e minőségében sok éven át szerzett érdemei elismeréséül, a koronás arany-érdemkeresztet adományozom. Ferenc József”.
1901 februárja és áprilisa között Zsitkovszky Béla fényképész az Uránia tudománynépszerűsítő színház (ma: filmszínház) tetőteraszán és más színhelyeken egy 27 egyperces filmet forgatott A táncz (az első magyar film) Pekár Gyula ismeretterjesztő filmsorozatának egy darabjában Blaha Lujza játszik táncművészetről szóló előadásának illusztrációjaként, de szerepelt Fedák Sári és más hírességek is. Ám nem ez volt egyetlen filmes megjelenése. 1916- ban Korda Sándor rendezésében A nagymama című némafilmben is játszott, majd ez év december 27-én, Kolozsváron az akkor huszonnégy éves Korda Sándor rendezésében bemutatták a kor népszerű írójának, Szomaházy István regényének filmváltozatát, Mesék az írógépről címmel. A filmezéstől idegenkedett, zavarta a hangnélküliség, az erőteljes maszkírozás, a mozdulatok groteszksége. Visszavonulását követően egyszer mégis kiállt a kamerák elé.
Utoljára 1923-ban lépett színpadra a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen, de itt nem énekelt. Ebben az évben az Országos Színészegyesület örökös tagjává avatta.
Agyára húzódó betegsége egyre erősödött, szervezete legyengült, többnyire pesti lakásában tartózkodott, melynek ablakából rálátott egykori színházára.
,,És ha – amint érzem – az én jó közönségem haló poromban sem fog sajnálni tőlem egy virágszálat, itt adom tudtára, hogy hova vigye. Koszorús költőnk, Jókai Mór sírjának szomszédságába, ahová magam kívánkoztam…” – írta naplójába.
1926. január 18-án, 76 éves korában halt meg. Két nappal későbbi temetését egy ország gyásza kísérte. Ravatalánál a Kerepesi úti temetőben kétszáz fős cigányzenekar muzsikált.
Kovács István
(Képek: wikipédia)