A környék leggondozottabb zsidó temetője


Idén emlékeztünk a magyar zsidók gettósításának és deportálásának 80. évfordulójára.  A példátlan gyorsasággal lezajlott gettósítás után mindössze  néhány hét alatt, 1944. május közepe és július eleje között  a teljes vidéki zsidóságot Auschwitz-Birkenauba deportálták.

Tragikus sorsukat a Füleken élő zsidók sem kerülhették el. 1944-ben az összes zsidót a losonci gettóba, onnan pedig  koncentrációs táborokba  hurcolták. Közülük a holokausztot  kevesen élték túl.

A füleki zsidóság történetének áttekintésében a Wikipédia volt segítségemre. Ennek  alapján  a századfordulón  175 zsidó lakott Füleken. A füleki zsinagógát, amely 1874-ben épült Büchler Adolf Áron tervei alapján,  az 1960-as években  lebontották, amikor a város szocialista átépítése megkezdődött. 2013-ban  a helyén az Ausztráliában élő Lővy család pénzügyi támogatásával emlékoszlopot emeltek és lepleztek le a füleki zsidó hitközség emlékére.

A Lőwy család  nemcsak az emlékoszlop állítását  támogatta anyagilag,  hanem már jóva előtte, 1998-ban a sávolyi úton található  zsidó temető rekonstrukciójának anyagi költségeit is magukra vállalták. 

A sírok kronológiai  sorrendben helyezkednek el.  Ma már a temetőt nem használják. A különböző korú sírok megkülönböztetésében segít  a sírok anyaga és alakja, legtöbbjük héber feliratú. Egyébként a környék szépen körülkerített, leggondozottabb zsidó  temetője.

Fotó: A szerző