Mikszáth Kálmán szülőföldjén, a Nagykürtösi járásban jócskán találkozni művészi hajlamokkal megáldott tehetséges fiatalokkal. Kibontakozásukat, bemutatkozásukat segítette a Csemadok Területi Választmánya által szervezett Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITFESZT), amelyre, ha jól emlékszem, sajnálatos módon csak négy alkalommal került sor. A rendezvényen a régió magyar iskolába járó tanulói ének, zene és tánc kategóriában, valamint vers-és prózamondásban mutathatták meg nyíladozó tehetségüket. Az ITEFESZTen láttam először az Ipolykesziről érkezett Böjtös-lányokat, Biankát táncolni, Natáliát énekelni.

Azóta sok víz lefolyt az Ipolyon, és Bia, ahogy becézik őt, színházi táncos képesítést szerzett, Nati pedig jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves hallgatója. Egyébként mind a ketten az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskolát látogatták, és Bia a helyi művészeti alpiskolában nemcsak táncot, hanem éneket és zongorát is tanult, a húga, Nati csak táncot és éneket.

Amikor egy rövid beszélgetésre kértem őket, szívesen igent mondtak.

Kezdjük a beszélgetést Biával, akinek bevallása szerint élete részét képezi a tánc.

Bemutatkozásként mit szeretnél elmondani magadról?

Jelenleg szabadúszóként dolgozom a táncos szakmában, és kozmetikusként szabadidőmben. Most jött el az életembe egy olyan lehetőség, hogy gyerekekkel is fogok foglalkozni, pontosabban balettet fogok oktatni egy balett akadémián, ahol 3-14 ésves tanítványaim lesznek kis-, közép-és nagycsoportban.Alig várom, hogy elkezdjem velük a munkát. Korábban szalagavatói és esküvői táncokat is tanítottam, amit nagyon szeretek csinálni. A volt egyesületemben, a balassagyarmati Vitalitás SE-ben egy nyári tánctábor keretében színpadi táncot oktattam a gyerekeknek.

A Budapesti Varieté tánckara tagjainak bemutatásánál rólad azt olvastam, hogy 7 éves korod óta a tánc a szenvedélyed. Először színpadi táncot tanultál. Hol sajátítottad el a táncművészet alapjait?

A táncot valóban egész kiskoromban, 7 évesen kezdtem el az ipolybalogi művészeti iskolában. Először egy szlovák tánctanárom volt, akitől társastáncot és show táncot tanultam, majd később Sebjanné Rabóczki Terézia szárnyai alá kerültem, aki színpadi táncra okított, ami igazából sok stílust foglal magában.

Az alapiskola befejezése után a Budapesti Táncművészeti Stúdióban folytattad tanulmányaid.

Évekig versenyeztem egykori egyesületemben, a Vitalitás SE-ben. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy a Budapest Táncművészeti Stúdióban folytatom tanulmányaimat. Öt év volt a tanulmányi idő, négy év után érettségiztem, majd az ötödik évfolyamban megszerezetem a színházi táncos OKJ végzettséget. Kemény évek voltak, de itt ismerkedtem meg igazán minden táncstílussal, például a balett, kortárs-modern, latintánc, show tánc, hip-hop, néptánc, akrobatikus tánc, jazz, revü, indiai tánc, és még sorolhatnám tovább. Nagyon jó volt ilyen sok stílussal megismerkedni, ennek nagyon hálás vagyok, hiszen a mai napig kamatoztatom az összes fellépéseken. Nagyon sok helyen léptem már fel Magyarországon és külföldön ( Németország, Franciaország) egyaránt. Musicalekben, énekes show- műsorokban, fesztiválokon, valamint nagyon sok énekessel és színésszel dolgoztam már együtt. Nagyobb produkciók, amikben lehetett látni engem: Budapest Varieté, Vegas a show, Kios: True colors modern revue show…

Tagja voltál a Fővárosi Nagycirkusz tánckarának.

Két évig voltam a tánckar tagja, ahol különböző artista zsánereket is tanultam, mint például levegő karika, sway pole, tissue, Bungee jumping, s ezekből egy-egy bele is került a cirkuszi előadásokba. Nem volt egyszerű, mivel volt, hogy 8 méter magasságban dolgoztam, amihez egy táncos nincs feltétlen hozzászokva. Természetesen ezekhez a zsánerekhez külön edzés volt tartva, nagyon sok olyan izomzaterősítő gyakorlatot kellett elvégezni, hogy ezeket az artista mutatványokat a levegőben biztonságosan és tudatoson tudjam végrehajtani. A mai napig nem elég csak táncolni, fellépni, külön kell járni tréningezni, edzeni, erősíteni, nyújtani, hogy a testemnek megfelelő fizikai állóképessége legyen. Mind emelett egy táncosnak, egy előadóművésznek figyelni kell a testsúlyára is, hól jól mutasson egy színpadon.

Egy helyen azt nyilatkoztad, hogy életed része a tánc.

Számomra a tánc egy hivatás, egy álom, saját magam legjobb önkifejező eszköze, ami az életem részét képezi.

Natália! Mit szeretnél elmondani elöljáróban magadról ?

Azt hiszem, a zene viszont nem itt kezdődött, hanem az édesanyám hasában. Gyerekkorom óta a zene az egyik legfontosabb dolog az életemben. A szüleim sokat rendeztek a faluban táncdalfesztiválokat, a Aranyeső folklórcsoporttal pedig hagyományőrző kis előadásokat, és ennek köszönhetően én ebbe bele születtem.

Emlékszem, mikor kicsik voltunk Biával sokat táncoltunk, kis előadást tartottunk a szüleinknek azokra a zenékre, amelyeket tőlük hallottunk.Volt olyan is, hogy megismerkedtünk a karaoke világával és rengeteget énekeltünk, bár én akkor még nem tudtam olvasni, de annyiszor hallottam már azokat a dalokat a szüleimtől, hogy fejből énekeltem, és csak úg y tettem, mintha olvasnék. Vicces így visszanézni ezeket a videókat és látni magunkat, de ilyenkor döbbenek rá, hogy már ott látszódott, hogy Bia mindig táncolt, nem bírt egy helyben állni, én meg mindig énekelni akartam. A hagyományőrző csoportba is már kicsiként bekerültünk, azt hiszem, nekem ott kezdődött a szinészet iránti vonzódásom. Bár az még csak „falusi színháznak“ felelt meg, ahol a régi népi hagyományokat örökítettük meg, mégis érdekes volt a különböző dalok/szerepek megismerése és megalkotása.

Az alapiskola befejezése után Budapestre kerültél az Egressy Béni Református Szakgimnázium dráma tagozatára.

Számomra automatikus volt, hogy ha a nővérem Budapestre megy, akkor én is oda szeretnék. A művészeti alapiskolában jártam táncra, énekre is, de az ének sokkal közelebb állt a szívemhez, meg a visszajelzések alapján, azt hiszem kicsivel jobban ment mint, a tánc, így azt folytattam. Aztán jött az iskolaválasztás ideje és bennem az fogalmazódott meg a jövőmet tekintve, hogy színpadon akarok lenni és csapatban dolgozni, úgy mint a zenekarban is. A színészet azért érdekelt, mert bármi lehetek a színpadon, amit csak el tudok képzelni, bármilyen karakterbe bújhatok, és az lehetek, aki akarok és nem, amit gondolnak rólam. Így hosszas keresés után édesapámmal megtaláltuk ezt az iskolát, és amint elmentem felvételezni, bár féltem és izgultam a felvételin, éreztem, hogy én nekem itt lesz a helyem, ide fogok járni.

Jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves hallgatója vagy. Hány év a tanulmányi idő, és milyen képesítéssel jár az akadémia elvégzése? És merre tovább tanulmányaid befejezése után?

A Pesti Magyar Színiakadémia, korábbi nevén Nemzeti Stúdió, OKJ-s képzést nyújt, amely 3 éves, 2 év gyakorlatos színész képzés + 1 év ráépülés, azaz színész II. végzettséget szerezhetünk ezután. Az akadémia elvégzése után újra jelentkezem a Színművészeti Egyetemre, és újra megpróbálom, mivel az első két felvételim sok tapasztalatot adott és újabb inspirációt a következő felvételimhez, ahol már nem lesz ismeretlen a környezet. A sulin kívül pedig terveim a zenekarunkkal van, minél több saját dalt írni, minél személyesebbet, hogy az mindenkihez el tudjon jutni.

A 10 éve alakult és egyre sikeresebb Kiss Zenészek oszlopos tagja vagy. Mikor kerültél az együttesbe?

A zenekarba 2013-ban kerültem, amikor az ipolybalogi zeneiskola falain belül megkeresett Kiss Kristóf, hogy szeretne egy zenekart alapítani, és rám gondolt, hogy lehetnék az énekese. Én ennek nagyon megörültem, és persze elvállaltam, mivel számomra kedves barátaimmal zenélhettem együtt. Név szerint: Csáky Máté és Benko Reinold Krisztián, akikkel együtt kezdtük, akkor még csak Kiss Trió néven. Azóta már bővült a csapatunk és szerencsére jól együtt dolgozunk, írjuk a dalokat, klippeket forgatunk és koncertezünk. Sosincs unalom, mindig valami új terveket tűzünk ki magunk elé.

Mit jelent neked az éneklés, a zenélés?

Az éneklés, a zene nekem maga az élet, az önkifejezés, az eufória, a mindenség – tudom kissé klisés, de másképpen nem is tudnám megfogalmazni, mert leírhatatlan. Sokszor úgy érzem, ha például zongorázom és valamit éneklek rá, akkor improvizálás gyanánt olyan érzésem van, hogy eggyé válok a hangszerrel és megpróbálom a lelkem zenéjét lejátszani. Ha színpadon vagyok, akkor is azt érzem, mintha egy más létbe lennék, ahol meg kell mutatnom, át kell adnom az embereknek a dalon keresztül azt, amit érzek, és ha ez már egy embernél sikerült, akkor már megérte.

Mi az, amit nem kérdeztem, de fontosnak tartod elmondani?

Egy Heinrich Heine idézettel válaszolnék, ami egy nagyon kedves gondolat nekem: „Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.“ Bia, Nati, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok mindkettőtöknek!

Bodzsár Gyula

(Fotók: Böjtös Bianka és Böjtös Natália archivumából)